Elképesztő végjáték után Hollandia a negyeddöntőben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.29. 17:53
null
Huntelaar volt a nyerőcsere, az utolsó negyedórára beszállva egy gólig és egy gólpasszig jutott (Fotó: Action Images)
A 88. percig 0–1-re álló Hollandia a hajrában szerzett duplával győzött Mexikó ellen, előbbi negyeddöntős, utóbbi búcsúzott a tornától.

 

Mindkét csapat veretlenül teljesítette a csoportkört, ám míg a hollandok három sikerrel, addig Mexikónak egy döntetlen is beakadt – Brazília ellen –, így az „aztékok" csak a csoport második helyezettjeként jutottak tovább. A 16 közé sorozatban hatodszor jutott ezzel el Mexikó, de az előző öt alkalommal ez egyben a végállomást jelentette a számára.

Az újabb kudarcot elkerülendő a közép-amerikaiak gyorsan be is kezdtek, és Layún révén már az első öt percben kétszer is veszélyeztettek, majd valamivel az első negyedórán túl Herrera került nagy helyzetbe, de eltörte a labdát, amely így elpattogott a jobb alsó mellett.

A 20. percben ismét Herrera előtt alakult ki lehetőség, a holland védők között hiába fejelt, mellé pattogott a labda. Az már más kérdés, hogy a mozdulat során fejbe rúgták, de néma maradt a síp.

A folytatásban is a mexikóiak voltak aktívabbak, Salcido távoli bombáját és Dos Santos éles szögből leadott lövését is védte Cillessen, a kettő között pedig Van Persie jobblábas próbálkozása jócskán elkerülte a kaput.

A játékrész hajrájában még Robben lépett ki, és bár ketten is elrúgták a lábát a 16-oson belül, Proenca ezúttal sem látott okot büntetőt ítélni.

A fordulást követőn szinte egyből megszerezte a vezetést Mexikó, Dos Santos szerzett labdát, majd kilőtte 23 méterről a bal alsót (0–1).

Giovani dos Santos bombájával a 88. percig vezetett Mexikó (Fotó: Action Images)
Giovani dos Santos bombájával a 88. percig vezetett Mexikó (Fotó: Action Images)

Az 56. percben Peralta tervezte lemásolni honfitársát, az ő kísérletére azonban leért Cillessen, ez pedig ébresztőt jelentett már a hollandok számára.

Pillanatokkal később ugyanis a csoportkör egyik legjobbja, Ochoa mutatta be ismét, miért volt tőle hangos a brazilok elleni meccs, ezúttal De Vrij szöglet utáni közeli helyzeténél kapott bele szenzációsan a labdába, amely így a bal oldali kapufára, majd onnan kifelé pattant.

A csoportkör során tízszer is eredményes oranje még nagyobb támadásba lendült: a nagyon aktív Robben újabb 16-oson belüli esése sem ért tizenegyest, aztán Sneijder lőtt 20 méterről az égbe, mielőtt Robben nagyszerű szólója végén Ochoa védett ziccert negyedórával a vége előtt.

A hajrában azonban már a mexikói hős sem tudott mit kezdeni a hollandokkal, a 10. sarokrúgás után a csereként beálló Huntelaar visszafejelte a labdát Sneijdernek, aki 15 méterről kapásból a kapu jobb oldalába bombázott (1–1).

Sneijder (10) hozta vissza a holland reményeket (Fotó: Action Images)
Sneijder (10) hozta vissza a holland reményeket (Fotó: Action Images)

 

És még nem volt vége! Az ivószünet miatti hatperces ráadásban Robban harmadik esetét már büntetőnek nyilvánította Proenca, a hosszú reklamálás után pedig Huntelaar végleg nyerő cserének bizonyult, a jobb alsóba lőve a labdát (2–1).

A mexikói válogatott hiába vezetett a 88. percig, a hollandok még a rendes játékidőben képesek voltak fordítani, így a közép-amerikaiak sorozatban a hatodik alkalommal véreztek el a legjobb 16 között.

A hollandok a spanyolok és az ausztrálok elleni csoportmeccs után ezúttal is vert helyzetből nyertek, így beérték a nyugatnémeteket, akik erre egyedül voltak képesek korábban, még 1970-ben. Akkor amúgy a brazilok nyerték meg a vb-t.

VB-NYOLCADDÖNTŐ
HOLLANDIA–MEXIKÓ 2–1 (0–0)

Fortaleza, Castelao Stadion, 58 817 néző. Vezette: Proenca (portugál)
HOLLANDIA:
Cillessen – Verhaegh (Depay, 56.), De Vrij, Vlaar, Blind, Kuyt – Wijnaldum, Sneijder, N. de Jong (Martins Indi, 9.) – Robben, Van Persie (Huntelaar, 76.). Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
MEXIKÓ: Ochoa – Aguilar, F. Rodríguez, R. Márquez, Moreno (D. Reyes, a szünetben), Layún – Herrera, Salcido, Guardado – G. dos Santos (Aquino, 61.), Peralta (J. Hernández, 75.). Szövetségi kapitány: Miguel Herrera
Gólszerző: Sneijder (88.), Huntelaar (94. – 11-esből), ill. G. dos Santos (48.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik