Rosberg háromnál tart, Hamilton hátránya tovább nőtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.17. 07:40
null
Nico Rosberg szinte végig vezetett, és simán nyert Kínában (Fotó: AFP)
Nico Rosberg az F1-es idény harmadik futamát is megnyerte, ezzel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén. A második helyen a rajtnál Kimi Räikkönennel ütköző Sebastian Vettel végzett, a harmadik Danyiil Kvjat lett. A mezőny végéről startoló Lewis Hamilton a 7. pozícióba jött fel a nagyon mozgalmas, időnként nehezen követhető versenyen, amelyen mindenki célba ért.

Nico Rosbeg az idei harmadik futamot is megnyerte, a tavalyi finist is beleszámolva pedig zsinórban már hatodszor diadalmaskodott. Még egyetlen F1-es pilóta sem szalasztotta el a vb-címet az után, hogy három győzelemmel kezdte a szezont, ami nagyon biztató a mercedeses éllovas számára. Az is, hogy már 36 pont az előnye az utolsó helyről csak a hetedikre felkapaszkodó Lewis Hamiltonnal szemben.

SZAVAZÁS

Milyen esélye van az F1-es vb-címre Nico Rosbergnek a jó idényrajtja után?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A német a rajtnál Daniel Ricciardo mögé került, de miután a Red Bull ausztrálja defektet kapott, az élre állt, és onnan már nem volt kérdés, ki nyer.

Hamilton az utolsó helyről indulva a rajtnál kialakuló káoszban koccant Felipe Nasrral, új orrkúpért a bokszba kellett hajtania, ám hiába a biztonsági autós időszak, nem tudott olyan gyorsan átmenni a mezőnyön, mint remélhette, sőt a végén Felipe Massa mögé ragadva tehetetlenül nézte végig, ahogy Ricciardo és Kimi Räikkönen is könnyedén megelőzte őt és a brazilt.

A két Ferrari a rajtnál koccant, Räikkönen és Sebastian Vettel is visszaesett, amiért Vettel a belső íven érkező Danyiil Kvjatot hibáztatta a rádiós üzeneteiben és személyesen az eredményhirdetés előtt is. Ricciardo defektje után Vettel és Kvjat küzdött a második helyért, a német azzal nyert, hogy az utolsó etapjára lágy gumikat kért, amelyeken gyorsabb volt, mint a közepesen keményeken haladó orosz.

Ricciardo az idény harmadik futamán is negyedik lett, és csak három ponttal marad el Hamiltontól az összetettben.

A pontokon a két-két Mercedes, Ferrari, Red Bull és Williams mellett a két Toro Rosso osztozott a nagyon mozgalmas futamon, amelyet mind a 22 pilóta befejezett.

Folytatás két hét múlva Oroszországban.
KÍNAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (56 KÖR, 305.066 KM)
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:38:53.891
2.Sebastian VettelnémetFerrari37.776 mp h.
3.Danyiil KvjatoroszRed Bull-TAG Heuer45.936 mp h.
4.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer52.688 mp h.
5.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:05.872 p h.
6.Felipe MassabrazilWilliams-Mercedes1:15.511 p h.
7.Lewis HamiltonbritMercedes1:18.230 p h.
8.Max VerstappenhollandToro Rosso-Ferrari1:19.268 p h.
9.Carlos Sainz Jr.spanyolToro Rosso-Ferrari1:24.127 p h.
10.Valtteri BottasfinnWilliams-Mercedes1:26.192 p h.
11.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:34.283 p h.
12.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Honda1:37.253 p h.
13.Jenson ButtonbritMcLaren-Honda1:41.990 p h.
14.Esteban GutiérrezmexikóiHaas-Ferrari1 kör h.
15.Nico HülkenbergnémetForce India-Mercedes1 kör h.
16.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1 kör h.
17.Kevin MagnussendánRenault1 kör h.
18.Pascal WehrleinnémetManor-Mercedes1 kör h.
19.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör h.
20.Felipe NasrbrazilSauber-Ferrari1 kör h.
21.Rio HaryantoindonéziaiManor-Mercedes1 kör h.
22.Jolyon PalmerbritRenault1 kör h.
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Nico Rosberg33375
2. Lewis Hamilton2339
3. Daniel Ricciardo336
4. Sebastian Vettel2233
5. Kimi Räikkönen1228
6. Felipe Massa322
7. Danyiil Kvjat1221
8. Romain Grosjean218
9. Max Verstappen313
10. Valtteri Bottas37
11. Nico Hülkenberg16
12. Carlos Sainz Jr.24
13. Stoffel Vandoorne11
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes114
2. Ferrari61
3. Red Bull-TAG Heuer57
4. Williams-Mercedes29
5. Haas-Ferrari18
6. Toro Rosso-Ferrari17
7. Force India-Mercedes6
8. McLaren-Honda1

A VERSENY (56 KÖR, 305.066 KM)

Nico Rosberg megnyerte a Kínai Nagydíjat.

55. kör Grosjean ki akart állni a rosszul működő Haas-Ferrarival, de a csapat nem teljesíti szülinapi kívánságát, arra utasította, menjen el a célig.

54. kör A Toro Rosso még megbolygatta a verseny végét, Verstappen megelőzte a hibázó Bottast, akit Sainz üldöz.

52. kör Hamilton leszakadt Massáról. Feladta? A verseny során először nincs csata a pontszerző helyeken.

50. kör A pontszerző helyektől távol többen is szuperlágy gumikon haladnak, élvezik a futam végét. Rosberg hibázott az élen haladva, de lesodródása után visszatért a pályára.

47. kör Räikkönen Massa mellett is elment, ezzel ötödik. Grosjean szuperlágy gumikon a verseny leggyorsabb körével vigasztalódik a 19. helyen.

46. kör Hamilton továbbra is tehetetlen Massával szemben, Räikkönen megelőzte az angolt.

44. kör Räikkönen megelőzte Bottast, és üldözőbe vette a Massát támadó Hamiltont.

43. kör Massa mögött Ricciardo megelőzte Hamiltont. A Pérezt megelőző Räikkönen gyorsan közeledik Bottashoz. Ricciardo a hátsó egyenesben Massa mellett is elhúzott, feljött a 4. helyre.

40. kör Hamilton és Ricciardo is megelőzte Bottast, és üldözőbe vette Massát.

39. kör Rosberg, Vettel, Kvjat, Verstappen, Massa, Bottas, Hamilton, Ricciardo, Pérez, Button, Räikkönen, Sainz, Alonso, Hülkenberg az első 14 sorrendje.

A kör végén Verstappen a bokszba hajtott.

37. kör Rosberg, Ricciardo, Vettel az első három sorrendje, a ferraris 2 másodpercre van a Red Bulltól. Az ausztrál a bokszba hajtott, akárcsak Räikkönen.

36. kör Kvjat és Vettel egyszerre kapott új gumikat, a Red Bull közepesen keményet, a Ferrari lágyat. A német Räikkönen mögé jött vissza, a finn elengedte, Vettel a hátsó egyenesben Kvjatot is megelőzte.

Rosberg is kereket cserélt, közepesen kemény gumikat kapott.

35. kör Rosberg, Kvjat, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Verstappen, Massa, Bottas, Pérez, Hamilton az első tíz sorrendje. Ricciardo útban idei harmadik negyedik helyezése felé, Kvjat szerezheti meg a csapat első dobogós helyezését.

A 30. születésnapját ünneplő Grosjean utolsó a Haas-Ferrarival, ezen a futamon nem őt fogja megválasztani a közönség a legjobbnak.

34. kör Hamilton a 11. helyen halad, előle még többen kiállhatnak a bokszba. Sainz kezdi is.

31. kör Rosberg zsinórban a harmadik győzelme felé száguld, de olyan simán vezet ma is, hogy alig mutatják a közvetítésben. Igaz, máshol rengeteg a látnivaló.

Hamilton kapott egy készlet közepesen kemény gumit, amellyel már végigmehet.

30. kör Hiába érte utol Vettel Kvjatot, nem tudja támadni. A Renault-motor tényleg erős, s Vettelen sem segít, hogy törött első légterelővel halad.

A verseny felénél elég kusza a helyezések grafikonja, csak Rosberg vonala egyenes
A verseny felénél elég kusza a helyezések grafikonja, csak Rosberg vonala egyenes

27. kör Rosberg körönként két másodpercet ad Kvjatnak, az előnye már 20 másodperc fölé nőtt. Button kereket cserélt.

26. kör A régi közepesen kemény gumikon száguldó Buttont előzgetik a friss lágy gumisok. Az angol a 4. helyről visszacsúszott a 7. helyre, és már Ricciardo üldözi.

24. kör Vettel Kvjatot üldözi, a 2. helyért hamarosan csata indulhat. Rosberg előnye több mint 15 másodperc az orosz előtt.

23. kör Rosberg, Kvjat, Vettel, Button, Pérez, Massa, Bottas, Ericsson, Ricciardo, Sainz, Räikkönen, Alonso, Hamilton, Hülkenberg az első 14 sorrendje.

22. kör Hülkenberg öt másodperces büntetést kapott, mert indokolatlanul lassan ment a bokszutca bejáratánál. Pérezt a verseny után vizsgálják veszélyes boxutcai elengedésért.

21. kör Bottas és Hamilton új gumikat kapott.

20. kör Rosberg újabb készlet lágy gumit kapott, Bottas előtt, az első helyen folytatja. Hamilton a harmadik, 9.3 másodpercre Rosbergtől. Ám sokkal kopottabb gumikon megy.

19. kör Kvjat, Massa, Sainz és Ricciardo lecserélte lágy gumijait, Rosberg még mindig azokon halad, amelyeket már a szombati időmérőn is használt.

17. kör Vettel lágyakra cserélte szuperlágy gumijait. Hamilton már a 8. helyen halad. A német a 10.

16. kör Rosberg előnye már 10 másodperc Kvjat előtt.

14. kör Vettel már a negyedik helyen haladó Alonsót támadja. A hátsó egyenesben meg is előzte. Räikkönen a bokszba hajtott közepesen kemény gumikért.

13. kör Ricciardo és Hamilton egymással is küzd, miközben előre tör, a 11. és a 12. helyen állnak.

12. kör Rosberg, Massa, Kvjat, Alonso, Pérez, Vettel, Wehrlein, Bottas, Gutiérrez, Button, Sainz, Ricciardo, Hamilton, Hülkenberg, Räikkönen az első 15 sorrendje.

Kvjat a hátsó egyenesben megelőzte Massát, a frissebb lágy gumikon halad a második helyen, 7 másodpercre Rosbergtől.

10. kör Vettel nagyon agresszív, más a 9. helyen halad, Bottast üldözi. Óriási a helyezkedés az egész mezőnyben.

9. kör Kvjat Wehrleint és Gutiérrezt is megelőzte. A hátsó egyenesben Alonso mellett is elment.

8. kör Újraindult a verseny.

RICCIARDO DEFEKTJE

7. kör Kvjat friss lágy gumikon a 6. helyen halad, előtte Wehrlein és Gutiérrez is megelőzhető, biztatóan áll az orosz.

6. kör A biztonsági autó mögött Rosberg, Massa, Alonso, Wehrlein, Gutiérrez, Kvjat, Palmer, Haryanto, Pérez, Bottas, Button, Sainz, Hülkenberg, Ericsson, Vettel, Magnussen, Ricciardo, Verstappen, Räikkönen, Grosjean, Hamilton, Nasr a sorrend. Button és Ericsson közepesen kemény, Vettel szuperlágy gumikon megy,m mindenki más lágyakon.

Rajt ismétlés Az egyes kanyarban Vettel koccant a megcsúszó Räikkönennel, aki emiatt megpördült. A nagy káoszban Hamilton Nasrral, Grosjean Ericssonnal koccant.

5. kör A biztonsági autót a pályára küldték Ricciardo gumicafatjai miatt. A szuperlágy gumisok a bokszba hajtottak új gumikért.

4. kör Rosberg 3.5 másodperccel vezet Kvjat előtt, nagyjából eddig volt kérdéses, hogy legyőzhetik-e. Ha nem történik dráma, megnyerheti a versenyt.

3. kör Rosberg a hátsó egyenesben megelőzte Ricciardót, akinek bal hátsó gumija defektes lett. Az ausztrál azonnal a bokszba hajtott.

2. kör Vettel és Button is megelőzte Massát a szuperlágy gumikon, Ricciardo még maga mögött tartja Rosberget.

1. kör Ricciardo, Rosberg, Kvjat, Pérez, Hülkenberg, Sainz, Massa, Vettel, Button, Bottas a sorrend az első tízben. Räikkönen, Hamilton, Nasr és Grosjean a bokszba hajtott gyors szervizre.

RAJT Ricciardo lerajtolta a pole pozíciós Rosberget, mögöttük Kvjat feljött a két Ferrarira, Vettel és Räikkönen összeért, a finn megpördült. Hamilton is nekiment valakinek, letört az első légterelője.

8.00 Elindult a mezőny a felvezető körre. Hátrányt jelent vajon Rosbergnek, hogy lágy gumikon indul?

7.59 Rosbergen kívül Massa, Alonso, Grosjean, Ericsson, Nasr, Gutiérrez, Palmer, Haryanto, Wehrlein és Hamilton indul lágy gumikon. A mezőny másik fele szuperlágyakon.

7.56 A szuperlágy gumik várhatóan öt kört bírnak úgy, hogy nem kezd el lassulni rajtuk az autó.

ELŐZMÉNYEK

7.54 Bár sokak számára egyértelműnek tűnik, hogy a lágy gumikon rajtoló Rosberg taktikája lesz a nyerő, mások szerint ez nem ennyire lefutott. Vettel amondó, kelleni fognak a szuperlágy gumik a jó eredményhez.

7.50 A kínai himnuszt lejátszották, a pilóták közül Hamilton nem állt a vörös szőnyegre a rajtrács elején. Tény, hogy a ceremónia messze volt a 22. rajthelytől.

A rendező nemzet himnusza – Hamilton nélkül
A rendező nemzet himnusza – Hamilton nélkül

7.49 A tegnapi hűvösebb idő után most sincs meleg, 20 fokos a levegő. De legalább süt a nap, az aszfalt 30 foknál is melegebb.

7.48 Hülkenberg három rajthelyes büntetést kapott, mert elszabadult a rosszul rögzített kereke az időmérőn.

7.47 A versenyzők felálltak a rajtrácsra, minden készen áll az idénynyitóra. Hamilton motorhiba miatt indul az utolsó helyről, jó rajttal már az első kör végére feljöhet a középmezőnybe, onnan pedig már nincs messze az élboly, a sanghaji pályán a Mercedes-motor és a DRS segítségével könnyen feljöhet a dobogóra.

A RAJTSORREND
1.Nico RosbergnémetMercedes
2.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari
4.Sebastian VettelnémetFerrari
5.Valtteri BottasfinnWilliams-Mercedes
6.Danyiil KvjatoroszRed Bull-TAG Heuer
7.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes
8.Carlos Sainz Jr.spanyolToro Rosso-Ferrari
9.Max VerstappenhollandToro Rosso-Ferrari
10.Felipe MassabrazilWilliams-Mercedes
11.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Honda
12.Jenson ButtonbritMcLaren-Honda
13.Nico Hülkenberg*németForce India-Mercedes
14.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari
15.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari
16.Felipe NasrbrazilSauber-Ferrari
17.Kevin MagnussendánRenault
18.Esteban GutiérrezmexikóiHaas-Ferrari
19.Jolyon PalmerbritRenault
20.Rio HaryantoindonéziaiManor-Mercedes
21.Pascal WehrleinnémetManor-Mercedes
22.Lewis Hamilton**
britMercedes
*három rajthelyes büntetés veszély okozásáért
**öt rajthelyes büntetés váltócseréért

7.42 Nico Rosberg hatalmas lehetőség előtt áll. A Mercedes német pilótája megnyerheti a harmadik versenyt is, s arra még nem volt példa az F1 történetében, hogy elszakassza a vb-címet a szezont három sikerrel kezdő versenyző. Ráadásul Sebastian Vettel, Alberto Ascari és Michael Schumacher után a német lehet a negyedik, aki sorozatban hat futamot nyer meg.

7.40 Köszöntjük olvasóinkat a Kínai Nagydíjat végigkísérő cikkünkben!

Szombaton a 3. szabadedzést esős időben kezdet el az F1-es mezőny, az időmérőre felszáradt a pálya, de estére nagy vihar érkezett Sanghajba. Most megint hét ágra süt a nap, nincs felhő az égen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik