Pórázon – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.04.17. 23:13

Jópofa hír jelent meg keddi számunk utolsó oldalán: egy harmadosztályú orosz bajnoki futballmérkőzésen idomított medve vitte a labdát a játékvezetőnek. A hír kapcsán egy angol viccoldal azt pedzegette, meglehet, ez volt az oroszországi vb nyitó meccse előtti főpróba.

Szomorúan tudatom, tegnap óta változott a helyzet. Állatvédők szerint a macit megalázó mutatványra tanították be, ami emberhez, medvéhez, kiterjesztve az állatvilág egészére, no meg úgy általában mindenre nézve méltatlan.

Megáll az ész! Állatvédőék elvetették a sulykot. Mert nem arról van szó, hogy a medvét a mérkőzés előtt megnyúzzák, hogy a szőrméből emberi használatra bundát készítsenek. Ez ellen Brigitte Bardot-val az élen tiltakozhatnának az ezen a téren is túlszabályozott világ szószólói, de erről szó sincs. Kedves gesztusként becammogott volna a stadionba az orosz nép kabalaállata, a keleti nagyhatalom szimbóluma, a nagy és erős orosz medve, hogy részt vegyen a legnépszerűbb sportág legnagyobb érdeklődéssel várt világversenyének megnyitóján. Akinek erről az jut eszébe, hogy ez megalázó mutatvány, annak elment az esze.

Az olimpiák és a futball-vb-k történetében számos alkalommal állatot ábrázoló kabalafigurával azonosítottuk az eseményt. Szöulban Hodori, a szibériai tigris, Barcelonában Cobi, a talán kutya, Münchenben Waldi, a tacskó vagy 1980-ban Moszkvában például (állatvédőék, figyelem!) Misa maci volt az események – ha szabad így mondani – védőszentje. Idézzük fel a ’80-as olimpia megnyitóját, amikor Misa az egyik tribünön élőképként jelent meg. Csodálom, hogy állatvédőék nem tiltakoztak. Mindenesetre ennek két oka lehetett: vagy még nem léteztek, vagy ha igen, nem őket kérték fel a megnyitó levezénylésére.

Most viszont léteznek, és az emancipáció ezen szegmensében rendkívül aktívak. Az orosz esethez hasonlóan Japánban egy majom vitte a lasztit a bíróhoz. Akkor az volt a baj, hogy szegény maki pórázon volt.

Időnként én is ezt érzem. Egy maci jelmezébe bújt állatvédő fogja a lánc végét.

Legfrissebb hírek

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
13 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 23:27

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55
Ezek is érdekelhetik