Vb 2022: szigorú az ausztrál kapitány, nem ünnepelhetnek a játékosai

Vágólapra másolva!
2022.11.30. 20:42
null
Graham Arnold kapitány (középen) büszke a csapatára (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, Ausztrália 16 év után – története során másodszor – jutott be a legjobb 16 közé, miután a D-csoport utolsó fordulójában Mathew Leckie góljával 1–0-ra legyőzte Dániát. A meccset követően a két kapitány és a gólszerző értékelte a látottakat.

 

A győztes hadvezér, Graham Arnold roppant szigorúan lépett fel, legalábbis ahhoz képest, hogy milyen horderejű sikert ért el az ausztrál válogatott.

„Este nem ünneplünk. Ezért tudtunk ma is nyerni, mert miután nagy győzelmet arattunk Tunézia fölött, akkor sem ünnepeltünk. Nem ünneplünk, semmi érzelmek, semmi közösségi média, alszunk” – közölte Arnold.

„Nagyon büszke vagyok a fiúkra és az erőfeszítéseikre. A Tunézia elleni mérkőzéshez képest volt némi visszaesés a játékunkban a meccs elején, de a srácok hite és a kemény munka meghozták az eredményt. Négy és fél éve dolgoztunk ezért a pillanatért, láttam a szemükben, hogy ma készen állnak a feladat sikeres megvalósítására” – jelentette ki a kapitány.

A győztes gólt szerző Mathew Leckie nehezen találta a szavakat a lefújás után, ám ő is a kapitányához hasonló szellemben nyilatkozott.

„Büszke vagyok és kimerült. Nehéz igazán pontosan megfogalmazni a bennem munkálkodó érzéseket. Mindig is tudtuk, hogy képesek vagyunk a továbbjutás kiharcolására. Csapatként hittünk magunkban, azt gondolom, hogy (remek) szellemiségünk, a hitünk és az, hogy milyen közel állunk egymáshoz, meglátszott ma a pályán. A kapitányunk a meccs előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nincs ellenőrzésünk a másik meccsen történtek fölött, szóval, ha ma nem nyerünk, akkor kiestünk. Ezzel a mentalitással léptünk pályára, ez látszott is rajtunk” – fogalmazott Leckie.

A dán szövetségi kapitány, Kasper Hjulmand érthetően egészen más hangulatban beszélt a sajtótájékoztatón.

„A szükséges sebesség és ritmus nélkül játszottuk a saját játékunkat. Pedig jól kezdtük a mérkőzést, aztán hirtelen minden kiszaladt az irányításunk alól. Egy dologban biztosak lehetünk: ma messze voltunk az ideális teljesítményünktől, amit mondjuk Franciaország ellen nyújtottunk” – értékelt Hjulmand, aki kitért a folytatásra is.

„Kis időnek el kell telni, hogy a vébészereplésünket racionálisan gondolkodva értékelni tudjam, mert most még dolgoznak bennem az érzelmek, a frusztrációk. Az biztos, hogy nem teljesítettünk a saját szintünkön, s ennek ki kell deríteni az okát az Eb-selejtezők kezdetéig.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
D-CSOPORT
AUSZTRÁLIA–DÁNIA 1–0
(0–0)
Al-Vakra, al-Dzsanúb Stadion, 41 232 néző. Vezette: Gorbal (algériai)
AUSZTRÁLIA:
Ryan – Degenek, Souttar, Rowles, Behich – Leckie (Hrustic, 89.), Irvine, Mooy, Goodwin (Baccus, a szünetben) – Duke (Maclaren, 82.), McGree (B. Wright, 74.). Szövetségi kapitány: Graham Arnold
DÁNIA: Schmeichel – Kristensen (Bah, a szünetben), Andersen, Christensen, Maehle (Cornelius, 69.) – Höjbjerg, Jensen (Damsgaard, 59.) – Skov Olsen (Skov, 69.), Eriksen, Lindström – Braithwaite (Dolberg, 59.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Gólszerző: Leckie (60.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Tunézia–Franciaország 1–0

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 2 1 6–3 +3 6
2. Ausztrália 3 2 1 3–4 –1 6
3. Tunézia 3 1 1 1 1–1 0 4
4. Dánia 3 1 2 1–3 –2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik