Vb 2014: legalább egy afrikai elődöntőst vár a német tréner

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 22:08
Legalább az egyik elődöntős csapat afrikai lesz a nyári brazíliai labdarúgó-világbajnokságon – véli Volker Finke, a kameruni válogatott német szövetségi kapitánya.

A 65 éves német szakember erről a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapjának adott interjúban beszélt. Emlékeztetett, hogy a ghánai, elefántcsontparti és kameruni játékosok közül sokan Európában keresik a kenyerüket.

„Az afrikai mentalitással, a szenvedélyességgel most nagyon messzire juthat egy csapat, ha igazi csapatként tud játszani. Szerintem legalább egy afrikai válogatott bejut az elődöntőbe” – fogalmazott.

Saját válogatottját Finke ugyanakkor nem sorolja az esélyesek közé az A-csoportban, ahol a házigazda brazilok, valamint a horvátok és a mexikóiak lesznek a riválisok.

„Ezzel együtt természetesen úgy utazunk a vébére, hogy szeretnénk továbbjutni a kieséses szakaszba” – mondta az egykori testnevelő- és matematikatanár, aki korábban 16 évig a Freiburg edzője volt.

Legfrissebb hírek

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
2026.01.15. 12:38

ANK: Brahim Díaz a nyolc közé lőtte a házigazda Marokkót, továbbjutott Kamerun is

Minden más foci
2026.01.04. 22:00

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
2025.12.25. 08:50

Marokkó házigazdaként nagy favorit – kezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája

Minden más foci
2025.12.21. 11:50

Áll a bál a kameruni válogatottnál az Afrika-kupa előtt – Samuel Eto'ót támadja a kirúgott szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.12.17. 12:12

Az Afrika-kupa előtt kirúgták a kameruni válogatott szövetségi kapitányát

Minden más foci
2025.12.02. 12:17

Vb 2026: Afrikában Nigéria–Kongói DK összecsapás jön az interkontinentális rájátszásért

Foci vb 2026
2025.11.13. 19:55

Vb-selejtezők: Nigéria–Gabon és Kamerun–Kongói DK párharcokkal indul a harc a pótselejtezőért

Minden más foci
2025.10.17. 15:01
Ezek is érdekelhetik