Euro 2012: a francia kormánytagok bojkottálják az ukrajnai mérkőzéseket

MTI MTIMTI MTI
2012.06.02. 00:12
Címkék
A francia kormány egyetlen tagja sem lesz jelen a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzésein, így tiltakozva a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfővel szembeni bánásmód miatt – közölte Valérie Fourneyron francia sportminiszter.

A külügyminisztérium már szerdán tájékoztatta a helyzetről az ukrán kormányt" – tette hozzá.

Francois Hollande államfő május 24-én brüsszeli sajtótájékoztatóján már utalt arra, hogy nem vesz részt az Eb ukrajnai mérkőzésein. „Nagyon szeretem a labdarúgást, de problémás, ami jelenleg Ukrajnában történik" – fogalmazott a francia elnök.

A Timosenko-ügy súlyos válságot okozott Ukrajna és a Nyugat viszonyában, az Egyesült Államok és az Európai Unió szerint ugyanis az ellene hozott ítélet politikai indíttatású, ezért szabadlábra helyezését követelik.

Az Oroszországgal kötött, hazája számára kedvezőtlennek mondott gázszerződésekért hét év börtönbüntetésre ítélt Timosenko áprilisban azzal vádolta meg börtönőreit, hogy megverték őt, 19 napig éhségsztrájkot is folytatott. Az EU politikusai felháborítónak tartják az esetet, ezért többen az ukrán Eb-rendezvények bojkottját szorgalmazták. Elsőként német politikusok helyezték kilátásba, hogy bojkottálni fogják a június 8-án kezdődő sportesemény-sorozatot, és azóta több európai uniós tagállam is jelezte, hogy nem fog részt venni az idei labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai rendezvényein.

Noel Le Graet, a francia labdarúgó-szövetség elnöke viszont korábban jelezte, hogy ő elkíséri a válogatottat Ukrajnába. „Az én álláspontom teljesen egyértelmű. Én ott leszek a játékosok mellett. A politikai kérdésről majd a kormányzat dönt. A politikusoknak kell vállalniuk a (politikai) felelősséget" – hangsúlyozta a sportvezető.

Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
5 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
12 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
12 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
39 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
49 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
59 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája