Leiskoláztuk Japánt, Bernei remek beugrása

2005.11.12. 21:35
Címkék
Magabiztos győzelmet aratott a tartalékos magyar jégkorong-válogatott Japán igencsak fiatal csapata ellen a Skoda Kupán. Pat Cortina együttese két harmadon keresztül szépen, míg húsz percen át keményen hokizott, és 7-0-ára győzött. A sérült Szuper Leventét helyettesítő Bernei Gergely shutouttal nyitott, Ladányi Balázs kiválóan játszott, Palkovics Krisztián pedig három gólt lőtt.
Bernei Gergely szép védéseket mutatott be
utehoki.hu
Bernei Gergely szép védéseket mutatott be
Bernei Gergely szép védéseket mutatott be
utehoki.hu
Bernei Gergely szép védéseket mutatott be

A tegnapi, 3-3-ra végződött Zvolen elleni mérkőzést követően egy újabb, tizennegyedik taggal gazdagodott a magyar hiányzók listája, Szuper Levente ugyanis kisebb izomsérülést szenvedett a hátában. Így az Újpest hálóőre, Bernei Gergely kapott lehetőséget, és a még csak tizenhét esztendős Agárdy Ákos ülhetett le a kispadra. Mondjuk korban majdnem illeszkedett volna a fiatal kapus a mezőnybe, a japánok ugyanis szinte a juniorcsapatukkal jöttek Budapestre.

Ennek megfelelően a nagyobb, erősebb és ügyesebb, egyszóval jobb hokisokból álló magyar csapat már két perc elteltével megszerezte a vezetést az újpesti védő, Szajbert Krisztián emberelőnyös találatával. Ezt követően is végig jobban játszott Pat Cortina együttese, sorra vezette a támadásokat, miközben a japánok jobbára csak keresték a pakkot, és amikor végül megtalálták, akkor sem jutottak sokra vele. A harmad közepe táján Palkovics Krisztián előnyben addig álldogált az ázsiaiak kapuja előtt, míg Ocskay Gábor az ütőjére nem varázsolta a korongot, így volános csapattársának már csak a kapuba kellett passzolnia. Az utolsó percben aztán Palkovics Horváth András gyönyörű kiugratása után szólóból is eredményes volt, azaz 3-0-s, megnyugtató előnnyel zárhattuk az első játékrészt.

A másodikra egy némileg megváltozott magyar csapat jött ki: több hibával, viszont sokkal keményebben játszottunk, kihasználták fizikai fölényüket a fiúk, és néha vissza is éltek vele – sorra kapták is a kiállításokat Széligék. Jól védekeztünk azonban, Bernei pedig kettős emberhátrányban is szép védéseket mutatott be. Az utolsó két-három percre azonban ismét a technikás magyar válogatottat csodálhattuk, öt vagy hat hatalmas helyzetet is kialakított a csapat, és Fekete Dániel gyönyörű fonák emelésével növelte is az előnyt.

A harmadik harmad ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt: gyorsan és agresszíven játszottak a mieink, nem hagyták kibontakozni az egyre fáradtabb japánokat, közben pedig Hoffmann Attila, Szélig Viktor, majd Palkovics harmadszor szólaltatta meg a gólkürtöt. Aharmad felénél aztán visszaváltottunk keménybe, így Berneinek a sok emberhátrány miatt igencsak meg kellett dolgoznia azért, hogy érintetlen maradjon a hálója – de végül sikerült a bravúr.

Győzelmével a magyar csapat az élre ugrott, és holnap este az első helyről döntő találkozón csap össze azzal a Romániával, amely 3-3-as döntetlent ért el a szlovák Zvolen ellen – pontosabban a Zvolen junior ellen, a tegnapi, magyarok elleni 3-3 után ugyanis a zólyomiak legjobbjai mind hazautaztak.

Skoda Kupa, 2. forduló
Magyarország-Japán 7-0
(3-0, 1-0, 3-0)
Gólszerző: Szajbert (3.), Palkovics (9., 20., 52.), Fekete (39.), Hoffmann (43.), Szélig (48.)

Románia-HKM Zvolen (szlovák) 3-3 (0-0, 3-0, 0-3)
A Skoda Kupa állása
1. Magyarország 2 1 1 0 10-3 3 pont
2. Románia 2 1 1 0 7-6 3 pont
3. HKM Zvolen 2 0 2 0 6-6 2 pont
4 Japán 2 0 0 2 3-11 0 pont
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtökön este

Európa-liga
14 perce

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
21 perce

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
40 perce

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
41 perce

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
1 órája

Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
1 órája