A kapus rúgta be a döntő tizenegyest, kiesett a Lille a Francia Kupából

K. Zs.K. Zs.
2025.02.04. 21:39
Dunkerque-i boldogság a lille-i nyolcaddöntő után (Fotó: AFP)
A második ligás Dunkerque 1–1-et követően, 11-esekkel kiejtette a BL-nyolcaddöntős Lille-t a labdarúgó Francia Kupából kedd este. A szintén BL-szereplő Brest megszenvedett a nyolc közé jutásért, győztes gólját Abdallah Sima a 92. percben szerezte, míg a címvédő PSG a harmadik ligás Le Mans elleni 2–0-s idegenbeli sikerrel jutott tovább.

A Lille nagy fölényben játszott vendége, a másodosztály negyedik helyén álló, ott kisebb hullámvölgyben lévő Dunkerque ellen, az első félidőben kapufát is rúgott, és amikor a 85. percben André Gomes közelről a hálóba lőtt, úgy tűnt, ha a vártnál keményebb munka árán is, de az esélyeknek megfelelően kiharcolja a továbbjutást.

Csakhogy a 96. percben Kay Tejan, a vendégek holland csereembere fejjel egyenlített, így a szétlövés lutrijára maradt a döntés. Egy darabig megint nyeregben volt a LOSC, az első három rúgója a kapuba talált, az ellenfél első két próbálkozója hibázott. A hátralévő két hazai rúgó egyikének is elég lett volna gólt rúgnia, de Alexsandro a kapu fölé bombázott, Hakon Haraldsson lövését pedig kivédte a meccsen több bravúrt is bemutató Ewen Jaouen.

S mivel közben a fehér mezesek összekapták magukat, három lövőjük gólt rúgott, öt sorozat után is folytatódott a párbaj. Hatodikra gól itt, gól ott. A hetedik lille-i, Benjamin André a lécre lőtt, meccslabdához jutott a Dunkerque, maga Jaouen kapus futhatott neki a labdának – belőtte, csapata 1971 óta először bejutott a legjobb nyolc közé!

Ewen Jaouen lábát már elhagyta a labda (Fotó: AFP)

LE MANS–PSG 0–2

TROYES–BREST 1–2

FRANCIA KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, keddi mérkőzések
Lille–Dunkerque (II.) 1–1 (A. Gomes 85., ill. Tejan 90+6.) – 11-esekkel 4–5
Troyes (II.)–Brest 1–2 (Magnetti 55. – öngól, ill. I. Szalah 49., Sima 90+2.)
Le Mans (III.)–PSG 0–2 (Doué 25., Barcola 71.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szerda
20.45: Cannes (IV.)–Dives (V.)
20.45: Stade Briochin (IV.)–Nice (Tv: Spíler1)
20.45: Strasbourg–Angers (Tv: Spíler2)
20.45: Toulouse–Guingamp (II.)
Csütörtök
21.00: Bourgoin Jaillieu (V.)–Reims

Negyeddöntő: február 26. Elődöntő: április 2. Döntő: május 24.

 

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07