F1: a Mercedes azonos feltételeket biztosít Hamiltonnak és Rosbergnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.08. 18:17
null
A Mercedesnél azonos feltételeket biztosítanak (Fotó: Action Images)
Paddy Lowe, a Mercedes technikai igazgató elmondta, hogy azonos mennyiségű motorral rendelkezik Lewis Hamilton és Nico Rosberg, így a világbajnoki cím sorsáról nem ez fog dönteni.

 

A Belga Nagydíj előtt több új motort is kért Hamiltonnak a Mercedes, melyek közül az egyik elfüstölt Malajziában, de Paddy Lowe leszögezte, hogy így is ugyanannyi erőforrás áll a brit rendelkezésére, mint csapattársának és bajnoki riválisának, ráadásul technikai téren azonos feltételeket biztosítanak Hamilton és Rosberg számára.

„A helyzetük meglehetősen kiegyensúlyozott – mondta a Mercedes technikai igazgatója. – Jelenleg nincs olyan tényező, amely előnyt jelentene bármelyikük számára. Mindig nagy figyelmet szentelünk annak, hogy legyen két jó autónk, bennük pedig két jó erőforrással, melyek a végletekig bírják.”

A brit szakember beszélt riválisukról, a Ferrariról is, azzal azonban nem foglalkozott, hogy megtippelje a hátralévő futamok alakulását, mert egyelőre a jelenlegi feladatokra szeretne koncentrálni.

„Mint általában, most sem bocsátkoznék jóslatokba – szögezte le Lowe. – Sok tényező játszik közre. A mexikói egy nagyszerű hétvége volt, például mindhárom szabadedzést más pilóta nyerte. Az is külön hivatás, hogy ki hogyan tudja beállítani az autót és használni a gumikat az adott pályához alkalmazkodva. A Ferrarinál látható volt a csalódottság az időmérő edzés után. Nincs rossz autójuk, ezt a futamon is láthattuk, de valami kicsit rosszul alakult a számukra az időmérőn.”

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 9 14 18 349
2. Lewis Hamilton 8 15 17 330
3. Daniel Ricciardo 1 8 18 242
4. Sebastian Vettel 6 15 187
5. Kimi Räikkönen 4 16 178
6. Max Verstappen 1 6 15 177
7. Sergio Pérez 2 14 85
8. Valtteri Bottas 1 15 85
9. Nico Hülkenberg 12 60
10. Fernando Alonso 7 52
11. Felipe Massa 12 51
12. Carlos Sainz Jr. 9 38
13. Romain Grosjean 5 29
14. Danyiil Kvjat 1 5 25
15. Jenson Button 7 21
16. Kevin Magnussen 2 7
17. Jolyon Palmer 1 1
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1

 

A VERSENYNAPTÁR
rajt
győztes
pole pozíció
Március 20. Ausztrál Nagydíj, Melbourne 6.00
Rosberg
Hamilton
Április 3.
Bahreini Nagydíj, Szahír
17.00
Rosberg
Hamilton
Április 17. Kínai Nagydíj, Sanghaj 8.00
Rosberg
Rosberg
Május 1. Orosz Nagydíj, Szocsi 14.00
Rosberg
Rosberg
Május 15. Spanyol Nagydíj, Barcelona 14.00
Verstappen
Hamilton
Május 29. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo 14.00Hamilton
Ricciardo
Június 12. Kanadai Nagydíj, Montreal 20.00
Hamilton
Hamilton
Június 19.
Európai Nagydíj, Baki
15.00
Rosberg
Rosberg
Július 3. Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring
14.00
Hamilton
Hamilton
Július 10. Brit Nagydíj, Silverstone 14.00
Hamilton
Hamilton
Július 24. Magyar Nagydíj, Mogyoród 14.00
Hamilton
Rosberg
Július 31.
Német Nagydíj, Hockenheim
14.00
Hamilton
Rosberg
Augusztus 28. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps 14.00
Rosberg
Rosberg
Szeptember 4. Olasz Nagydíj, Monza 14.00
Rosberg
Hamilton
Szeptember 18. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr 14.00
Rosberg
Rosberg
Október 2.
Malajziai Nagydíj, Sepang
9.00
RicciardoHamilton
Október 9. Japán Nagydíj, Szuzuka 7.00
Rosberg
Rosberg
Október 23. Amerikai Nagydíj, Austin 21.00
Hamilton
Hamilton
Október 30.
Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
20.00
HamiltonHamilton
November 13. Brazil Nagydíj, Sao Paulo 17.00
November 27. Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi14.00

 

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50