Vb 2022: mégsem távozik az iráni válogatott szövetségi kapitánya

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.07.17. 16:42
null
Dragan Skocic marad az iráni válogatott élén (Fotó: AFP)
A hétfői hírügynökségi értesüléssel szemben mégsem távozik posztjáról a katari világbajnokságra készülő iráni labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dragan Skocic – írja az MTI.


Az ázsiai ország futballszövetségének (IFF) szóvivője vasárnap azt mondta, az igazgatótanács legutóbbi ülésén az a döntés született, hogy az 53 éves horvát szakember irányítja majd a csapatot a november 21-én kezdődő vb-n.

„A szerződése egészen a 2023-as Ázsia-kupa végéig érvényes” – tette hozzá Ehszan Oszuli.

Hétfőn az Irna, az iráni nemzeti hírügynökség számolt be arról, hogy Skocic távozik a kapitányi posztról, s állítólag a sportági szövetség is úgy határozott, hogy a 2020 eleje óta dolgozó trénerrel nem kíván tovább együtt dolgozni. Ennek hátterében sajtóhírek szerint a júniusban, az Algéria elleni barátságos meccsen elszenvedett vereség, valamint a válogatotton belüli széthúzás állt.

„Arra kérjük a nemzeti együttesben szereplő játékosokat, a médiát, a korábbi válogatott futballistákat és mindenkit, hogy mostantól egységben dolgozzunk Irán hírnevének felemelkedésén” – fogalmazott vasárnap az IFF szóvivője.

Az iráni csapatot Skocic vezette ki a vb-re, amelynek B-csoportjában az Európa-bajnoki ezüstérmes angolokkal, valamint Walesszel és az Egyesült Államokkal találkozik majd.

Legfrissebb hírek

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
20 órája

Vb 2026: Irán nem lépett vissza, de az Egyesült Államok helyett Mexikóban szeretne játszani

Foci vb 2026
2026.03.17. 08:51

Labdarúgó-vb: nem kapott tájékoztatást Irán visszalépési szándékáról az ázsiai szövetség

Foci vb 2026
2026.03.16. 10:17

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Az iráni sportminiszter szerint ki van zárva, hogy ott legyenek a labdarúgó-világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.03.11. 12:57

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Öt iráni válogatott női labdarúgó kapott menedéket Ausztráliában

Minden más foci
2026.03.10. 10:41

Az iráni női futballisták megismételték a férfiak 2022-es vb-n látott néma demonstrációját

Minden más foci
2026.03.03. 13:08
Ezek is érdekelhetik