Az idő vasfoga – Malonyai Péter jegyzete

Szerda óta népmesei magasságokba emelkedett a 84-es szám, köszönhetően annak, hogy az 1954-es világbajnoki döntő (Helmut Rahn győztes gólja) után, az Európa-bajnokságon a portugálok és a németek ellen a 84. percben még világraszóló siker kapujában álltunk.

Ez ugyebár hat perc, sok is, kevés is, attól függ, honnan nézzük. Ahhoz képest csekély, hogy jó néhány felkent futballtudorunk nem is olyan régen még tizenöt esztendőben határozta meg lemaradásunkat a futballelittől. Nos, hat perc vagy másfél évtized, ez azért már egyáltalán nem mindegy.

Persze ez csupán játék a számokkal, meggyőződésem, hogy csak azért van jelentősége, mert senki sem csodálkozott volna azon, ha a portugálok elleni meccsnek 0–0 a vége, a németeket pedig legyőzzük 2–1-re.

Köszönhetően a csapatnak, szűkebben a játékosoknak, akik lenyűgözően teljesítettek. Meg is ugrott az értékük, pontosabban a lehetőségük arra, hogy magasabban jegyezzék őket Európában, nőjön nem csupán a keresettségük, hanem az értékük is. Összeállításunkban hozzáértők magyarázzák el, hogyan is néz ki az értéknövekedés egy-egy játékosnál, minden szavukat aláírom, persze látatlanban, mert mondhatnak akármit ők és a számok felváltva, kívülről képtelenség belelátni a jövés-menés hátterébe.

Amit én hozzá tudok tenni, az a – legtöbb. Nem tudom ér-e eurómilliókat, nálam mindenesetre pénzben kifejezhetetlen: küzdés, hozzáállás, viselkedés. A magyar válogatott ezúttal is úgy teljesített, hogy még azokat is a képernyő elé szólította, sőt szögezte, akik nem is olyan régen futball-labdát látva elcsodálkoztak volna, hogy jé, már a görögdinnye sem zöld...

Érdemes venni a fáradságot és visszakeresni, hogyan beszélnek – korszerűen/1: kommunikálnak –, ha megkérdezik őket, különös tekintettel az arcjátékukra, a mimikájukra – korszerűen/2: testbeszéd –, s kiderül, szimpatikus srácok képviselték Magyarországot a 2021-es év Európa-bajnokságán. Ha egy klub komolyan veszi, hogy a futball játék, örömforrás, az ilyesmire is figyel.

Ha már percek és évek, Marco Rossi azt mondta, belenézett a tükörbe, s úgy vette észre, hogy éveket öregedett szerda estig. Nos, az idő vasfoga mindnyájunk felett elszáll – élek Rejtő Jenő képzavarával –, ám ha észnél vagyunk, nem csupán idősebbek leszünk, hanem tapasztaltabbak is. Nő az önbizalmunk.

Itt tartunk most, amikor hiába az eufória ideje, már mondják, hogy most kell vigyázni... Tehát a szokott hülyeség, ugyanis vigyázni – mindig kell.

Most pedig van is mire.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!