Eb 2020: Schäfer Andrásra újra felfigyeltek az olaszok

2021.06.30. 13:01
null
Schäfer András a ciprusiak elleni győztes gólját ünnepli a június eleji felkészülési mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
Schäfer András is szerepel az egyik olasz sportlap, a mértékadó La Gazzetta dello Sport ama összeállításában, amely azokról a labdarúgókról szól, akiknek olaszországi légióskodása nem bizonyult sikeresnek, ám az idei Európa-bajnokságon kiemelkedőt nyújtottak.

 

A Gazzetta felelevenítette, hogy az 1999-ben született Schäfer András 2019 januárjában írt alá a Genoához. A genovai klub egymillió eurót fizetett érte az MTK-nak, igaz, az ügyletre némi árnyékot vetett a klub egy másik akkori lépése: a névjegyét addigra már a Serie A-ban is letevő Krzysztof Piatek eladása a Milannak.

Az olasz lap felidézi, hogy bár Schäfer az MTK-ban tagja volt az NB I-es kezdőcsapatnak, a Genoánál az U20-as csapathoz irányították, majd kölcsönadták a második ligás Chievónak, amelyben szintén nem jutott játéklehetőséghez.

Az olasz klubjainál mellőzött Schäfer így került Dunaszerdahelyre, ahol olyannyira befutott, hogy „az idei Európa-bajnokságon elégtételt vett” – írja a Gazzetta alapján a Genoával kapcsolatos eseményekről tudósító pianetagenoa1893 oldal.

„Gyors, komplett játékos, Sensire és Verrattira emlékeztet – idézi a Gazzetta Marco Rossi magyar szövetségi kapitány 2019-es Schäfer-jellemzését, majd hozzáteszi: – Rossi ismerte, érzékelte a feszítő bizonyítási vágyat, és bedobta őt a középpálya mély vízébe Nagy Ádám mellett. Az eredmény? A futballista, aki nem jutott játéklehetőséghez a Serie B-ben, Bernardo Silva, Pogba és Gündogan mellett is nagyszerűen megállta a helyét.”

Schäfer mellett három labdarúgót említ a Gazzetta azok közül, akik Olaszországból távozva virágoztak ki, majd teljesítettek jól az idei Eb-n: két cseh játékost, a palermói átszállójegy után Németországban, Angliában és főleg Törökországban bizonyító, most, 30 felett újra a hazájában futballozó Ondrej Celustkát (Sparta Praha), a Sampdoria és a Roma szolgálata után Németországban újjáéledő Patrik Schicket (Bayer Leverkusen), valamint az olaszországi viszontagságok után a spanyol és a német bajnokságban szerencsét próbáló, de igazából a portugál Benficában kiteljesedő svájci válogatott Haris Seferovicot.

Mint beszámoltunk róla, az Eb-n nyújtott teljesítménye láttán megnőtt az érdeklődés Schäfer iránt, és lapunk – a francia La Dépeche du Midivel egyetemben – úgy tudja, hogy a francia második ligás Toulouse is mérlegeli a szerződtetésének lehetőségét.

Legfrissebb hírek

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00