Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Mindenki sokat vár a Mexikó–Anglia nyolcaddöntőtől, bevallom, én nem tartozom közéjük. Nem a kíváncsiságommal van baj, hanem a sejtésemmel. Roppant óvatos futballt valószínűsítek mindkét oldalon. A (társ)rendező nagyon nem szeretné, hogy a mostani négy meccs, négy győzelem, összesítve 8–0 menetelésnek vége legyen, hiszen akkor az össznépi eufória azonnal átválthat indulatokra. Az angolok pedig felveszik a kesztyűt a telt házas Azték Stadionnal, a magaslattal meg minden mással. Birtokukban az aduásszal, nevezzük Harry Kane-nek.

Azonnal hozzáteszem, hogy ne legyen igazam, borítékolok egy bocsánatkérést a feleknek (innen, a Wekerléről könnyű az ilyesmi), ha rám cáfolnak, ám az előzőekhez még hozzájön a tét. Ami ezúttal nem átlagos világbajnoki, hanem rangsoroló. Mert egyértelműen másként áraz be egy válogatottat, ha a nyolc és nem a 16 között vitézkedhet, hiszen az elődöntőért játszva már szinte testközelben a világbajnoki cím.

Mindazonáltal Mexikónak fontosabb (lenne) a siker, amíg versenyben a csapat, az egész országot a futball tartja lázban, ugyan kit érdekelnek a pedagógusok követelései, az eltűnt személyek hozzátartozóinak kétségbeesett tiltakozása! Jellemző, hogy az elmúlt napokban a Reuters jelentése szerint a válogatott győzelmeit követő utcai ünneplések okoztak biztonsági problémákat. Volt, ahol pánik tört ki a tömegben, s négy ember meghalt, ezért a hatóságok szigorítottak a beléptetésen, korlátozták a tömegrendezvényeket, és megnövelték a rendőri jelenlétet. Magyarán, Mexikóban politikai kérdés (is) a futballsiker, ha a válogatott diadalt arat, időt nyerve mondhatják (persze csak egymás között) a hatalmasok, hogy „Mit akartok még…?” Az ilyesmit jól ismerjük mi is (lásd: ötvenes évek, Aranycsapat).

Angliában viszont a futball játék, igaz, szent, magasztos ügy, már-már vallás, de önmagában, saját jogon. A politika csak akkor lép, ha nagyon muszáj (1989: Hillsborough-katasztrófa, Taylor-jelentés = a futballhuliganizmus kiszorítása a stadionokból), egyébként minden állandó. Ha kikapnak, leváltják, akit le kell, túlélik a szócsatákat – és ennyi.

Ez a feltaláló méltósága, ezt kívánom mindkét oldalnak, nekem meg azt, hogy – ismétlem – ne legyen igazam!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!