Vb 2022: Messi nem edzett együtt a társakkal

Vágólapra másolva!
2022.12.15. 20:59
null
Lionel Messi a társaktól külön edzett csütörtökön (Fotó: Getty Images)
Két korábbi meghatározó játékos, Sergio Agüero és a tornát sérülés miatt kihagyó Giovani Lo Celso is meglátogatta a vasárnapi, Franciaország elleni döntőre készülő argentin válogatottat annak csütörtöki edzésén, melyen a hétszeres aranylabdás Lionel Messi a csapattól külön tréningezett – írja a clarin.com.

A portál beszámolója szerint Lionel Messi a társaktól külön, regeneráló mozdulatokat végezve készült csütörtökön a vasárnapi világbajnoki döntőre.

Az argentinok edzésének azonban két különleges vendége is volt, hiszen a visszavonulását napra pontosan egy évvel ezelőtt bejelentő Sergio Agüero és a tornát sérülés miatt kihagyó Villarreal-játékos Giovani Lo Celso is meglátogatta Scaloniékat, ráadásul úgy, mintha a keret tagjai lennének.

A lap szerint az argentin játékosoknál remek a légkör, s egy esküt is tettek a labdarúgók, hogy mindent megtesznek, hogy megnyerjék Messi utolsó világbajnoki mérkőzését.

A hétszeres aranylabdásnak egyébként rendbe jött korábbi, bal combizmával kapcsolatos problémája és készen áll, hogy összecsapjon PSG-s klubtársával, a franciák vezérével, Kylian Mbappéval.

Az argentinoknál ott lehet a döntőn a horvátok elleni elődöntőt sárga lapos eltiltás miatt kihagyó Marcos Acuna és Gonzalo Montiel. Az ausztrálok elleni nyolcaddöntőn megsérült Alejandro „Papu” Gómez rehabilitációja bár rendben halad, egyelőre kérdéses a játéka a vasárnapi finálén.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
DÖNTŐ
December 18., vasárnap
16.00:
Argentína–Franciaország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
23 órája

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
Tegnap, 7:32

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
2025.06.01. 07:24

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38

Barcelona: Messi is gratulált a bajnoki címhez

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 11:34

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
2025.05.06. 07:33
Ezek is érdekelhetik