Eb 2016: a görög elnök vállalja a felelősséget - Ranieri menni fog

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.15. 07:23
Mint ismeretes, a görög labdarúgó-válogatott pénteken hazai pályán kikapott Feöertől az Eb-selejtezők F-csoportjában, amelyben Magyarország is szerepel. A görög szövetség elnöke, Jorgosz Szarrisz vállalja a következményeket az olasz szövetségi kapitány, Claudio Ranieri nyári kinevezése miatt és rendkívüli igazgatótanácsi ülést hívott össze, amelyen a szakember jövője lesz a téma.

„A válogatott mai, megsemmisítő veresége után teljes mértékben vállalom a felelősséget a szerencsétlen edzőválasztásért, amely azt eredményezte, hogy nagyon rossz kép alakult ki a nemzeti csapatról” – fogalmazott a Feröertől elszenvedett vereséget követő közleményében Jorgosz Szarrisz, a görög szövetség elnöke.

„Rendkívüli igazgatótanácsi ülést hívok össze, amely után elindulhatnak a szükséges változások, hogy a jövőben elkerülhessük a maihoz hasonló kínos éjszakákat" – tette hozzá a sportvezető.

A görög sajtó szerint ez a bejelentés egyet jelent azzal, hogy Caludio Ranieri szövetségi kapitánynak„megköszönik" az eddigi munkáját, az Eb-selejtezőkön négy meccs alatt szerzett egy pontot, és azonnal hatállyal, már szombaton elköszönnek az olasz mestertől.

Ha ez valóban így lesz, akkor az elnök által remélt pozitív változások felé az első lépéseket tétmeccsen éppen ellenünk teheti meg a görög válogatott, hiszen a következő fordulóban, március 29-én Magyarországra látogat.

F-CSOPORT
GÖRÖGORSZÁG–FERÖER 0–1 (0–0)
Pireusz, Jorgosz Karaiszkakisz Stadion. V: Rizzoli (olasz)
GÖRÖGORSZÁG: Karnezisz – Toroszidisz, Manolasz, Morasz, Karabelasz (Mantalosz, 78.) – Maniatisz, Szamarisz – Kone – Karelisz (Mavriasz, 62.), Gekasz (Athanasziadisz, a szünetben), Hrisztodulopulosz. Szövetségi kapitány: Claudio Ranieri
FERÖER:
Nielsen – Naes, Gregersen, Nattestad, V. Davidsen – Benjaminsen – S. Vatnhamar, B. Olsen (K. Olsen, 88.), Hansson, Holst (P. Justinussen, 76.) – Edmundsson (Faero, 86.). Szövetségi kapitány: Lars Olsen
G: Edmundsson (61.)

MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 1–0 (0–0)
Budapest
, Üllői út. V: Turpin (francia)
Magyarország: Király – Fiola, Juhász (Forró, 57.), Lang, Kádár – Tőzsér, Elek Á. – Dzsudzsák, Gera, Simon K. (Lovrencsics, 77.) – Szalai (Nikolics, 63.). Szövetségi kapitány: Dárdai Pál
Finnország: Hradecky – Hurme, J. Toivio, N. Moisander, Uronen – Halsti (Markkanen, 85.), Sparv, Hetemaj – Hämäläinen (Riski, 82.), R. Eremenko – Pukki (Pohjanpalo, 65.). Szövetségi kapitány: Mixu Paatelainen
G: Gera (84.)

ROMÁNIA–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 2–0 (0–0)
Bukarest, Nemzeti Aréna. V: Eriksson (svéd)
ROMÁNIA: Tatarusanu – Papp, Chiriches, Grigore, Rat – Pintilii, Sanmartean – Torje (Hoban, 80.), Chipciu, C. Tanase (Maxim, 58.) – Stancu (Keserü, a szünetben). Szövetségi kapitány: Anghel Iordanescu
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: Carroll – C. McLaughlin, McAuley, Hughes, McGivern – McGinn (Clingan, 63.), Norwood, Baird, C. Evans (McKay, 78.), Brunt – K. Lafferty. Szövetségi kapitány: Michael O'Neill
G: Papp (74., 79.)

AZ ÁLLÁS
1. Románia 4 3 1 6–1 +5 10
2. Észak-Írország 4 3 1 6–3 +3 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
4. Finnország 4 1 1 2 4–5 –1 4
5. Feröer 4 1 3 2–6 –4 3
6. Görögország 4 1 3 1–5 –4 1

 

 

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik