Eb 2020: továbbjuthatunk? Igen korai számolgatás az esélyekről

Vágólapra másolva!
2021.06.19. 18:20
null
Kicsit még korai számolgatni, de azért már lehet (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Nagyon korai még arról beszélni, hogyan juthat tovább a magyar válogatott az Európa-bajnokság F-csoportjából, mégis teszünk egy kísérletet arra, hogy több mint egy fordulóval a csoportkör zárása előtt vázoljuk a lehetőségeket.

 

A csoport második helyéhez mindenképpen le kellene győzni Németországot szerdán Münchenben, így négy pontunk lenne, annyi, mint most a franciáknak.

Miután a németek megverték Portugáliát, elég lenne a szerdai győzelem mellett az is, hogy a franciák is felülkerekedjenek az Eb-címvédőn – ez esetben a gólokat sem kellene számolgatni.

Magyar győzelem és egy szerdai budapesti iksz a csoport második helyezése szempontjából nem szerencsés, mert akkor a portugálokkal lenne 4–4 pontunk, és az egymás elleni eredmény nekik kedvezne. Ha nyerne a címvédő a világbajnok ellen, akkor a két mérkőzés összgólkülönbségének a jelenlegi mínusz négyet kellene megfordítania a franciák elleni összevetésben.

Mint ismert, az Eb hat csoportjából az első két helyezettek mellett a négy legjobb harmadik is bejut a nyolcaddöntőbe.

Ha nem győzzük le a németeket, biztosan negyedikként zárjuk a csoportot, azaz a harmadik helyhez is szükség van a győzelemre. A csoportharmadikok közötti összevetésben a 4 pontos csapatok mindig nagyon jó eséllyel indulnak…

A HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
Június 20., vasárnap, 18.00
Baki
Svájc–Törökország
Június 20., vasárnap, 18.00
Róma
Olaszország–Wales
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 2 2 6–0 +6 6
2. Wales 2 1 1 3–1 +2 4
3. Svájc 2 1 1 1–4 –3 1
4. Törökország 2 2 0–5 –5 0
B-CSOPORT
Június 21., hétfő, 21.00
Koppenhága
Oroszország–Dánia
Június 21., hétfő, 21.00
Szentpétervár
Finnország–Belgium
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 2 2 5–1 +4 6
2. Finnország 2 1 1 1–1 0 3
3. Oroszország 2 1 1 1–3 –2 3
4. Dánia 2 2 1–3 –2 0
C-CSOPORT
Június 21., hétfő, 18.00
Amszterdam
Észak-Macedónia–Hollandia
Június 21., hétfő, 18.00
Bukarest
Ukrajna–Ausztria
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 2 2 5–2 +3 6
2. Ukrajna 2 1 1 4–4 0 3
3. Ausztria 2 1 1 3–3 0 3
4. Észak-Macedónia 2 2 2–5 –3 0
D-CSOPORT
Június 22., kedd, 21.00
Glasgow
Horvátország–Skócia
Június 22., kedd, 21.00
London
Csehország–Anglia
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehország 2 1 1 3–1 +2 4
2. Anglia 2 1 1 1–0 +1 4
3. Horvátország 2 1 1 1–2 –1 1
4. Skócia 2 1 1 0–2 –2 1
E-CSOPORT
Június 19., szombat, 21.00
Sevilla
Spanyolország–Lengyelország
Június 23., szerda, 18.00
Sevilla
Szlovákia–Spanyolország
Június 23., szerda, 18.00
Szentpétervár
Svédország–Lengyelország
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 2 1 1 1–0 +1 4
2. Szlovákia 2 1 1 2–2 0 3
3. Spanyolország 1 1 0–0 0 1
4. Lengyelország 1 1 1–2 –1 0
F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Németország2
1

1
4–3

+1

3
3. Portugália 2
1 1
5–4 +1
3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik