Érzelmek mindenekfelett

"Hát igen… - sóhajtott nagyot érdeklődésünkkor hazánk egyik legértékesebb hokisa, a szakemberek szerint nemzetközi szintű dunaújvárosi védő, majd így folytatta: - Borzasztó érzés volt kintről figyelni a fiúkat a bajnoki döntőben, a debreceni világbajnokságról nem is beszélve. A tudat, hogy nem lehetek közöttük, talán jobban is fájt, mint maga a sérülésem."
De ez már a múlt, ahogy azonban ő is fogalmaz: elég a visszatekintésből, a teljes, lelki és fizikai gyógyulás érdekében is előre kell tekinteni. Adódik rögvest a kérdés: hogyan van most? Felépült?

"Köszönöm, az orvosok segítségének hála, viszonylag hamar rendbe jöttem. Gyógytornára jártam, rendszeres látogatója voltam a Sportkórháznak, a műtétemet követő tizedik héten már a rögzítő drótokra sem volt szükség a vállamban. A május végén kezdődő alapozást végig tudtam csinálni, a jelek szerint tehát felépültem. Persze, az igazi felmérő majd augusztusban, a jégen lesz" - adott kimerítő választ a 28 esztendős fiatalember, aki társaihoz hasonlóan a júliust pihenéssel tölti. A tervek között nem szerepel semmiféle egzotikusnak mondott utazás, különben is, szeret Dunaújvárosban lenni. Sok minden a városhoz köti, a család, a barátok, a társak, a jégkorong. Igen, a sport, amely itt sem lóg ki a sorból: ahogy hazánkban szinte mindenhol, Újvárosban is a lét a tét. Nem lehet könnyű egy olyan lokálpatriótának megélni, mint ő, hogy szeretett klubja az intenzív osztály állandó lakója, hogy évről évre, mi több, napról napra az életben maradás kérdése szolgáltatja a témát. "Ne is mondja! - vesz újra csak mély lélegzetet. - Szörnyű ez a bizonytalanság, komolyan mondom, néha elgondolkozom, kell-e ez nekem, megéri-e ez az ön által is említett lokálpatriotizmus. Csak tudja, mi a baj? Az érzelmekkel nehéz vitatkozni. Így nem tehetek mást, bízom a szebb jövőben, amelyért a játékommal igyekszem harcolni. Valami azt súgja, sok függ az előttünk álló idénytől, a szakosztály léte forog kockán. Nekem is van egy évem, ez idő alatt én is átgondolhatom pályafutásom további alakulását."

A rengetegszer citált problémák ellenére Tokaji Viktor is azok közé a játékosok közé tartozik, akik a jégen mindent feledve fogcsikorgatva küzdenek a sikerért (csapatukat erősítendő ajánlanánk futballedzők figyelmébe játékosaik hokimeccsen való kötelező megjelenését…), nem véletlen, hogy a Borsodi Liga legjobbjának választott bekkjét tisztelhetjük benne. A nyáron elveszítette állandó társát, cimboráját, a felfelé törekvő Újpestbe igazoló Horváth Andrást.

Kell-e mondani, ez a hír sem villanyozta fel. "Nem is tudom hirtelen, mennyi ideig, tíz évig biztosan mellettem volt - mereng el. - Rendkívül sajnálom, hogy elment, viszont teljes mértékig megértem. Pesti srác, várható volt, hogy nem hagyja ki ezt az ajánlatot, az az igazság, hogy a helyében én is így döntöttem volna. Megbeszéltük a helyzetet, nem nagy örömmel, de őszinte barátsággal engedtem útjára. Érdekes lesz majd ellene játszani, emlékeim szerint még gyerekként, az előkészítőben volt erre példa. Na, mindegy. Remélem, a többiek maradnak, Ladányi Balázs is aláírt, Balu és Szuper Levente távozását nem tekintve többé-kevésbé talán együtt marad a tavalyi társulat. Régi-új edzőnk, ha teljes hatalmat kap, kihozhatja belőlünk a maximumot. Egyelőre persze még sok a bizonytalan összetevő, augusztus elején kerülhet pont a mondatok végére. A kérdőjelekből úgyis elegem van már."