C. Ronaldo nálunk lehet európai rekorder, de a világcsúcstól sincs messze

BOROS MIKLÓS, PÓR KÁROLYBOROS MIKLÓS, PÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2021.08.30. 17:30
null
Cristiano Ronaldo eddig 179-szer szerepelt a portugál válogatottban (Fotó: Török Attila)
A nyári nagy labdarúgótornák, így az Európa-bajnokság és a Copa América után, de még az őszi vb-selejtezők előtt a nemzetközi szövetség (FIFA) és a labdarúgás statisztikáival, történelmével foglalkozó szervezet (RSSSF) adatai alapján áttekintettük, hogyan állnak a világ labdarúgásában a válogatottsági számok. Megvizsgáltuk, kik az aktív ranglistavezetők, kik azok, akik már elérték a bűvös, százas határt.

 

A százas számnak mindig is megvolt a maga varázsa, mitikus jelentése a történelemben, kultúrában és a labdarúgásban is, ahol a száz válogatottság elérése olyan határ, amelyhez több mint egy évtizeden át szükséges kiemelkedő teljesítmény.

Mivel a kontinensbajnokságok után a most következő, szeptemberi világbajnoki selejtezők lesznek az első válogatott mérkőzések, érdemes megnézni, hogyan is áll a világ futballja a százszoros válogatottakkal, illetve kik a még aktív válogatottsági rekorderek – fókuszban Európa, de azért az öreg kontinensen túlra is kitekintünk.

A SZÁZASOK KLUBJA ÉS A MALAJZIAI LISTAVEZETŐ

Az első játékos, aki legalább 100 alkalommal játszott hazája válogatottjában az angol Billy Wright volt 1958-ban, őt követte 1961-ben a norvég Thorbjörn Svenssen, majd az Aranycsapat klasszisa, Bozsik József.

Amíg a múlt század első hatvan-hetven évében még „fehér hollónak” számítottak a százszoros válogatottak, az ezredfordulóhoz közeledve számuk jelentősen növekedni kezdett, az azóta eltelt két évtizedben pedig úgy megszaporodott, hogy mára 563 ilyen játékost tartanak nyilván. A legtöbben az európaiak vannak köztük (223 futballista), de a legtöbbszörös válogatott futballisták rangsorának élcsoportját az ázsiaiak uralják. Érdekesség, hogy Ausztrália (amelynek nemzeti együttesében Mark Schwarzer 109, Tim Cahill pedig 108 alkalommal szerepelt) „átigazolásával” az ázsiai szövetségbe, Óceániának – a földrészek közül egyedüliként – hivatalosan még nincs százszoros válogatott játékosa.

A kiemelkedő ázsiai számok az európainál jóval kevésbé kötöttebb versenyrendszerben, a sok regionális tornában (és az ezzel összefüggő sok országban), valamint a korábbi, lazább nyilvántartásban keresendők.

Az örökranglistát a hazája válogatottjában 1969 és 1984 között szereplő malajziai Soh Chin Ann vezeti: az olimpiai selejtezőkhöz tartozó 24 mérkőzését el nem ismerő FIFA-nál 195, a labdarúgás statisztikáival és történelmével foglalkozó RSSSF szerint viszont 219 válogatott találkozón lépett pályára.

NAGY GENERÁCIÓK ÉS CRISTIANO RONALDO ELŐRETÖRÉSE

Főként az európai országok esetében jellemző tendencia, hogy egy-egy sikeres, hosszabb időn át együtt játszó generáció tagjai közül többen is nagyjából egy időszakban jutnak száz találkozó fölé, és uralják hazájuk válogatottsági rangsorát. Az egyik leglátványosabb példa a belga nemzeti csapat aktuális válogatottsági lajstroma, amelyen az első öt helyezett – Jan Vertonghen (131), Axel Witsel (114), Toby Alderweireld (113), Eden Hazard (111) és Dries Mertens (102) – mind ott volt az idei Európa-bajnokságon, és a szeptemberi mérkőzésekre is meghívót kapott. A hatodik Romelu Lukaku (98) pedig éppen a szeptemberi vb-selejtezők alkalmával lehet századszor válogatott. Hasonló a helyzet a spanyoloknál is, ahol az első tízben kilenc 2010-es világbajnok található, a kivételt a nyolcvanas-kilencvenes évek kapusa, Andoni Zubizarreta (126) jelenti.

Franciaország mind a nyolc, száznál több válogatott mérkőzéssel büszkélkedő játékosa egyben világbajnok, hatan – Lilian Thuram (142), Thierry Henry (123), Marcel Desailly (116), Zinédine Zidane (108), Patrick Vieira (107) és Didier Deschamps (103) – 1998-ban, Hugo Lloris (129) és Olivier Giroud (110) pedig 2018-ban nyertek vb-t. Hasonló a helyzet Portugáliában is: a Cristiano Ronaldo (179), Joao Moutinho (135), Pepe (119) hármas foglalja el a dobogót, hozzájuk csatlakozhat szeptemberben a kapus, Rui Patrício (97).

Miután a 180-szoros válogatott Sergio Ramos a nyári Eb-hez hasonlóan a vb-selejtezőkre sem került be a spanyol keretbe, a 36 éves Ronaldo egy héten belül európai rekorder lehet. Ha szerdán játszik az írek elleni vb-selejtezőn, akkor beéri a PSG védőjét, ha pedig szombaton Debrecenben, a Katar elleni meccsen is szerepel, akkor meg is előzheti. Így pedig a jövő heti, Azerbajdzsán elleni vb-selejtezőn már 182. alkalommal léphetne pályára, amivel az ománi Ahmed Mubarakot is utolérve minden idők 4. legtöbbszörös válogatottja lehetne a világon. Akkor pedig a még aktív játékosok között már csak a kuvaiti Bader al-Mutava (185) lenne előtte, de a fent említett, a FIFA kimutatása alapján 195 meccsel abszolút első Soh Chin Ann sem elérhetetlen a portugál számára, akár már jövőre, a világbajnokság környékén utolérheti és meg is előzheti, ha addig folyamatosan játszik a válogatottban. A százgólos határt viszont már elérte, 109 találatával holtversenyben listavezető Ali Daeivel együtt, és csak idő kérdése, mikor előzi meg az iránit.

Arra kelet-európai példát is találunk, amikor egy adott időszak meghatározó játékosai nagyjából egyszerre érik el a százas határt: Romániában a válogatottsági rangsor három dobogósa mind a kilencvenes évek Aranygenerációjának meghatározó játékosa: Dorinel Munteanu 134, Gheorghe Hagi 124, Gheorghe Popescu pedig 115 alkalommal volt válogatott. Az elsőként száz fölé jutó Bölöni László (102) ötödik az ország rangsorában.

Európán túlra is tekintve: a brazil válogatott hat százszoros válogatottja közül hárman – Cafu (142), Roberto Carlos (125), Lúcio (105) – is a 2002-es világbajnok csapatnak voltak a tagjai, a kora miatt azonban a 29 éves Neymarnak (111) jó esélye van pár éven belül a lista élére kerülnie. A még aktív brazilok közül egyébként Dani Alves vezet 118-cal. A még aktív dél-amerikai játékosok válogatottsági rangsorát pedig az újdonsült Copa América-győztes, 34 éves argentin Lionel Messi vezeti 151 meccsel, őt követi a 35 éves uruguayi Diego Godín (146), aki a nyáron Messihez hasonlóan játszott a dél-amerikai kontinensbajnokságon is (ahogy Neymar is, Dani Alves viszont nem volt tagja a brazil keretnek).

A LEENDŐ SZÁZASOK ÉS MAGYAR HELYZETKÉP

Az Európa-bajnokság ideje alatt egyetlen játékos, Dries Mertens lett százszoros válogatott, a belgák Dánia elleni csoportmérkőzésén. További 27 futballista már eleve száznál több válogatott mérkőzéssel a háta mögött szerepelt a tornán.

A szeptemberi vb-selejtezőkön viszont hárman is átléphetik a bűvös határt: a már említett Lukaku és Rui Patrício mellett a 99 fellépésnél tartó ukrán Andrij Jarmolenko. Továbbá még idén elérhetik a száz válogatottságot olyan kiváló futballisták, mint a svájci Granit Xhaka (98) és Xherdan Shaqiri (96), a walesi Gareth Bale (96) vagy a francia Antoine Griezmann (95).

Magyarországon a 101-szeres válogatott Bozsik Józsefen kívül ketten érték el a 100-as határt. A már visszavonult Király Gábor és a még ma is aktív Dzsudzsák Balázs, aki 2019 óta nem kapott meghívót a nemzeti csapatba, mindketten 108-szor játszottak a magyar válogatottban. A jelenlegi keretből csak ketten jutottak 50 meccs fölé. A 33 éves Szalai Ádám 74-nél tart, az angolok elleni csütörtöki meccset eltiltás miatt kihagyó Nagy Ádám meg 51-szer. Utóbbinak, 26 évesen jó esélye van arra, hogy a következő százszoros magyar válogatott legyen néhány éven belül.

A VÁLOGATOTTBAN LEGTÖBBSZÖR SZEREPLŐ FUTBALLISTÁK ÖRÖKRANGSORA – TOP 10
1. Soh Chin Ann* (Malajzia) 195 (1969–1984 között)
2. Bader al-Mutava (Kuvait)

185 (2003–2021)

3. Ahmed Haszan (Egyiptom) 184 (1995–2012)
4. Ahmed Mubarak (Omán) 182 (2003–2019)
5. Sergio Ramos (Spanyolország) 180 (2005–2021)
6. Cristiano Ronaldo (Portugália) 179 (2003–2021)
7. Claudio Suárez (Mexikó) 178 (1992–2006)
Mohamed al-Deaja (Szaúd-Arábia) 178 (1993–2006)
9. Gianluigi Buffon (Olaszország) 176 (1997–2018)
Hosszam Haszan (Egyiptom) 176 (1985–2006)
Amer Safi (Jordánia) 176 (2002–2021)

Adatok forrása: fifa.com.
Az RSSSF 219 meccset tart nyilván, de az olimpiai selejtezőket is beleszámolja.

A VÁLOGATOTTBAN LEGTÖBBSZÖR SZEREPLŐ EURÓPAI JÁTÉKOSOK – TOP 10
1. Sergio Ramos (Spanyolország) 180 (2005–2021)
2. Cristiano Ronaldo (Portugália) 179 (2003–2021)
3. Gianluigi Buffon (Olaszország) 176 (1997–2018)
4. Vitalijs Astafjevs (Lettország) 167 (1992–2010)
Iker Casillas (Spanyolország)167 (2000–2016)
5. Martin Reim (Észtország)157 (1992–2009)
6. Lothar Matthäus (NSZK/Németország)150 (1980–2000)
7. Anders Svensson (Svédország)148 (1999–2013)
8. Robbie Keane (Írország)146 (1998–2016)
9. Anatolij Timoscsuk (Ukrajna) 144 (2000–2016)
10. Marko Kristal (Észtország) 143 (1992–2005)
Michael Mifsud (Málta) 143 (2000–2020)
Thomas Ravelli (Svédország) 143 (1981–1997)
A VÁLOGATOTTBAN LEGTÖBBSZÖR SZEREPLŐ MÉG AKTÍV JÁTÉKOSOK*
1. Bader al-Mutava (Kuvait) 185 (2003–2021)
2. Ahmed Mubarak (Omán) 180 (2003–2019)
Sergio Ramos (Spanyolország) 180 (2005–2021)
4. Cristiano Ronaldo (Portugália) 179 (2003–2021)
5. Maynor Figueroa (Honduras) 172 (2003–2021)
6. Andres Guardado (Mexikó) 168 (2004–2021)
7. Haszan al-Hajdosz (Katar) 152 (2008–2021)
8. Michael Bradley (Egyesült Államok) 151 (2006–2019)
Lionel Messi (Argentína) 151 (2005–2021)
10. Diego Godín (Uruguay) 146 (2005–2021)

*Aktívnak azt tekintjük, aki nem mondta le a válogatottságot.

A VÁLOGATOTTBAN LEGTÖBBSZÖR SZEREPLŐ AKTÍV EURÓPAI JÁTÉKOSOK
1. Sergio Ramos (Spanyolország) 180
2. Cristiano Ronaldo (Portugália) 179
3. Luka Modric (Horvátország) 142
4. Joao Moutinho (Portugália) 135
5. Jan Vertonghen (Belgium) 131
6. Ildefons Lima (Andorra) 130
7. Marek Hamsík (Szlovákia) 129
Hugo Lloris (Franciaország) 129
9. Sergio Busquets (Spanyolország) 127
10. Steven Davis (Észak-Írország) 126
A LEGTÖBB SZÁZSZOROS VÁLOGATOTTAT FELVONULTATÓ ORSZÁGOK
1. Szaúd-Arábia, Egyesült Államok: 17
3. Mexikó: 15
4. Egyiptom, Németország (NSZK), Irak, Dél-Korea: 14
8. Észtország, Spanyolország, Kuvait: 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik