Vb 2018: egyelőre Sampaoli marad az argentin kapitány

MTI MTIMTI MTI
2018.07.10. 09:50
Egyelőre Jorge Sampaoli marad az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya annak ellenére, hogy a csapat már a nyolcaddöntőben búcsúzott az oroszországi világbajnokságon.

A közös munka folytatásának tényét hétfőn este közölte a helyi szövetség, az AFA azt követően, hogy az 58 éves szakember tárgyalt Claudio Tapia elnökkel és helyettesével, Daniel Angelicivel. Ahogy korábban megírtuk, Sampaoli az U20-as válogatott irányítását is átveszi.

Utóbbi együttesért eddig Sebastian Beccacece felelt, aki a kapitány segítője volt az A-válogatottnál. Ő azonban – a szakmai stáb több tagjával együtt – a vb után távozott, sajtóértesülések szerint azért, mert nem tudott megfelelően együttműködni Sampaolival, többször volt közöttük konfliktus.

Az AFA végrehajtó bizottsága július végén ül össze, akkor elemzik a vb-szereplést. Hivatalosan ez a testület dönthet arról, hogy Sampaoli valóban maradhat-e posztján a 2022-es vb-ig, amíg a szerződése szól.

A trénert bő egy évvel ezelőtt vásárolta ki sevillai kontraktusából az AFA, s amennyiben most meneszti, médiainformációk szerint több milliós összeggel kellene kárpótolnia.

Az oroszországi vb-n az argentinok a franciáktól kaptak ki a nyolcaddöntőben.

Legfrissebb hírek

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Messi tiszteletére a 10. percben leállnak a futballmeccsek Argentínában

Minden más foci
2026.09.03. 09:19

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04

„…mert többé-kevésbé mindenkinek fűződik emléke Messihez” – argentin sajtószemle a válogatott búcsú után

Minden más foci
2026.09.01. 12:42

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
2026.09.01. 09:46

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45