Eb-selejtező: Izrael megfordította a „titkos válogatott találkozót” Újpesten

Gy. B.Gy. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.16. 22:49
null
A Ferencváros kiszemeltje, Abu Fani (16) is pályára lépett a Szusza-stadionban (Fotó: Török Attila)
Új kategóriája született a nemzetközi tétmérkőzéseknek: a budapesti Fehéroroszország–Izrael Európa-bajnoki selejtezőt ugyanis nyugodtan minősíthetnénk „titkos válogatott találkozónak” mind a körítés, mind a nívó miatt; végül az izraeliek nyerték meg.
AUSZTRÁL BÍRÓ A BUDAPESTI FEHÉROROSZ–IZRAELI EB-SELEJTEZŐN
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) láthatóan törekedett rá, hogy még véletlenül se vádolhassák meg elfogult játékvezető-delegálással, és megtalálta az embert a feladatra, akivel még színesebbé válhat a meccs. A találkozót dirigálóJarred Gillettugyanis Ausztráliából érkezett, bár a pontosabb megfogalmazás az, hogy ausztrál, és egy ideje már Angliában fújja a sípot – a Premier League-ben. Miután a 36 éves sportember kinőtte az óceániai és az ázsiai térséget, 2019-ben érkezett a ködös Albionba, s a kisebb ligákból indulva 2021. szeptember 25-én levezényelhetett egy PL-meccset (Watford–Newcastle 1–1), amit előtte csak egyetlen, a Brit-szigeteken kívül született játékvezető mondhatta ezt el magáról. A legutóbbi idényben tizenhét mérkőzést dirigált a világ legjobb ligájában, többek között a Newcastle–Manchester City (3–3) rangadón. A válogatott mérkőzéseken még kevéssé tapasztalt, a budapesti csak a tizedik felnőttválogatott találkozója volt – az első az UEFA égisze alatt –, minden bizonnyal látjuk még őt rangos mérkőzésen.

A Fehéroroszország–Izrael mérkőzést azért rendezték pénteken az újpesti Szusza Ferenc Stadionban, mert az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a háborús érintettség miatt külföldre száműzte Fehéroroszország futballját, így nemzeti csapata is semleges helyszínen, ráadásul nézők nélkül kénytelen lebonyolítani az összecsapásait pályaválasztóként.

Márpedig a nézők mellőzése miatt a rendőri és az egészségügyi szolgálatok jelenléte alulmúlta a szokásos szintet, a stadiont felügyelő biztonsági személyzet létszáma egy hangulatos szpartakiádon is nagyobb, míg a lelátón helyet foglaló, szintén gyér létszámú izraeli újságírókontingens minden gond nélkül kommunikálhatott a gyep állapotát felmérő csapattal – legfeljebb a stadion hangszóróiból bömbölő slágerek hátráltatták őket, a zenei élmény viszont az általános népsűrűség miatt egy idő után aránytalanul hangosnak tűnt.

Naplementekor az UEFA és a Fehérorosz Labdarúgó-szövetség hivatalos megjelenését biztosító LED-fal egyre meghatározóbb vizuális elemmé vált, így amikor kijöttek melegíteni a felek, egy csapásra életre kelt a pálya, és ha a körítés miatt bárkiben kétely ébredt volna, hogy megrendezik-e a szinte titkosnak tűnő találkozót, ezen a ponton biztosan elmúlt.

(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)

Továbbá az is kiderült, hogy a csütörtöki sajtótájékoztató után Alon Hazan izraeli szövetségi kapitány nemcsak elgondolkodott a lehetőségen, hanem valóban a kezdőcsapatba jelölte a minden bizonnyal a Ferencvároshoz igazoló Mohammed Abu Fanit, aki a 4–3–3-as felállásban a középpálya bal szélén kapott helyet.

Miután a mérkőzésből már eltelt negyedóra, világossá vált, hogy Abu Fani pozíciója koránt sincs rögzítve, többször bemozgott a középpálya közepére, előfordult, hogy mélységbe visszalépett a labdáért. Fél óra elteltével megjött a lövőkedve, de a szünetig leadott három kísérlete közül egy sem találta el a kaput. A „házigazdák” sem brillíroztak, nekik azonban bő negyedóra után összejött egy gól, így őket kevésbé feszélyezte, hogy nem túl magas színvonalú a meccs.

A fordulást követően is titkosították a futballt a felek, a fehéroroszok már a hatvanadik perctől húzták az időt, amit egy kései, VAR-ozás után megadott tizenegyessel büntettek az izraeliek Shon Weissman révén. Sőt, a lefújás előtti pillanatokban Oskar Gloukh is betalált – Izrael ezzel nagyon fontos három pontot szerzett, az eleve szerény fehérorosz Eb-esélyek pedig gyakorlatilag elszálltak.

A CSOPORT TÖBBI MÉRKŐZÉSÉN

Svájc már az első félidőben eldöntötte a lényegi kérdéseket Andorrában, Freuler és Amdouni találataira Vieira válaszolt a második félidőben – a végeredmény ha nem is sima, de svájci siker lett. Mindeközben Pristinában a zuhogó eső miatt játékra alkalmatlan pályán esett egymásnak Koszovó és Románia – a hazaiak kilenc, míg keleti szomszédaink 16 lövéssel próbálkoztak, de gól nem született, így pontosztozkodással zárult a találkozó, Izrael legnagyobb örömére.


 

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
I-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Fehéroroszország–Izrael 1–2 (1–0)
Szusza Ferenc Stadion,
zárt kapuk mögött. Vezette: Gillett (ausztrál)
Gólszerző: Ebong (16.), ill. Weissman (85. – 11-esből), Gloukh (90+2.)

Andorra–Svájc 1–2
Andorra La Vella. G:
Vieira (67.), ill. Freuler (7.), Amdouni (32.)

Koszovó–Románia 0–0
Pristina.

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 3 3 10–1 +9 9
2. Románia 3 2 1 4–1 +3 7
3. Izrael 3 1 1 1 3–5 –2 4
4. Koszovó 3 3 2–2 0 3
5. Andorra 3 1 2 2–5 –3 1
6. Fehéroroszország 3 3 2–9 –7 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik