Euro 2020: Izrael is bejelentkezett rendezőnek

Vágólapra másolva!
2021.02.16. 20:26
Az Izraeli Labdarúgó-szövetség (IFA) felajánlotta, hogy szükség esetén megrendezi az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságot abban az esetben, ha a mérkőzéseket a koronavírus-járvány miatt nem lehet a kontinens 12 városában lejátszani.

Az IFA szóvivője megerősítette, hogy a szervezet hivatalosan is megtette ajánlatát az európai szövetség (UEFA) vezetőtestületének és Aleksander Ceferin elnöknek.

Az UEFA célja, hogy a 24 csapatos tornát június 11. és július 11. között Budapest, München, London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baki rendezze meg. A nyitó meccset Rómában, az elődöntőket és a döntőt Londonban játszanák, a Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerülne sor. A magyar válogatott hazai pályán találkozna a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal, illetve Münchenben a németekkel.

Ugyanakkor továbbra sem tisztázott, hogy a jelenleg is több országban érvényben lévő utazási korlátozások lehetővé teszik-e az eredeti tervek szerinti lebonyolítást. Izraelben hamarosan véget ér a harmadik zárlat, mert a lakosság jelentős részét már beoltották. A fertőzésből felépülő személyek, illetve a beoltottak a jövő héttől részt vehetnek a sporteseményeken.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Hiába lőtt gólt Koszta Márk, kikapott a kiesőjelölttől a Hapoel Petah-Tikva

Légiósok
2026.01.23. 16:10

Légiósok: Koszta Márk és Dénes Vilmos is betalált

Légiósok
2025.12.20. 22:00

Erling Haalandék Milánóban is könnyedén nyertek, és kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.16. 22:40

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
2025.11.13. 20:07

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10
Ezek is érdekelhetik