V. Á. 2021.06.15 11:36

Eb 2020: Pontot, pontokat szeretnénk szerezni – Szalai Attila

A magyar labdarúgó-válogatott védője, Szalai Attila a molcsapat.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy nem lenne elégedett a szűk vereségekkel az Európa-bajnokságon.

Szalai Attila alig várja, hogy pályára lépjen az Eb-n (Fotó: Török Attila)

A magyar válogatott ma (kedd, 18.00) Portugália ellen kezd az Európa-bajnokságon. A 23 éves Szalai Attila nagyon várja a nyitómérkőzést a Puskás Arénában.

„Az szerintem természetes, hogy az ember ilyenkor nem is tud másra gondolni, mint hogy hamarosan ötvenezer magyar szurkoló előtt, a Puskás Arénában fog pályára lépni egy hazai Európa-bajnoki csoportmeccsen. Még nekem is borsódzik a hátam, ha belegondolok, pedig nekem már volt szerencsém átélni hasonlót, hiszen pályára léptem a stadionavatón Uruguay ellen. De ez azért egészen más lesz” – mondta el Szalai a molcsapat.hu-nak.

A Fenerbahce védője tudja, hogy nem a magyar válogatott az esélyes a csoportellenfelek ellen, de az utóbbi időben bizonyított a nemzeti csapat a legjobbak ellen is. Szalai szerint egységes és szervezett az együttes, rosszul teszi, aki lebecsüli.

„Azzal kell az ellenfelek fölé nőnünk, hogy mindenkinél jobban akarjuk a győzelmet, és csapatként segítjük egymást minden helyzetben” – folytatta a 13-szoros válogatott játékos.

Szalai Attila fejjátékára nagy szüksége lesz a válogatottnak (Fotó: Árvai Károly)

A portugálok elleni nyitómérkőzés kapcsán elárulta, hogy minden idegszálukkal erre koncentrálnak jelenleg, nem foglalkoznak most a másik két ellenféllel.

„Alaposan kielemeztük az ellenfelet, tudjuk, mire készülnek ellenünk, melyik játékosnak mi a szerepe, hogyan reagálnak bizonyos játékhelyzetekre. Amit tudni lehet Portugáliáról, azt tudjuk, így már csak azon múlik a sikerünk, hogy mennyire tudjuk megvalósítani a szakmai stáb által kitalált taktikát.Nem mondok meglepőt: mindenkinek egyénenként, és a csapat részeként is közel tökéletes teljesítményt kell nyújtania fizikailag, mentálisan és taktikailag is”
– mondta el a több európai sztárcsapatal is hírbe hozott labdarúgó.

Szalai végül kitért arra, hogy mi tartana jó szereplésnek a kontinenstornán, ahol nem lenne megelégedve a szűk vereségekkel.

„Pontot, pontokat szeretnénk szerezni, és ezért mindent meg fogunk tenni” – fogadkozott a védő.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ

F-CSOPORT
18.00: MAGYARORSZÁG
–Portugália, Budapest. Vezeti: Cakir (török). Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!
21.00: Franciaország–Németország, München. Vezeti: Del Cerro Grande (spanyol). Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!

2021.07.28 07:57:26

Foci Eb 2020 nemzetisport.hu

A futballnyár legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötte össze a több mint 200 oldalas keménytáblás könyv.

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).