nemzetisport.hu 2016.05.29 13:20 Frissítve: 2016.05.29 16:36

Óriási hiba a Red Bulltól, Hamilton nyert Monacóban

Idei első, pályafutása 44. futamgyőzelmét aratta Lewis Hamilton, a Formula–1-es Monacói Nagydíjon a Mercedes brit pilótáját intették le elsőként. A Red Bull a bokszban nagyot hibázott, így Daniel Ricciardónak meg kellett elégednie a második hellyel, a harmadik Sergio Pérez lett. Az összetettben élen álló Nico Rosberg csupán a hetedik helyen zárta a futamot, előnye 24 pontra csökkent a pontversenyben.

Hamilton (elöl) merész húzással és szerencsével ugrott Ricciardo elé, és előtte is maradt

 

Esőben, a biztonsági autó mögött kezdődött a Monacói Nagydíj, amely nagyon sokáig így is a pole pozícióból rajtoló Daniel Ricciardónak állt, de egy félreértés a kerékcserénél azt jelentette, hogy több másodpercig elhúzódott a szerviz, és ez épp elég volt ahhoz, hogy Lewis Hamilton az ausztrál elé vágjon.

Monte-Carlóban pedig egyrészt nagyon nehéz előzni, másfelől nincs az a gumi, amely elkopna. Hamilton az intermediate gumis szakaszt kihagyva az esős abroncsokról azonnal az ultralágyakra váltott, és azokon 46 kört teljesítve az élen is maradt.

Megszerezte 44. győzelmét, amelyre tavaly október óta várt, és amelynek köszönhetően 24 pontosra csökkentette hátrányát csapattársával, a vb-éllovas Nico Rosberggel szemben, aki az esőben lassú volt, a végén pedig az utolsó körben elvesztette a hatodik pozíciót a Nico Hülkenberggel vívott csatában.

Ricciardo sokáig az élen állt, és második kerékcseréje után oda is jött volna vissza, ha csapata felkészül a váltásra, és nem akkor kezd el kapkodni, amikor az autója megáll a garázs előtt.

A harmadik helyet Sergio Pérez szerezte meg a Force India-Mercedesszel, maga mögött tartva Sebastian Vettelt.

Folytatás két hét múlva Kanadában.

MONACÓI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (78 KÖR, 260.268 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:59:29.133
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 7.252 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 13.825 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 15.846 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:25.076 p h.
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:32.999 p h.
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:33.290 p h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 2 kör h.
14. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 2 kör h.
15. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 2 kör h.
  FELADTÁK     megtett körök
  Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 51
  Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 48
  Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 34
  Kevin Magnussen dán Renault 32
  Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 18
  Kimi Räikkönen finn Ferrari 10
  Jolyon Palmer brit Renault 7
A VB ÁLLÁSA
  GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 4 5 106
2. Lewis Hamilton 1 4 5 82
3. Daniel Ricciardo 1 5 66
4. Kimi Räikkönen 3 4 61
5. Sebastian Vettel 3 4 60
6. Max Verstappen 1 1 4 38
7. Felipe Massa 6 37
8. Valtteri Bottas 5 29
9. Sergio Pérez 1 3 23
10. Danyiil Kvjat 1 3 22
11. Romain Grosjean 3 22
12. Fernando Alonso 2 18
13. Carlos Sainz Jr. 4 16
14. Nico Hülkenberg 2 14
15. Kevin Magnussen 1 6
16. Jenson Button 3 5
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 188
2. Ferrari 121
3. Red Bull-TAG Heuer 112
4. Williams-Mercedes 66
5. Force India-Mercedes 37
6.
Toro Rosso-Ferrari
30
7. McLaren-Honda 24
8. Haas-Ferrari 22
9. Renault 6

A FUTAM (78 kör, 260.286 KM)

78. kör Hamilton megnyerte a Monacói Nagydíjat, megszerezte 44. futamgyőzelmét.

77. kör Esik, de most már mindenki bejut a célba.

73. kör Pérez és Vettel között van a legkisebb távolság az első tízben.

72. kör A dombon már esik, hat kör van hátra. Hamilton otthagyta Ricciardót, 3.5 másodperc az előnye.

70. kör Itt már csak akkor lesz kerékcsere, ha elkezd esni az eső.

67. kör Egy szemeteszsákot sodor a szél a célegyenesben, virtuális biztonsági autó volt néhány másodpercig.

65. kör Vettel nagyot hibázott, lemaradt Pérezről a kaszinó előtt. Hamilton 2.5 másodpercre növelte előnyét Ricciardóval szemben.

62. kör Még a Wehrlein–Grosjean csatát is többet mutatják a 13. helyért, mint Alonsót és a vb-éllovas Rosberget.

61. kör Hamilton 30. körét teljesíti az ultralágy gumikon, de még mindig nem lassul. Viszont esőfelhők közelednek a pályához.

60. kör Rosberg megelőzte Alonsót, de levágrta a sikánt, és vissza kellett adnia a pozíciót.

56. kör Hamilton, Ricciardo, Pérez, Vettel, Alonso, Rosberg, Hülkenberg, Sainz, Button, Massa az első tíz sorrendje. A vb-éllovas Rosberg ezúttal nem vezet simán, mégsem mutatják a közvetítésben.

54. kör Hamilton most megint meglógott. Pérez 10 másodperces hátránya állandósult. A két Sauber egymás után a bokszba állt. Lesz mit megbeszélniük.

52. kör Ricciardo megint támadta Hamiltont, nem járt sikerrel.

51. kör Tiszta a pálya, újra lehet gyorsan menni. 

49. kör A két sauberes között vita volt a rádión, Ericsson azt kérte, Nasr engedje el. A brazil ellenállt, Ericsson a Rascasse-ban előzni próbált, összeakadtak, össze is törték az autójukat. Újabb virtuális biztonsági autós időszak.

47. kör Most Pérez a leggyorsabb a pályán. A lágy gumikon halad a harmadik helyen, megpróbál-e velük végigmenni?

45. kör Hamiltont nem büntetik meg a lassító levágásáért. Wehrlein viszont kap 10 másodpercet, mert a virtuális biztonsági autós időszak alatt nem lassított le eléggé.

42. kör Ricciardo megint utolérte Hamiltont. Mögöttük Pérez 10 másodperccel marad el, őt Vettel üldözi. Aztán Alonso tartja fel Rosberget és Hülkenberget, még hátrébb Sainz Buttont.

41. kör Hamilton két másodpercre növelte előnyét. A Red Bull közölte, hogy a kétemeletes bokszépület okozta a félreértést, a felső szintről jövő üzenetet félreértették az alsó szinten dolgozó, kereket cserélő szerelők.

40. kör Hamilton az imént védekezés közben levágta a sikánt, vizsgálják a védekezése miatt.

39. kör Hamilton belehúzott, most nagyon gyors.

37. kör Újra lehet nyomni a gázt, Ricciardo nagyon elszánt. Hamilton nem hagy helyet neki.

35. kör Ricciardo támadja Hamiltont. Verstappen összetörte a Red Bullt a domb tetején a Massenet-ben. Virtuális biztonsági autó.

Verstappen tavaly is baleset miatt adta fel a futamot, az idén harmadszor ment a falnak.

Ricciardo Hamiltont támadja

34. kör Hamilton (ultralágy), Ricciardo (szuperlágy), Pérez (lágy), Vettel (l), Alonso (sz), Rosberg (u), Hülkenberg (l), Sainz (sz), Verstappen (l), Button (sz) az első tíz sorrendje.

33. kör Hamilton 6 tizeddel halad Ricciardo előtt. Magnussen a Mirabeau-ban a falnak koccant a Renault-val.

32. kör Ricciardo is a bokszba hajtott, de a csapat nem várta. Szuperlágy gumikat kapott, rengeteg késéssel. Micsoda hiba!

31. kör Hamilton ultralágy gumikat kapott. Rosberg, Vettel, Hülkenberg, Sainz és Verstappen szintén slickre váltott.

30. kör Ericsson slick gumikon. Hamilton az esőgumikon ugyanolyan gyors, mint Rosberg az intermediate-eken.

27. kör Ricciardo utolérte Hamiltont.

24. kör Hamilton még megy, talán addig kint maradna, amíg slickre nem lehet váltani? Ez túl kockázatos lenne.

23. kör Rosberg gyorsabb az intermediate gumikon, Ricciardo ki is állt a bokszba. Hamilton az élen. Meddig megy még?

22. kör Ricciardo, Hamilton, Rosberg, Pérez, Vettel, Hülkenberg, Sainz, Alonso, Gutiérrez, Button az első tíz sorrendje. Csak Ricciardo és Hamilton megy esőgumikon.

21. kör Magnussen koccant Kvjattal a Rascasse-ban. A dán megelőzte az oroszt, aki úgy támadt vissza, hogy esélye sem volt.

20. kör Rosberg és Massa kereket cserélt.

19. kör Már csak az első hat megy esőgumin, a többiek intermediate-en. A 6. helyen haladó Massa mögött sorakozik Vettel, Hülkenberg és Alonso.

17. kör Hamilton három másodperccel gyorsabb Rosbergnél, féllel Ricciardónál. A lemaradása 12.5 másodperc.

A Mercedes megerősítette, hogy Rosberg csapatutasításra engedte el Hamiltont.

16. kör Hamilton otthagyta csapattársát, Ricciardónál is gyorsabb. Sainz üldözi Rosberget.

Vettel tett egy próbát Massa megelőzésére az alagút után, de kiegyenesítette a lassítót, és visszaengedte a brazilt.

A Mercedes kihívóra akadt Monacóban

15. kör Az ausztrál előnye már 11.5 másodperc, Rosberg nagyon lassú, Hamilton és Hülkenberg beragadt mögé.

Hamilton megelőzte Rosberget, Hülkenberg pedig kereket cserélt.

13. kör Ricciardo 8 másodpercre növelte előnyét Rosberg előtt. A német mindenkit feltart maga mögött.

Vettel a bokszba hajtott intermediate gumikért.

10. kör Újraindult a verseny. Az alagút előtt Räikkönen a falnak csúszott, és feltartotta Grosjeant. A finn törött első légterelője miatt fel is adta a versenyt.

9. kör Ricciardo, Rosberg, Hamilton, Vettel, Hülkenberg, Sainz, Pérez, Alonso, Bottas, Gutiérrez, Räikkönen, Massa, Grosjean, Ericsson, haryanto, Verstappen, Wehrlein, Button, Magnussen, Nasr, Kvjat a sorrend, az utolsó négy már intermediate gumikon megy. Az orosz körhátrányban van. 

8. kör Palmer a falban. Ezért volt biztonsági autós rajt... Egyelőre virtuális safety car.

A Renault a célegyenesben csúszott meg, és a szalagkorlátnak csapódott. 

7. kör A biztonsági autó a bokszban, rajtol a futam. Magnussen intermediate gumikért a bokszba hajtott.

6. kör Ha elengednék a mezőnyt, egy percen belül nagy valószínűséggel baleset történne, és jöhetne vissza a safety car. És még plusz munkát is kapnának a pályabírók.

Kvjat felgyorsult. Hamilton is rajtot sürget. Erre számítottunk…

5. kör Magnussen szerint indulhatnának. A nap kisütött.

4. kör Várhatóan 10 percen belül eláll az eső.

3. kör A versenyzőknek szokniuk kell a körülményeket, az összes edzést száraz pályán tartották meg, Monacóban ez különösen kényes kérdés. Kvjat autója az új kormánytól sem javult meg, a bokszutcában megengedett 60 kilométer pert órás sebességnél nem gyorsul tovább az autója.

2. kör Továbbra is a safety car mögött megy a mezőny, Kvjat a bokszba hajtott új kormánykerékért, az előzőben elromlott az elektronika. Kap egy kör hátrányt a 8. hely helyett.

1. kör A levegő 17, az aszfalt 19 fokos.

14.00 Elindult a mezőny a safety car mögött. Verstappen és Nasr hátránya eltűnik ezzel.

ELŐZMÉNYEK

A VB ÁLLÁSA
 1. Nico Rosberg 100
 2. Kimi Räikkönen   61
 3. Lewis Hamilton   57
 4. Sebastian Vettel   48
 5. Daniel Ricciardo   48
 6. Max Verstappen   38
 7. Felipe Massa   36
 8. Valtteri Bottas   29
 9. Danyiil Kvjat   22
10. Romain Grosjean   22
11. Carlos Sainz Jr.   12
12. Fernando Alonso     8
13. Sergio Pérez     8
14. Nico Hülkenberg     6
14. Kevin Magnussen     6
16. Jenson Button     3
17. Stoffel Vandoorne     1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 157
2. Ferrari 109
3. Red Bull-TAG Heuer   94
4. Williams-Mercedes   65
5.
Toro Rosso-Ferrari
  26
6. Haas-Ferrari   22
7. Force India-Mercedes   14
8. McLaren-Honda   12
9. Renault     6

13.57 Max Verstappen most hagyta el a Red Bull garázsát. Még percekkel ezelőtt is lázasan szerelték az autóját, szinte az utolsó percre lettek készen vele.

13.54 Ez azt jelenti, hogy mindenkinek esőgumikon kell indulnia.

13.53 Hivatalos, hogy a biztonsági autó mögött köröz a mezőny a rajt előtt.

13.48 Néhány hírességet a rossz idő sem tántorít el. Patrick Dempsey nagy autóversenyző, míg Theo Walcottnak, az Arsenal szélsőjének fel sem tűnik, hogy esik.

13.46 Räikkönen még ilyen időben is napszemüvegben állt a dobogóra a himnuszt hallgatni.

13.44 Hamilton, Alonso és Verstappen is esőt remélt az időmérő után. Megkapják az esélyt. Legutóbb 2008-ban volt esős a Monacói GP., akkor Hamilton annak ellenére nyert, hogy a kikötőnél a korlátnak koccant McLarenjével.

13.43 Már szakad az eső.

13.40 A legújabb kérdés, hogy elrajtol-e simán a mezőny, vagy a biztonsági autó mögött fognak körözni egy ideig?

13.38 Az ultralágy gumikat ilyen körülmények között nem fogjuk látni versenyen.

13.37 Mindenki esőkabátban vagy esernyővel sürög-forog az autók körül.

13.35 Teljes esőgumikon mennek a versenyzők a pályára, gyűlik a tömeg a célegyenesben. Hűvös van, csak 17 fokos a levegő.

13.33 A pilóták elhagyhatják a bokszutcát, és felállhatnak a rajtrácsra. Megint esik, méghozzá egyre hevesebben.

A RAJTSORREND
1. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
2. Nico Rosberg német Mercedes
3. Lewis Hamilton brit Mercedes
4. Sebastian Vettel német Ferrari
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
11. Kimi Räikkönen* finn Ferrari
12. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari
13. Jenson Button brit McLaren-Honda
14. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
16. Kevin Magnussen dán Renault
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
18. Jolyon Palmer brit Renault
19. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes
  Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer
  Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
*váltócsere miatt öt rajthellyel hátrébb sorolták
Verstappen és Nasr a bokszból rajtol

13.31 Felipe Nasr és Max Verstappen az első szakaszt sem tudta befejezni a szombati időmérőn, mindkettejük autóját szerelni kellett, így a bokszból várják a rajtot.

13.29 Az időjárás szinte mindenkinek esélyt adhat a győzelemre Monacóban. 1996-ban Olivier Panis hasonló körülmények között a 14. helyről indulva nyert. Ő is az egyszeres győztesek közé tartozik.

13.25 A felhőszakadások sorozata a délelőtti betétfutamok állandó szereplőjévé tette a a biztonsági autót.

13.24 Az időjárás semmissé teszi a szombati stratégiai húzásokat, főleg a pole pozíciós Daniel Ricciardóét, aki a második szakaszban nem ultralágy, hanem szuperlágy gumikon futotta leggyorsabb körét.  Elsőre nagyon okosnak tűnt ez a lépés a Red Bulltól, de szombaton több szakértő, köztük Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is úgy vélte, öngóllal érhet fel ez a stratégia, hiszen garantálja a riválisoknak a korábbi kerékcserével az „alávágást” és az előzést.

Ezek a felhők garantálhatják az izgalmat Monacóban

13.22 Az elmúlt negyedórában nem esett az eső, de sűrű, sötét felhők bukkantak elő a dombok mögül, amelyek a rajtig még egyszer jól eláztathatják a pályát.

13.20 Köszöntjük olvasóinkat a 14 órakor kezdődő Monacói Nagydíjat élőben végigkövető cikkünkben! Vizesek a hercegségbeli utcák, szinte biztos, hogy nedves pályán rajtol el a futam Monacóban – már ha 14 órakor tényleg elrajtol.

2019.08.16 16:21:51

F1 ZSOLDOS BARNA

Niki Lauda minden idők legkisebb különbségével, fél pont előnnyel lett harmadszor világbajnok.

2019.08.09 19:56:21

F1 ZSOLDOS BARNA

Elege lett mindenből – a montreali szabadedzés közben a boxba hajtott, kiszállt az autóból és hazament.

2019.08.02 16:14:55

F1 ZSOLDOS BARNA

Niki Lauda csaknem egy percig ült a lángoló Ferrariban a Zöld Pokolban, s nyelte a mérgező gázokat.

2019.08.04 14:17:09

F1 nemzetisport.hu

A brit 62 pontra növelte az előnyét a vb-összetettben, míg a holland 7 pontra közelítette meg Bottast.

2019.08.03 13:21:31

F1 BÖRZÖLI BERNADETT

A holland a Hungaroringen szerezte meg karrierje első pole-ját • Leclerc autót tört a Q1-ben, de megúszta.