Hamilton Texas ura, de Rosberg előnye még így is 26 pont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.23. 20:37
null
Lewis Hamilton idei hetedik győzelmét aratta, július óta először diadalmaskodott
Lewis Hamilton nyerte meg az F1-es Amerikai Nagydíjat Nico Rosberg előtt, így hét pontot faragott csapattársa világbajnoki előnyéből, amely három futammal a szezon vége előtt 26 pontra csökkent. A harmadik helyen Daniel Ricciardo, a negyediken Sebastian Vettel ért célba, Kimi Räikkönen és Max Verstappen kiesett.

Lewis Hamilton nem rontotta el a rajtot Austinban, így simán győzött az Amerikai Nagydíjon. Megtette, amit lehetett, csökkentette is a hátrányát Nico Rosberggel szemben. A német számára ezen a napon az volt a maximum, hogy csak hét pontot veszítsen, és ezt el is érte.

A rajtnál a szuperlágy gumikon induló Daniel Ricciardo elment mellette, és az első kerékcserék során is a második helyen maradt a Red Bull-lal. Ezt követően azonban Max Verstappen beleszólt a versenybe, a holland autója tönkrement, de megpróbált bejutni a bokszba. Végül olyan helyen állt le, ahonnan csak a virtuális biztonsági autós időszak beiktatásával tudták elvinni a kocsiját.

Ricciardo ekkor már túl volt második kerékcseréjén, Rosberg viszont a kötelező lassításkor hajtott a depóba, és a Red Bull elé jött vissza. Talán e nélkül is megverte volna Ricciardót, de az ausztrál biztos volt benne, hogy csapattársa miatt nem lett második.

Verstappen előbb rosszkor hajtott a b oxba, ahol nem vártak rá, majd miután visszatért a pályára, elromlott az autója, és kiesett.

Kimi Räikkönen is pórul járt a második kerékcseréjével, a finn zöld jelzést kapott, amikor még nem végeztek a kerékcseréjével, ezért alig, hogy elhagyta a bokszutcát, félre állt.

Sebastian Vettel negyedik lett, az utolsó körökben Felipe Masát és Carlos Sainz Jr.-t is megelőző Fernando Alonso pedig idei legjobb eredményét elérve ötödik.

Sergio Pérez 8. helyezéssel melegített a Mexikói Nagydíjra, Romain Grosjean egy pontot szerzett a Hassanak a hazai futamán.

A Mexikói Nagydíj jövő vasárnap 20 órakor kezdődik.

38. AMERIKAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (56 kör, 308.405 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:38:12.618
2. Nico Rosberg német Mercedes 4.520 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 19.692 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 43.134 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:33.953 p h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:36.124 p h.
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
12.
Kevin Magnussen
dánRenault
1 kör h.*
13. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
18. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 2 kör h.
*5 másodperces büntetés szabálytalan előzésért.
FELADTÁK megtett körök
Kimi Räikkönen finn Ferrari 38
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 28
Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 16
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 9 13 17 331
2. Lewis Hamilton 7 14 16 305
3. Daniel Ricciardo 1 7 17 227
4. Sebastian Vettel 6 14 177
5. Kimi Räikkönen 4 15 170
6. Max Verstappen 1 6 14 165
7. Sergio Pérez 2 13 84
8. Valtteri Bottas 1 14 81
9. Nico Hülkenberg 11 54
10. Fernando Alonso 7 52
11. Felipe Massa 11 49
12. Carlos Sainz Jr. 9 38
13. Romain Grosjean 5 29
14. Danyiil Kvjat 1 5 25
15. Jenson Button 7 21
16. Kevin Magnussen 2 7
17. Jolyon Palmer 1 1
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 636
2. Red Bull-TAG Heuer 400
3. Ferrari 347
4. Force India-Mercedes 138
5. Williams-Mercedes 130
6. McLaren-Honda 74
7. Toro Rosso-Ferrari 55
8. Haas-Ferrari 29
9. Renault 8
10. Manor-Mercedes 1

A FUTAM (56 kör, 308.405 km)

 

 

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.999 átlag: 208.915 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:35.215 0.216 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:35.509 0.510
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:35.747 0.748
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.131 1.132
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:36.358 1.359
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:36.628 1.629
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:37.116 2.117
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:37.269 2.270
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:37.326 2.327
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:37.353 1.098
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:37.417 1.162
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:37.480 1.225
14. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:37.773 1.518
15. Jolyon Palmer brit Renault 1:37.935 1.680
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:39.356 3.101
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:38.308 2.012
18. Kevin Magnussen dán Renault 1:38.317 2.021
19. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:38.327 2.031
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:38.548 2.252
21. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:38.583 2.287
22. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1:38.806 2.510
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik