PSG: már a küszöbön a lipcsei védő, és jöhet pszichológus is

K. Zs.K. Zs.
2022.07.26. 10:33
null
Úgy tűnik, edzeni kell Neymarék lelkét (Fotó: AFP)
A L'Équipe információi szerint sportpszichológussal és étkezési szakemberrel bővül a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának stábja, ám ennél konkrétabbnak tűnik a keret megerősítésének következő lépése: Nordi Mukiele „pillanatokon belül” aláírhat a francia bajnokcsapatnak.

 

A párizsiakkal már korábban hírbe hozott Nordi Mukiele elköszönt eddigi csapata, az RB Leipzig szurkolóitól a közösségi médiában. A 24 esztendős védő, aki 2018 óta futballozott Lipcsében, várhatóan öt évre ír alá a PSG-nek a francia sportnapilap keddi híre szerint.

Ami pedig a sajtóban valószínűsített szervezeti változásokat illeti, ismert: a Bajnokok Ligájában nem a terveinek megfelelően szereplő párizsi klubnál nemcsak az edzőcsere jelentett újdonságot a nyáron – Mauricio Pochettinót Christophe Galtier váltotta –, hanem a korábban a Monaco és a Lille vezetőségében dolgozó Luís Campos szerződtetése is elnöki tanácsadónak.

Campos feladatai közé tartozik többek között a szervezeti struktúra megújítása – ide sorolhatók a bevezetőben említett, állítólag tervbe vett újítások.

Étkezési szakember eddig is dolgozott a PSG-nél, csak éppen a többi szakosztályra is figyelnie kellett; ebben várható változás, állandó dietetikusuk lesz a labdarúgóknak.

A nemzetközi sportsajtó inkább a szintén teljes munkakörben foglalkoztatni kívánt pszichológus témájára harapott rá, hiszen emlékezetes: a 2017-ben a Barcelona ellen látványosan összeomló (1–6) PSG a legutóbbi BL-idényben is nyerésre álló párharcot bukott el a Real Madrid ellen egy néhány perces koncentrációs rövidzárlat következtében.

Campos állítólag rendszeres „lélekgyúrásokat” szeretne annak érdekében, hogy a világklasszisokkal teletűzdelt PSG a nehéz pillanatokban is a legjobbjára legyen képes.

Legfrissebb hírek

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
19 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
23 órája

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:08

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:56

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Ligue 1: a Troyes legyőzte a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.31. 23:27

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59