Hamilton hajszállal megverte Rosberget, Vettel a Red Bullok előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.11. 18:51
null
Lewis Hamilton az idén is a pole-ból nyerne Kanadában
A tavalyi Kanadai Nagydíjat megnyerő Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát a montreali időmérő edzésen, 62 ezreddel megverve csapattárását, a vb-éllovas Nico Rosberget. A harmadik helyre Sebastian Vettel, a negyedikre Daniel Ricciardo jött be az időmérőn. A harmadik sorból Max Verstappen és Kimi Räikkönen rajtol a vasárnap 20 órakor kezdődő futamon.

 

A harmadik szabadedzés után a Ferrari és a Red Bull is bízhatott benne, hogy sikerül legyőzni a Mercedeseket az időmérőn, de a német csapat még mindig több tartalékot tudott elővenni a fontos pillanatokban, és ha nem is nagy fölénnyel, de megszerezte az első rajtsort a Kanadai Nagydíjra.

A világbajnok istállón belüli csatát Lewis Hamilton 62 ezredes előnnyel megnyerte Nico Rosberggel szemben, mögülük Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo várhatja a rajtjelzést magyar idő szerint 20 órakor. Aztán csapattársaik következnek, Max Verstappené és Kimi Räikkönené a harmadik sor, megelőzve a két Williamset.

Nico Hülkenberg és Fernando Alonso jutott még be az első tízbe.

Vasárnap a szombatihoz hasonlóan borús időt jósolnak, de nagyobb esély van arra, hogy elered az eső.

KANADAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.812 átlag: 215.618 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:12.874 0.062 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:12.990 0.178
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:13.166 0.354
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:13.414 0.602
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:13.579 0.767
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:13.670 0.858
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:13.769 0.957
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:13.952 1.140
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:14.338 1.526
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:14.317
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:14.437
13. Danyiil Kvjat* orosz Toro Rosso-Ferrari 1:14.457
14. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:14.571
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:14.803
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:21.956
17. Jolyon Palmer brit Renault 1:15.459
18. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:15.599
19. Marcus Ericsson* svéd Sauber-Ferrari 1:15.635
20. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:16.663
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:17.052
*három rajthelyes büntetés baleset okozásáért
Magnussen (dán, Renault) nem vett részt az időmérőn, a bokszból rajtol

AZ IDŐMÉRŐ PERCRŐL PERCRE

3. SZAKASZ

20.08 Hamilton nem javított, de Rosberg a bokszba hajtott. Vettel mögé feljött Ricciardo, aztán Verstappen, Räikkönen, Bottas, Massa a sorrend.

20.07 Vettel feljött a 3. helyre, 178 ezredre Hamiltontól.

20.06 Räikkönen a hatodik Ricciardo mögött.

20.04 Massa feljött a 7. helyre Bottas mögé, Hülkenberg és Alonspo elé.

20.02 Vettel elárulta, súrolta a „bajnokok falát”, a Ferrarinak nem esett baja. Finomabb volt, mint Sainz.

20.00 Hamilton 1:12.812-es körrel kezdett. Rosberg 62 ezreddel kapott ki a címvédőtől. Aztán Verstappen, Vettel, Ricciardo, Bottas a sorrend.

19.58 Csak Räikkönen és Massa nincs a pályán.

19.57 A második szakasz eredményei alapján nem kérdéses a Mercedes pole pozíciója. De melyik pilóta szerzi meg?

19.56 Indul a záró szakasz. Alonso előzetesen nem akart ide jutni, a 11. rajthelyet tartotta optimálisnak, de azért örült a továbbjutásnak.

19.54 A két-két Mercedes, Red Bull, Ferrari és Williams mellett Hülkenberg és Alonso az első tízben.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Rosberg 1:13.714 1. Hamilton 1:13.076
2. Vettel 1:13.925 2. Rosberg 1:13.094
3. Ricciardo 1:14.030 3. Ricciardo 1:13.540
4. Hamilton 1:14.121 4. Bottas 1:13.791
5. Bottas 1:14.389 5. Verstappen 1:13.793
6. Räikkönen 1:14.477 6. Räikkönen 1:13.849
7. Verstappen 1:14.601 7. Vettel 1:13.857
8. Hülkenberg 1:14.663 8. Massa 1:13.864
9. Sainz 1:14.714 9. Hülkenberg 1:14.166
10. Button 1:14.755 10. Alonso 1:14.260
11. Pérez 1:14.814 11. Pérez 1:14.317
12. Massa 1:14.815 12. Button 1:14.437
13. Kvjat 1:14.829 13. Kvjat 1:14.457
14. Alonso 1:15.026 14. Gutiérrez 1:14.571
15. Gutiérrez 1:15.148 15. Grosjean 1:14.803
16. Grosjean 1:15.444 16. Sainz 1:21.956
17. Palmer 1:15.459
18. Wehrlein 1:15.599
19. Ericsson 1:15.635
20. Nasr 1:16.663
21. Haryanto 1:17.052

19.49 Hülkenberg megelőzte Alonsót, és végül Pérez esett ki a 11. helyen. Pérez mögött Button, Kvjat, Gutiérrez, Grosjean, Sainz a sorrend, Kvjatot három hellyel hátrébb sorolják.

19.48 A Force India javított, Kvjat visszacsúszott. A végén Alonso jött be a 9. helyre.

19.46 Kvjat feljött a 10. helyre, Pérez csúszott a veszélyzónába.

19.43 Vettel Massát megelőzve hetedik.

19.42 Button, Alonso, Kvjat, Grosjean, Gutiérrez és Sainz a kiesőzónában.

19.41 Mögöttük Ricciardo, Bottas, Verstappen, Räikkönen, Massa és Vettel sorakozik.

19.40 Hamilton 1:13.076-tal az élen, Rosberg 18 ezreddel kikapott csapattárástól.

19.39 Massa 1:14.130-cal az élen.

19.37 Már melegítik a gumikat, kell két kör, csak utána lehet padlógázt nyomni.

19.36 A Toro Rosso eltakarítva, újraindul az edzés.

19.30 11:52 perc maradt hátra, Kvjat áll az élen 1:14.6-os körével, mögötte Hülkenberg, Grosjean és Sainz állt, a spanyol igen jó körön volt kicsúszása előtt.

19.28 Sainz a célegyenes elején a bajnokok falának csapódott, leállt, az edzést piros zászlóval megszakították. A spanyol jól van.

19.27 Az első szakaszban szuperlágy gumikat használó, azokkal 8. Hülkenberg is ultralágyakon megy.

19.26 Állítólag nem ered már el újra az eső, a Williams és a McLaren pilótái nem is igyekeznek a pályára.

19.24 Nem esik nagyon az eső, de 21 foknál nem emelkedik magasabbra az aszfalt hőmérséklete.

1. SZAKASZ

19.19 Ericsson a 21. helyre esik vissza rajtbüntetése miatt. Magnussen a bokszból rajtol.

19.17 Ennyi volt, Palmer, Wehrlein, Ericsson, Nasr, Haryanto és Magnussen az utolsó hat helyen.

19.16 Haryanto a falnak csapta az autóját, majd megpördült a pályán. „Valami történt az autó hátuljával” – mondta szerényen a rádión. Törött felfüggesztéssel és defektes gumival ment tovább, de nem jutott vissza a bokszba.

19.14 Kvjat feljött a 12. helyre, Wehrlein csúszott vissza.

19.13 Egyre intenzívebb a csapadék. Gutiérrez és Grosjean kimenekült a kiesőzónából. Kvjat, Ericsson, Palmer, Nasr és Haryanto egyre nagyobb veszélyben.

19.11 Verstappen elrontotta a célegyenesre fordító kanyart.

19.09 Grosjean, Gutiérrez, Nasr, Palmer és Haryanto kieső helyeken, Ericsson veszélyeztetett. Itt-ott szemerkél az eső.

19.08 Ricciardo a 4., Verstappen a 7. az első gyors köre után.

19.07 Vettel 1:13.925-öt ment, Rosberg 1:13.714-gyel válaszolt neki.

19.05 Bottas bejött a második helyre, már csak a két Red Bullnak nincs mért köre (és persze Magnussennek, de neki nem is lesz).

19.04 Alonso 1:15.4-gyel az élen, Hamilton, Vettel, majd Rosberg is megelőzte, a vb-éllovas 1:14.001-et ment.

19.02 Vettel megadta magát, lemaradt a két Mercedestől.nem sokat vesztett, az ultralágy gumikat több körön át kell melegíteni ilyen hűvös aszfalton.

19.01 Máris nagy a forgalom, Vettel, Hamilton és Rosberg pozícióért küzd egymással a pályán.

19.00 Elkezdődött a 18 perces szakasz. Öten esnek ki a végén.

ELŐZMÉNYEK

18.59 A Pirelli a lágy, a szuperlágy és az ultralágy gumikat bocsátotta a csapatok rendelkezésére. És lehet, hogy az intermediate-ekre is szükség lesz.

18.57 Az eső nem esik, a Ferrari és a Red Bull így is bízik a Mercedes megelőzésében.

18.55 Felhős az ég, a levegő 15, az aszfalt 20 fokos.

18.52 Az autóját a 3. szabadedzésen összetörő Kevin Magnussen nem vesz részt az időmérőn, és a bokszból kezdi a vasárnap 20 órakor rajtoló versenyt. Marcus Ericsson és Danyiil Kvjat három-három rajthelyes büntetést kap, mert a Monacói Nagydíjon nekiment Felipe Nasrnak, illetve Magnussennek.

18.51 Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Kanadai Nagydíj időmérője!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik