Újabb holland négyes a románok kapujában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.26. 20:24
null
De Vrij (fehérben) és Stancu csatája – a románoknak nem sok keresnivalójuk volt Amszterdamban (Fotó: Reuters)
Románia ellen sem botlott meg, s továbbra is százszázalékos a holland válogatott a világbajnoki selejtezősorozat D-csoportjában. Louis van Gaal együttese Robin van Persie duplájával, valamint Rafael van der Vaart és Jermain Lens egy-egy góljával 4–0-s győzelmet aratott (ugyanúgy négyet lőtt, mint ősszel Bukarestben), s továbbra is vezeti a „magyar” csoportot.

Megőrizte százszázalékos mérlegét a holland válogatott a világbajnoki selejtezősorozat D-csoportjában, amelyben másodszor is legyőzte Romániát. Az októberi bukaresti 4–1 után Amszterdamban 4–0-ra nyert Louis van Gaal együttese, amely fél lábbal már Brazíliában érezheti magát.

A végig magabiztos hollandok az első félidőben még csak egy helyzetüket váltották gólra, Jermain Lens labdaszerzése és előretörése után Robin van Persie gurította vissza a labdát a sérült Wesley Sneijder helyén játszó Rafael van der Vaartnak, aki 20 méterről a jobb alsó sarokba belsőzött.

A második félidőben Van Persie két gólt szerzett, előbb Arjen Robben „passzát” fejelte nagy ívben a hosszú sarokba, majd tizenegyest értékesített. Van Persie a 33. és 34. válogatott góljával utolérte és lehagyta Johan Cruyffot a holland örök ranglistán, amelyen – holtversenyben Klaas-Jan Huntelaarral – az 5. helyen áll. Manchesterben remélik, a két válogatott meccsen szerzett három találata a Unitednél is újra formába lendíti, ott ugyanis hét meccs óta adós a gólokkal.

A meccs végén Lens is szerzett gólt, beállítva a végeredményt, amelynek köszönhetően a Törökországban ikszelő magyar válogatott pontelőnnyel áll a csoport második helyén Románia előtt.

A TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG (1–1) MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT.

PERCRŐL PERCRE

VÉGE

T ÉRT A MÉRKŐZÉS.

90.

perc: 4–0, LENS. Maher jobb alsó sarokba tartó lövését Pantilimon csak kiütni tudta, éppen Lens elé, aki négy méterről ellőtte a labdát a fekvő kapus mellett.

8

8. perc: Chipciu a mezénél fogva lerántotta Lenst, amiért sárga lapot kapott. A bal oldali holland szabadrúgás veszélytelen volt, a labda a lelátón kötött ki.

86. perc: Van Persie-t tapsoltatta meg Van Gaal, aki Siem de Jongot küldte be a kétgólos csatár helyére.
84. perc:
ezúttal Robben vissza tudta tenni a labdát Mahernek, aki bal oldalon érkezve nem találta el jól a labdát, a román védők tisztáztak.
82. perc:
Robben a hajrában is ugyanolyan fürge és lerázhatatlan volt, mint az elején, s ha a labdaszerzés és az első szép csel után a második nem sikerült, úgy ugrált a román tizenhatos oldalán, mint egy kisgyerek.

80. perc

: Clasie váltotta Van der Vaartot, aki Van Persie-hez hasonlóan pénteken és kedden is gólt szerzett.
78. perc:
a túloldalon Stancu próbálkozott középről, 24 méteres löketét Vermeer kiütötte oldalra.
77. perc:
újabb könnyed holland támadás során Lens a jobb szélről betette a labdát Van Persie-nek, aki a középen érkező Maher felé sarkazott, de a román védők tisztáztak.

74. perc: A h

ollandok első cseréje, De Guzman helyett Maher.

A második félidő derekára szertefoszlottak a román remények, s bár többet birtokolták a labdát, mint előtte, a holland védelem magabiztosan őrizte térfelét.

68. perc: Mutu állt be Grozav helyére.

6

5. perc: 3–0, VAN PERSIE. Gardos buktatta Lenst a román tizenhatoson belül, Clattenburg tizenegyest ítélt, Van Persie kíméletlenül értékesítette.

63. perc: Torje állt be Popa helyére, egyből a szabadrúgáshoz is odaállt, de Stancut találta telibe a labdával.

62. perc: Blind sárga lapot kapott, veszélyes helyen, a holland tizenhatos előterében szabálytalankodott.

60. perc: román csere, Tanase helyett Chipciu.

Nehéz helyzetbe kerültek a románok, akiknek kétszer annyi gólra lett volna szükségük a pontszerzéshez, mint amennyit eddig lőttek összesen Hollandiában az oranje ellen.

56. perc: VAN PERSIE, 2–0 HOLLANDIÁNAK. Robben a román tizenhatos bal oldalán két védőt is kicselezett, az alapvonalról visszatett labdával éppen Van Persie-t találta fejen, a csatár fejéről nagy ívben a bal oldali kapufára, onnan a hálóba pattant a labda.
53. perc:
Van der Vaart kitette a labdát Blindnek, aki alig érte el a szögletzászló előtt, de megcsinálta a cselt Popával szemben. Középre gurított a feladónak, Van der Vaart tisztán érkezett, de nyolc méterről az égbe lőtte a labdát.
50. perc:
Strootman középre lőtt labdáját Gardos kirúghatta volna, de luftot rúgott, a labda a támaszkodó lábáról a vele szemben álló Van Persie elé került, akinek 13 méteres lapos lövését biztosan fogta Pantilimon.

Piturca együttese lelkesen kezdte a második félidőt, egész pályás letámadást alkalmazott.

47. perc: az első sárga lapot Martins Indi kapta Popával szemben elkövetett szabálytalanságáért.

A két válogatott eddigi hat hollandiai meccséből négyen hazai diadal született, s kétszer 0–0-val zártak a csapatok. Az egyetlen román gólt Viorel Moldovan szerezte, még 2000-ben egy 2–1-es holland győzelemmel záruló felkészülési meccsen.

A ROMÁNOK KEZDTÉK A MÁSODIK FÉLIDŐT.

A hollandok a várakozásoknak megfelelően uralták az első 45 percet, könnyedén passzolgattak, de góljukat Lens szemtelen labdaszerzése és gyors passzolgatás után szerezték. A románok az utolsó tíz percig tehetetlennek tűntek, ám akkor rövid időn belül kétszer veszélyeztettek. A hollandok a végére eldugták a labdát, s egygólos előnnyel várhatják a folytatást.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK.

45. perc: A hátulról előreívelt labdát csúsztatta Van der Vaart Van Persie-hez, a csatár akrobatikus mozdulattal lőtt kapura, de amikor Pantilimon védett, Clattenburg sípja is megszólalt – les volt.

A hollandok a két román próbálkozás után óvatosabbá váltak, de azzal, hogy hátul passzolgattak, csak magukra húzták az egyre bátrabbnak tűnő vendégeket. Most már inkább a fehér mezesek várták a hármas sípszót.

38. perc: Popa jobb oldalról leadott lapos lökete után Vermeer ütötte szögletre a labdát (így sem sokkal kerülte el a kaput), az eddigi legveszélyesebb román megmozdulás volt. A szöglet után a kapus könnyedén megszerezte a labdát.
37. perc:
Tanase gondolt egyet, s a felezővonal és a bal oldalvonal találkozásáról előrebikázta a labdát. A leshatárról kilépő Stancu alig maradt le a labdáról, amelyet Vermeer szerzett meg.
34. perc:
A hollandok a román védelem hibájára vártak, a románok talán a szünetre. Stancu ugyan meglódult, de a holland büntetőterülethez érve, a jobb összekötő helyéről lőni kényszerült, nem volt veszélyes.
29. perc:
Grozav cselezgetett a holland térfélen, 25 méterre a kaputól lövőhelyzetbe került, de próbálkozása nem sikerült, úgy 12 méterrel csorgott a bal kapufa mellé.

Van Persie és Van der Vaart nagyon megértette egymást, egymásnak adott passzaik és Robben cselei üdítőek voltak az amszterdami közönség számára.

25. perc: Kissé leült a meccs. A bal oldalon nagyon élő Robben azzal keltett derültséget a lelátón, hogy visszarúgta a nézőknek a pálya az oldalvonalhoz guruló strandlabdát.
21. perc:
Az ellentámadás végén a csapatkapitányi karszalagot viselő Strootman fejelt, de nem találta el a kaput.
20. perc:
Az egyik holland labdavesztést szabálytalanság követte, a románok szabadrúgásból ívelték Vermeer kapuja elé a labdát, de nem volt veszélyes a szituáció, a kapusé lett a labda.
19. perc:
A románok teljesen tehetetlenek voltak, a fejpárbajokat is elvesztették, a hollandok ritkán előforduló rossz passzaiból vagy könnyelműségeiből építkezhettek.
16. perc:
Semmit sem változott a játék képe, a hollandok magabiztosan járatták a labdát, a közönség viszont valamivel hangosabban énekelt.

12. perc: VEZET HOLLANDIA! Lens szerzett labdát a román térfél közepén Rat elől, amolyan „dejongos” mozdulattal, Clattenburg továbbengedte az akciót. A szélső Van Persie-hez passzolt,
aki visszatette Van der Vaarthoz. A középpályás középről, 20 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.




9. perc:
Villámgyors holland támadás! Lens húzott el a jobb szélet középre ívelt labdájába Van Persie vetődve ért bele, de hét méterről fölé lőtt.
7. perc:
Az újabb holland passzolgatást Strootman unta meg, a középről, 28 méterről szánta el magát lövésre, magasan középre tartó bombáját Pantilimon oldalra öklözte.
5. perc:
Az első román villanás, Stancu tört be a holland büntetőterületre, de a hosszan megtolt labdája a kivetődő Vermeeré lett.
3. perc: jól kezdtek a hollandok,magabiztosan passzolgatnak a román térfélen is.

ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS. A fehér mezes hollandok kezdtek, a románok pirosba öltöztek.

Victor Piturca öt helyen módosította a pénteken Budapesten 2–2-t játszó válogatottja kezdőcsapatát, míg Louis van Gaal egyetlen kényszerű cserét hajtott végre: a sérült Wesley Sneijder helyére az észtek ellen gólt szerző Rafael van der Vaart került be.

2014-ES LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
D-CSOPORT
HOLLANDIA–ROMÁNIA 4–0 (1–0)
Amszterdam,
Amsterdam ArenA, 48 000 néző. Vezette: Mark Clattenburg (angol)
HOLLANDIA: Vermeer – Janmaat, Martins Indi, De Vrij, Blind – De Guzmán (Maher, 74.), Strootman, Van der Vaart (Clasie, 80.) – Robben, Van Persie (S. de Jong, 86.), Lens. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
ROMÁNIA: Pantilimon – Tamas, Chiriches, Gardos, Rat – Bourceanu, Pintilii – Tanase (Chipciu, 60.), Grozav (Mutu, 68.), Popa (Torje, 63.) – B. Stancu. Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Gólszerző: Van der Vaart (12.), Van Persie (56., 65. – a másodikat 11-esből), Lens (90.)

A TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG (1–1) MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT.

A CSOPORT HARMADIK MÉRKŐZÉSÉN

Októberben egyetlen góllal nyert Andorrában Észtország, de a hazai „visszavágón” a tallinni közönség az egyetlen kötelező győzelmet várta Tarmo Rüütli együttesétől. A Hollandiában játszott pénteki meccsen a kezdőcsapatból kimaradó győri páros, Tarmo Kink és Jarmo Ahjupera ezúttal kezdőként kapott lehetőséget az első játékrészben hiába támadó hazaiaknál.

Az első félidő hosszabbításában aztán Henri Anier Konstantin Vassiljev passza után megtörte a várakozást. A fordulás után, az 55. percben lecserélték Ahjuperát, Kink viszont a pályán maradt, és a 61. percben a kapu előtt keresztbe fejelt labdáját a csereként beállt Joel Lindpere a kapuba bólintotta.

ÉSZTORSZÁG–ANDORRA 2–0
Tallinn,
A. Le Coq Arena. Vezeti: Ján Valásek (szlovák)
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Jääger, Teniste, Morozov, Kink – Vassiljev, Piiroja, Mosnikov, Ahjupera (Oper, 55.), Purje (Zenjov, 76.) – Anier (Lindpere, 55.). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
ANDORRA: Gómes – Lima, C. Martínez, San Nicolás, Moreira (Marc Bernaus, 79.) – Vieira, Vales, Peppe (E. García, 66.), Ayala, M. García – Gomez (F. Silva, 85.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
Gólszerző: Anier (45.), Lindpere (61.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia6 620– 2+1818
2. MAGYARORSZÁG6 32113– 8 +511
3. Románia6 31210–10 0 10
4. Törökország6 2137– 7 0 7
5. Észtország6 243– 9 –6 6
6. Andorra6 6 0–17–17 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik