Átigazolások: a francia tinisztár is a PSG-nél köthet ki – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.23. 10:39
null
Eduardo Camavinga a PSG-ben köthet ki (Fotó: AFP)
A Marca információi szerint a Paris-Saint Germain előrehaladott tárgyalást folytat a szintén a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Rennes-nel, mégpedig az ügyben, hogy átigazolják a több sztárklub (például Liverpool, Real Madrid, Dortmund) figyelmét is felkeltő Eduardo Camavingát.

 

A Pari-Saint Germain a nyári átigazolási szezonban nem akármilyen transzfereket jelentetett be: 60 millió euróért átigazolta Asraf Hakimit, továbbá ingyen – ám hihetetlenül magas fizetésért – szerezte meg Lionel Messi, Sergio Ramos, Georginio Wijnaldum és Gianluigi Donnarumma játékjogát. Ugyanakkor a Marca információi szerint a párizsiak még nem elégedettek teljesen a kerettel, és megszereznék az 55 millió euróra taksált Eduardo Camavingát.

A spanyol sportnapilap hozzáteszi, hogy a francia válogatottban 17 évesen bemutatkozó játékos (mindössze két honfitársa, Julien Verbrugghe és Maurice Gastiger debütált nála fiatalabban) már régóta képben van a párizsiaknál, ám most felgyorsultak az események, és a napokban akár be is mutathatják a középpályást – a korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy a PSG Paul Pogbát szerződtetné erre a pozícióra, ha nem hosszabbítja meg a jövő nyáron lejáró szerződését a Manchester Uniteddel.

Az átigazolás azért is lehetséges, mert a szupertehetségnek 2022 júniusában lejár a szerződése a Rennes-nél, amely bizonyára nem szeretné ingyen elengedni a legértékesebb futballistáját.

A francia Ouest-France sportújságírója, LaurentFrétigné úgy tudja, Camavinga a szombati Rennes–Nantes meccs után azt mondta a hazai szurkolóknak, hogy még az idén nyáron távozik.

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
12 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
22 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik