Vb 2010: Casillas szerint az angoloknak a kapusposzt okozhatja a végzetét

Vágólapra másolva!
2010.06.06. 11:00
Az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott kapusa, Iker Casillas szerint Anglia „klasszisa vitathatatlan”, viszont van gyenge pontjuk is a háromoroszlánosoknak, és ezt az ellenfelek kihasználhatják a dél-afrikai vb-n.

„Értem, hogy miért véli Xavi és Lionel Messi is úgy, hogy az angolok megnyerhetik a világbajnokságot. A klasszisuk vitathatatlan, de én úgy hiszem, a kapusposzton nagy problémáik vannak" – nyilatkozta Casillas.

„Kapusaik nem vettek részt olyan hőfokú európai kupaküzdelmekben, mint a legjobbak, ezért lehet, hogy nehezen fogják elviselni a nyomást. Én, Gigi Buffon vagy Júlio César olyan rutint szereztünk, amely felvértez minket, hiszen a világbajnokságon nagyon sok múlik a jó idegeken. Nem csak a képességek számítanak, azt is tudni kell, hogyan kell kezelni a nagy meccseket. Így is hiszek benne, hogy az angolok esélyesek, velünk és Brazíliával együtt" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30
Ezek is érdekelhetik