Rosbergé a pole, Hamilton a mezőny végén Kínában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.16. 08:45
null
Nico Rosberg idén először indulhat a pole-ból (Fotó: Mercedes)
A vb-éllovas Nico Rosberg nyerte meg a Kínai Nagydíj időmérő edzését, ő rajtolhat az élről a vasárnap 8 órakor kezdődő versenyen. A Mercedes németje egy taktikai húzással azt is elérte, hogy lágy gumikon vágjon neki a távnak, így kedvezőbb stratégiát választhat a futamra. Az első sorból indul Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája is. Lewis Hamilton a mezőny végéről startol majd, mert motorhiba miatt egy mért kört sem ment a kétszer is megszakított edzésen.

Minden úgy alakul Kínában, ahogy Nico Rosberg megálmodta. A vb-éllovas az élről rajtol úgy, hogy csapattársa, Lewis Hamilton nem az öt rajthelyes büntetése miatt került távolabb tőle, hanem az időmérőn jelentkező műszaki probléma miatt egészen a mezőny végéig visszacsúszott. Ráadásul nem is a Ferrarik indulnak majd Rosberg mellől, hanem a vörös autókat az időmérőn megelőző Daniel Ricciardo a Red Bull-lal.

Rosberg és a Mercedes az időmérőn taktikázott, nem akar a versenyen a gyorsan kopó szuperlágy gumikon startolni, ezért a második szakaszban a lágy gumikon futott mért kört, amivel simán továbbjutott. A szabályok szerint ezeken kell rajtolnia, és elég a közepesen keményeket használnia vasárnap.

A mögüle indulók mindegyike szuperlágy gumikat kap, amivel a rajtnál előnyben lehetnek, de korán ki kell állniuk új abroncsokért.

A Ferrari a második sort szerezte meg, az időmérő végén Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is elrontotta a hajtűkanyart, ezért Rosberg mellett Ricciardótól is kikaptak.

Hamiltonnak a mezőny végéről kell visszakapaszkodnia, ami már önmagában iis izgalmassá teheti az egyébként Rosbergnek álló versenyt.

Az időmérőt kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval, az első szakaszban Pascal Wehrlein Manorja csúszott meg egy vízátfolyással fűzerezett huplin, a második végén pedig Nico Hülkenberg hagyta el a rosszul rögzített kerekét.

Az 56 körös futam vasárnap 8 órakor kezdődik.

KÍNAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:35.402 átlag: 205.693 km/ó
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:35.917 0.515 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:35.972 0.570
4. Sebastian Vettel német Ferrari 1:36.246 0.844
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:36.296 0.894
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1:36.399 0.997
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:36.865 1.463
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:36.881 1.479
9. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:37.192 1.792
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes idő nélkül
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:37.347
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:38.826
13. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:39.093
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:39.830
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:40.742
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:42.430
17. Kevin Magnussen dán Renault 1:38.673
18. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:38.770
19. Jolyon Palmer brit Renault 1:39.528
20. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:40.264
21. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes idő nélkül
22. Lewis Hamilton brit Mercedes idő nélkül

AZ IDŐMÉRŐ PERCRŐL PERCRE

3. SZAKASZ (12 perc)

10.25 Vettel csak a negyedik, Räikkönen nem javított, a harmadik lett. Ricciardo a második helyen!

10.24 Rosberg 1:35.402-vel az élre állt.

10.23 Mindenki a pályán, Kvjaton kívül mindenki friss szuperlágy gumikon, az orosz használtakon.

10.21 Az utolsó percekben Vettel is kijön új szuperlágy gumikon.

10.19 Az első mért körök után Räikkönen, Rosberg, Ricciardo, Kvjat, Sainz, Bottas, Verstappen, Pérez a sorrend. Ricciardo, Sainz, Verstappen és Pérez használt gumikon ment.

10.17 Ricciardo 3 tizeddel kikapott a Mercedestől. Räikkönen 1:35.972-vel az élre állt. Vettel még mindik a depóban.

10.16 Rosberg 1:36.111 perces kört ment.

10.15 Vettelen (és Hülkenbergen) kívül mindenki a pályára hajtott a szuperlágy gumikon.

10.13 Rosberg az első a pályán a harmadik szakaszban.

10.12 A tavalyi pole-kör 1:35.782 volt, a legjobb 2011-ből 1:33.706.

10.10 Rosberg, a két-két Ferrari, Red Bull, Toro Rosso, Force India és Bottas a legjobb tízben. Hülkenberg lesz a tizedik, ez már most biztos – és még büntetést is kaphat.

10.09 A pályabírók gumibálát tettek a hosszú egyenes utáni kanyarhoz (a betétversenyhez kell), de szóltak nekik, hogy lesz még egy szakasz, így eltávolították onnan.

10.06 Rosberg lágy gumikon rajtol, ami az első métereken és az első körben hátrány lehet, de tovább kint maradhat a pályán, és a versenyen nem kell a szuperlágyakat használnia, elég a lágyon és a közepesen keményen mennie. Ez nagy előny lehet a stratégia szempontjából.

10.05 Alonso nagyon csalódottan reagált arra, hogy nem maradt idő újabb mért körre.

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vettel 1:37.001 1. Räikkönen 1:36.118
2. Räikkönen 1:37.347 2. Vettel 1:36.183
3. Bottas 1:37.537 3. Rosberg 1:36.240
4. Button 1:37.593 4. Ricciardo 1:36.815
5. Sainz 1:37.656 5. Bottas 1:36.831
6. Rosberg 1:37.669 6. Kvjat 1:36.948
7. Ricciardo 1:37.672 7. Pérez 1:37.149
8. Kvjat 1:37.719 8. Sainz 1:37.204
9. Massa 1:38.016 9. Verstappen 1:37.265
10. Pérez 1:38.096 10. Hülkenberg 1:37.333
11. Hülkenberg 1:38.165 11. Massa 1:37.347
12. Verstappen 1:38.181 12. Alonso 1:38.826
13. Ericsson 1:38.321 13. Button 1:39.093
14. Grosjean 1:38.425 14. Grosjean 1:39.830
15. Alonso 1:38.451 15. Ericsson 1:40.742
16. Nasr 1:38.654 16.
Nasr
1:42.430
17. Magnussen 1:38.673
18. Gutiérrez 1:38.770
19. Palmer 1:39.528
20. Haryanto 1:40.264
21. Wehrlein idő nélkül
22. Hamilton idő nélkül

2. SZAKASZ (15 perc, 6 kieső a végén)

10.03 Rosszul volt rögzítve a bal első, a Force India büntetésre számíthat. 1:17 perc van a második szakaszból, Massa, Alonso, Button, Grosjean, Ericsson és Nasr kiesett. Nem indítják újra az etapot.

10.02 Hülkenberg bal első kereke levált az autóról, a Force India megállt, piros zászló.

10.01 Bottas feljött az ötödik helyre. Ericsson és Nasr a lágy gumikon jött ki a pályára. Vajon mi a terv?

10.00 Alonso, Button, Grosjean, Ericsson, Nasr és Bottas van a kieső helyeken. A finnek még nincs mért köre.

9.58 Gyorsabbak Rosbergnél (alig egy tizeddel), de nem ez volt az igazi kérdés. Simán továbbjutnak, de Rosberg a lágy gumikon rajtol. Érdekes lesz a verseny eleje.

9.55 Ricciardo és Kvjat is több mint fél perccel elmaradt Rosbergtől. A Ferrarik szuperlágyakon mentek ki a pályára. Nem taktikáznak az olaszok.

9.54 Senki sem tudja megelőzni Pérezt, aki 9 tizedes hátránnyal maradt a 2. helyen.

9.53 Pérez 1:37.1-et ment a szuperlágyakon. Ő ott lehet a tizedik hely környékén, ezzel az idővel nem veszélyes Rosbergre, bejöhet a Mercedes taktikája, és a Ferrari is követheti a példát.

9.52 Rosberg 1:36.240 perces kört ment, ezzel tovább lehet jutni, és lágy gumikon rajtolhat, nem kell a versenyen a szuperlágyat használnia. A két Ferrari még nem jött ki a bokszból.

9.50 Rosberg lágy gumikon próbálkozik – számítani lehetett rá, hogy megpróbál ezeken továbbjutni, hogy a rajtnál előnybe kerüljön.

9.48 Zöld a lámpa, de még senki sincs a pályán.

9.45 16 pilótával folytatódik a kvalifikáció.

1. SZAKASZ (18 perc, 6 kieső a végén)

9.42 Vettel nyerte meg a szakaszt Räikkönen, Bottas, Button és Sainz előtt, Rosberg hatodik lett.

9.41 Magnussen javított, de nem menekült meg, mert a végén Ericsson is gyors kört ment. Így Magnussen, Gutiérrez, Palmer, Haryanto, Wehrlein és Hamilton esett ki.

9.40 Wehrlein és Hamilton mellett Ericsson, Palmer, Magnussen és Haryanto áll még kiesésre.

9.38 Hamilton nem megy vissza a pályára, kiszállt az autóból. A háromszoros világbajnoknak a mezőny végéről kell rajtolnia – így már nem számít az öt rajthelyes büntetés.

9.36 Räikkönen 1:37.347-tel az élre állt, Bottas is megelőzte Rosberget. Hamilton tett egy kört a pályán, de Verstappen mellett érkezett az utolsó kanyarba, és visszatért a bokszba.

9.34 Rosberg 1:37.669 perccel az élre ugrott.

9.32 Button teljesen jogosan reklamált a rádión, hogy az utolsó kanyar bukóterében egy autó parkol. Ha valaki kicsúszik, pont belehajt – mekkora malőr, főleg Bianchi halálos balesetének fényében!

Veszélyes helyen parkoltak a kínai pályabírók
Veszélyes helyen parkoltak a kínai pályabírók

9.31 Rosberg a pályán, Hamilton még a depóban. Az angol autójában gond van a motorral, azt szerelik.

9.30 Button, Alonso, Grosjean a sorrend az első gyors körök után.

9.29 Figyelnek a pilóták arra, hogy csak a huplin áthajtás után nyissák ki a hátsó légterelőn a DRS-t.

9.27 Már mindenki szuperlágy gumikon köröz.

9.25 Újra zöld a lámpa. Nem teljesen szárították fel a vizes részt.

9.24 Egy perc múlva újraindul az edzés, 14:38 perc maradt hátra a szakaszból.

9.22 Térjünk vissza a pilóták szerdai vacsorájára, amelyen közös kép készült 18 versenyzőről, akik ezzel szemléltették egységüket Bernie Ecclestone felé. Az F1 főnöke azt is mondta, hogy még egy pilóta sem fizetett a vacsorájáért, mire Rosberg kitalálta, hogy osszák 18 felé a költségeket. Hamilton szerint viszont ez felesleges, illetve az étteremben nagyon ciki volt. Ennyit az egységességről…

9.19 Szárítják a pályát, még nincs hír arról, mikor indul újra az edzés. Biztonsági okok miatt meg kell szüntetni azt a tényezőt, ami plusz érdekességet csempészne az első szakaszba.

9.14 A Williams nem használja az új orrkúpját. Massa autóján volt, amikor az első szabadedzésen defekt miatt kicsúszott, és eltörött.

9.12 A Manor a Twitterre írt üzenetben azt írta, jó döntés volt a szuperlágy gumi felrakása, és nem is a víz okozta a megcsúszást, hanem a hupli, amely ott van a pályán a célegyenesnél. A kínai rendezők már szárítják ott a pályát.

9.09 Ha most az első két futamon alkalmazott rendszerben lennénk, négy és fél perce lenne mindenkinek, hogy mért kört fusson – ez egy mért körre elég idő.

9.08 Wehrlein balszerencsés volt, éppen akkor ment rá a vízre, amikor kinyílt a DRS-e, ráadásul kis bukkanó is van ott az aszfalton.

9.07 Ez azt is jelenti, hogy akik Nasrra tettek Facebook-játékunkban, jól állnak.

9.04 A német kiszállt a kocsiból, vége az edzésének. A célegyenesbeli első vízátfolyáson csúszott meg – mégis kell az intermediate? A bal oldali szalagkorlátnak is csapódott az autója.

9.03 Wehrlein megcsúszott, leállt a célegyenesben, piros zászló.

9.02 Hamilton a rádión közölte, tökéletesen száraz a pálya. A célegyenesben azonban van két vízátfolyás, a második épp a féktáv előtt.

9.01 A Manor párosa nem tapogatózik, máris szuperlágy gumikon a pályán.

9.00 Rosberg intermediate gumikon ment ki a pályára.

ELŐZMÉNYEK

8.58 Erős szél fúj, a levegő 22, az aszfalt 24 fokos. Az eső esélye 30 százalék.

8.56 Az eddigi pole pozíciósok Kínában a mostani mezőnyből: Hamilton (5), Vettel (3), Alonso (2), Rosberg (1).

8.52 Azaz a kérdés: Rosberg vagy valamelyik Ferrari indul az élről? Pénteken Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is megverte a Mercedeseket a szuperlágy gumikon, kérdés, mennyi tartalék maradt a Mercedesben? Bizonyára elég…

Versenyben lesz-e Sebastian Vettel Nico Rosberggel a pole-ért? (Fotó: AFP)
Versenyben lesz-e Sebastian Vettel Nico Rosberggel a pole-ért? (Fotó: AFP)

8.50 Lewis Hamilton új váltót kapott a hétvégére, Bahreinben ugyanis hibát találtak az előzőn, és félő volt, hogy nem bír ki hat versenyt. A cserével járó öt rajthelyes büntetést Kínában a legérdemesebb bevállalni, itt ugyanis könnyebb előzni, mint Szocsiban, Barcelonában vagy Monacóban. Ezért az angol biztosan nem rajtolhat az élről.

8.48 A pénteki edzések megerősítették azt a félelmet, hogy a szuperlágy gumi nagyon gyorsan elkopik, ezért a versenyen még tíz kört sem nagyon lehet megtenni vele. Ezért az időmérőn valós lehetőségnek tűnik, hogy a Ferrari és a Mercedes pilótái lágy gumikon megpróbálnak továbbjutni a második szakaszból. Az első tíznek a versenyen azokon a gumikon kell rajtolnia, amelyekkel a továbbjutást kivívta.

8.46 A harmadik szabadedzés esőben kezdődött, vizes pályán tartották meg, de már kisütött a nap, és szinte teljesen felszáradt a pálya. Talán az első szakaszban még szükség lesz az intermediate gumikra.

8.45 Köszöntjük olvasóinkat a Kínai Nagydíj időmérőjét végigkísérő cikkünkben!

Két versenyhétvége után visszatért a 2006 és 2015 között használt időmérős rendszer, azaz már nem másfél percenként esnek ki a versenyzők, hanem a szakaszok végén. A 22 fős mezőnyben az első és a második etap végén is 6-6 pilóta búcsúzik, így az utolsó 12 percre a legjobb tíz marad versenyben a pole pozícióért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik