Rosberg triplázott, és újra vezeti a vb-pontversenyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.18. 13:41
null
Rosberg szingapúri győzelmével visszaállt az élre (Fotó: AFP)
Nico Rosberg sorozatban harmadik győzelmét aratta a Formula–1-es világbajnokságon, ezúttal a Szingapúri Nagydíjat nyerte meg, és visszavette a Hungaroringen elvesztett első helyét a vb-pontversenyben Lewis Hamiltontól. A második helyen Daniel Ricciardo, a harmadikon Hamilton ért célba.

 

Nico Rosberg kiválóan rajtolt, a fékjeit és a gumijait is ügyesen óvta, így sorozatban harmadszor is győzött, és visszavette a vezetést a vb-pontversenyben Lewis Hamiltontól. A Mercedes német pilótája végig a kezében tartotta a versenyt, de a végén hiába álltak ki mögüle az üldözői a bokszba, a pályán maradt, és kopott gumikon fél másodpercet megtartott az előnyéből Daniel Ricciardóval szemben.

Michael Schumacher és Jenson Button után harmadikként nyerte meg 200. F1-es versenyét.

Ricciardo izgalmassá tette az egyébként sima futamot azzal, hogy 14 körrel a vége előtt szuperlágy gumikért a bokszba hajtott, és üldözőbe vette Rosberget. Huszonnégy másodperces hátrányt kellett (volna) ledolgoznia, de a leintéskor fél másodperc még volt a két autó között – bár utolérte, még meg is kellett volna előznie a Mercedest, ami szintén nem könnyű, főleg úgy, hogy szuperlágy abroncsai már igencsak elhasználódtak.

A harmadik helyért Hamilton és Kimi Räikkönen csatázott, a finn a pályán megelőzte a hibázó angolt, aki a végén Ricciardóhoz hasonló húzást hajtott végre. A Ferrari reagált a Mercedes lépésére, egy körrel később kihívta Räikkönent, aki Hamilton mögé jött vissza. Mi lett volna, ha Räikkönen Rosberghez hasonlóan kint marad?

Az ötödik helyen az utolsóként rajtoló, a nap versenyzője címet elnyerő Sebastian Vettel ért célba a rajtját elrontó Max Verstappen előtt. Fernando Alonso idei harmadik hetedik helyezését szerezte meg Sergio Pérez, Danyiil Kvjat és Kevin Magnussen előtt. A Toro Rosso három, a Renault tíz sikertelen futam után szerzett pontot újra.

Folytatás két hét múlva Malajziában.

9. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (61 kör, 308.808 km)
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:55:48.950
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 0.488 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 8.038 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 10.219 mp h.
5. Sebastian Vettel német Ferrari 27.694 mp h.
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:11.197 p h.
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:29.198 p h.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:49.146 p h.
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:49.867 p h.
10. Kevin Magnussen dán Renault 1:51.843 p h.
11. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
13. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
15. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
16. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
18. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Jenson Button brit McLaren-Honda 43
Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 35
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 0
NEM INDULT
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 8 10 14 273
2. Lewis Hamilton 6 12 14 265
3. Daniel Ricciardo 5 14 179
4. Sebastian Vettel 6 12 153
5. Kimi Räikkönen 4 13 148
6. Max Verstappen 1 4 12 129
7. Valtteri Bottas 1 12 70
8. Sergio Pérez 2 10 66
9. Nico Hülkenberg 9 46
10. Felipe Massa 9 41
11. Fernando Alonso 5 36
12. Carlos Sainz Jr. 8 30
13. Romain Grosjean 4 28
14. Danyiil Kvjat 1 5 25
15. Jenson Button 5 17
16. Kevin Magnussen 2 7
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 538
2. Red Bull-TAG Heuer 316
3. Ferrari 301
4. Force India-Mercedes 112
5. Williams-Mercedes 111
6. McLaren-Honda 54
7. Toro Rosso-Ferrari 47
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 7
10. Manor-Mercedes 1

A FUTAM (61 kör, 308.808 km)

 

 

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
3. Lewis Hamilton brit Mercedes
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari
7. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
12. Jenson Button brit McLaren-Honda
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari

15.

Kevin Magnussen dán Renault
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
17. Sergio Pérez* mexikói Force India-Mercedes
18. Jolyon Palmer brit Renault
19.Romain Grosjean**
francia
Haas-Ferrari
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes
21. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes
22. Sebastian Vettel*** német Ferrari
*5+3 rajthelyes büntetés a sárga zászló figyelmen kívül hagyásáért
**5 rajthelyes büntetés váltócseréért
***20 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért+5 rajthely váltócseréért

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik