Most mozgalmasabb volt az időmérő vége, de nem az igazi

Vágólapra másolva!
2016.04.02. 16:45
null
Lewis Hamilton az idei második versenyt is az élről kezdheti (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton a Bahreini Nagydíj abszolút pályarekordját megdöntve megszerezte a pole pozíciót az idény második versenyére. A Mercedes brit pilótája 77 ezreddel verte meg Nico Rosberget, a második sor pedig az Ausztrál GP-hez hasonlóan a Ferrarié.

 

A Mercedes az Ausztrál Nagydíj után Bahreinben is megszerezte az első rajtsort, Lewis Hamilton az időmérő utolsó menetében a valaha volt legjobb kört futotta a szahíri F1-es pályán. A brit mellől Nico Rosberg indulhat, s akárcsak Melbourne-ben, a Ferrarié a második rajtsor.

Az időmérő ezúttal sem volt tökéletes – mit is vártunk? –, az első és a második szakaszban is látszott, hogy ilyen szűkös időkerettel és ennyi gumival nem tökéletes a rendszer. A harmadik etapban több izgalom volt, mint két hete, egyrészt mert már tudtuk, mire számíthatunk (az utolsó két percre nem maradt izgalom), másfelől mert Hamilton belehibázott az első gyors körébe, és a két Ferrari is kiment a pályára még egyszer.

A Ferrari továbbra sem képes igazán megszorongatni a Mercedest egy körön, és turbóhibája miatt a versenyen sem lehet szorosabb csatára számítani – talán akkor, ha a Mercedesek megint elrontják a rajtjukat.

Az ötödik rajtkockát Daniel Ricciardo elhappolta a Williams párosa elől, a Toro Rosso pedig visszaesett Melbourne-höz képest. A McLaren sem hozta a pénteki edzések után remélt formáját, Jenson Button csak a 14. rajthelyet szerezte meg, s hatalmas bravúrt hajtott végre csapattársa, a Fernando Alonso helyére beugró Stoffel Vandoorne, aki a 12. helyen zárta az időmérőt.

Ki kell emelni a Haas-Ferrarival kilencedik Romain Grosjeant, valamint a Renault-kat, a Saubereket és Sergio Pérezt is legyőző Pascal Wehrleint.

A Bahreini Nagydíj vasárnap 17 órakor kezdődik.

BAHREINI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.493 átlag: 217.706 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:29.570 0.077 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:30.012 0.519
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:30.244 0.751
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:30.854 1.361
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:31.153 1.660
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:31.155 1.662
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:31.620 2.127
9. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:31.756 1.717
10. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:31.772 1.733
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:31.816 1.777
12. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:31.934 1.895
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:31.945 1.906
14. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:31.998 1.959
15. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1:32.241 2.202
16. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:32.806 1.481
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:32.840 1.515
18. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:32.911 1.586
19. Kevin Magnussen* dán Renault 1:33.181 1.856
20. Jolyon Palmer brit Renault 1:33.438 2.113
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:34.190 2.865
22. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:34.388 3.063
*a bokszból kell rajtolnia

3. SZAKASZ
Kiesők: 3. Vettel, 4. Räikkönen, 5. Ricciardo, 6. Bottas, 7. Massa, 8. Hülkenberg

17.57 Hamilton 1:29.493-mal megszerezte a pole pozíciót, abszolút pályacsúcsot ment. Rosberg is javított, de 77 ezreddel kikapott csapattárástól. Vettel fél másodperces lemaradással harmadik.

17.56 Hamilton nagyon jó első szektorral nyitott.

17.54 Bottas és Ricciardo is a bokszban maradt.

17.53 Massa maradt a bokszban, a két Mercedes és a két Ferrari viszont kiment a pályára.

17.52 Hamiltonnak egész hétvégén gondja volt a célegyenesre fordító kanyarral, most is azt rontotta el.

17.51 Hülkenberg a 8., előtte most Rosberg, Vettel, Räikkönen, Hamilton, Ricciardo, Bottas, Massa a sorrend.

17.50 Hamilton belehibázott, Rosberg 1:29.897-tel az élen, Vettel 168 ezredes lemaradással második.

17.47 Az elején mindenki kijött, eddig minden oké, eddig sem ezzel volt gond.

17.46 Már jó a lámpa, zölden világít a bokszutca végén.

17.44 A két-két Mercedes, Ferrari és Williams, valamint Ricciardo és Hülkenberg mehet a pole-ért. Na jó, csak a két Mercedes.

17.43 Jön a záró szakasz. Mennyire lesz rémes a vége?

2. SZAKASZ
Kiesők: 9. Grosjean, 10. Verstappen, 11. Sainz, 12. Vandoorne, 13. Gutiérrez, 14. Button, 15. Kvjat

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Rosberg 1:31.325 1. Hamilton 1:30.039
2. Hamilton 1:31.391 2. Vettel 1:30.409
3. Ricciardo 1:31.403 3. Rosberg 1:30.535
4. Vettel 1:31.636 4. Räikkönen 1:30.559
5. Bottas 1:31.672 5. Bottas 1:30.931
6. Räikkönen 1:31.685 6. Ricciardo 1:31.122
7. Sainz 1:31.716 7. Massa 1:31.374
8. Verstappen 1:31.888 8. Hülkenberg 1:31.604
9. Button 1:31.976 9. Grosjean 1:31.756
10. Hülkenberg 1:31.987 10. Verstappen 1:31.772
11. Grosjean 1:32.005 11. Sainz 1:31.816
12. Massa 1:32.045 12. Vandoorne 1:31.934
13. Gutiérrez 1:32.118 13. Gutiérrez 1:31.945
14. Vandoorne 1:32.472 14. Button 1:31.998
15. Kvjat 1:32.559 15. Kvjat 1:32.241
16. Wehrlein 1:32.806
17. Ericsson 1:32.840
18. Pérez 1:32.911
19. Magnussen 1:33.181
20. Palmer 1:33.438
21. Haryanto 1:34.190
22. Nasr 1:34.388

17.38 Grosjean nem ment ki a pályára, ő indul a 9. helyről. A két Williams viszont kiment, köröztek egy keveset.

17.37 Verstappen az 5. sorból indul, olyan gumin, amilyenen akar.

17.36 Feljött a 8. helyre, Sainz kiesett, Verstappen került bajba. Ő nem jött ki.

17.35 Hülkenberg veszélyben, kint van a pályán, előre menekül. Sainzot lökheti ki.

17.33 Vandoorne sem jött ki még egy menetre, ezzel ő is kiesik. A több idő és a több készlet gumi lehet a megoldás, ha már ragaszkodnak ehhez a rendszerhez.

17.31 A pénteken a 3. legjobb kört futó Button csak a 14. rajthelyet szerezte meg.

17.30 Kvjat az első kieső, Button veszélyben, nem tud felérni még egy körre. Gutiérrez a következő veszélyeztetett.

17.29 Michael Schumacher 2004-ben az első Bahreini Nagydíjon 1:30.139-cel szerezte meg a pole-t, az az eddigi legjobb pole-kör ezen a pályán. Ezt az idén megjavíthatják.

17.28 Räikkönen 1:30.559-et, Hamilton 1:30.039-et ment. Rosberg alig előzte meg Räikkönent. Vettel a második helyre jött be.

17.27 Räikkönen az első a pályán, Hamilton a második.

17.25 A lámpa romlott el, zöld zászlóval integettek a pilótáknak, hogy mehetnek. A 15 perces szakasz így csak 14 perces, még korábban esik ki az utolsó, és még kevesebb esélye lesz az utolsó előttinek a javításra.

17.24 Még mindig nem zöld a lámpa, pedig 24-kor el kellett volna kezdeni a szakaszt. A nyolcperces szünetből simán lecsíphetnék azt a két percet, ami megoldaná az egyébként nem rossz első szakasz problémáját.

17.22 A levegő 22, az aszfalt 28 fokos. Az útfelület folyamatosan hűl.

17.19 Rosberg, Hamilton, Vettel, Bottas, Räikkönen és Massa csak egy készlet gumit használt el a továbbjutók közül, a többiek kettőt-kettőt.

17.17 A 16. rajtkockát megszerző Wehrlein az időmérő eddigi hőse, Pérez pedig a legnagyobb csalódása.

1. SZAKASZ
Kiesők: 16. Wehrlein, 17. Ericsson, 18. Pérez, 19. Magnussen, 20. Palmer, 21. Haryanto, 22. Nasr

17.15 Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Vettel, Bottas, Räikkönen az első hat sorrendje.

17.13 Pérez befejezte a körét, de már nem ért. Ericsson is kiesett, és Wehrlein lesz a hetedik búcsúzó.

17.12 Magnussen kiesett, de neki mindegy, a bokszból rajtol. Wehrlein a következő a sorban. Ricciardo feljött a 3. helyre, 78 ezreddel Rosberg mögé. Wehrlein megelőzte Pérezt, aki kiesik.

17.11 Ez is azt mutatja, hogy az első két szakaszban működőképes a rendszer, csak 7 helyett 9 perc után kellene elkezdeni kiejteni a pilótákat.

17.10 Palmer megelőzte Vandoorne-t, aki azonnal válaszolt, a 11. helyre jött fel. Így Palmer esett ki.

17.09 Palmer veszélyeztetett, de gyors körön van. Ericsson és Vandoorne áll előtte.

17.07 Nasr az első kieső, Haryanto veszélyben. Nincs ideje kimenni még egy körre. Ezért kellene két perccel később kezdeni a kieséseket.

17.05 Nasr köre a legrosszabb, Magnussen és a két Toro Rosso még nem ért körbe.

17.04 Mindenki a pályán. Eosberg 1:31.325-tel az élen, Hamilton 66 ezreddel csapattársa mögött, a két Ferrari lemaradása 3-3 tized.

17.01 Mindenki szuperlágy gumikon a pályán.

17.00 Zöld a lámpa. Megy a helyezkedés: Vettel és Hamilton mögött Räikkönen megelőzte Rosberget.

16.59 Vettel és a két Mercedes már a bokszutca végén várakozik. Alonso a bokszutca falán figyeli az eseményeket. Stoffel Vandoorne ül az autójában.

16.58 16 perc lesz. A 7. perc végén kiesik, aki az utolsó helyen áll. Ugyanez történik 8.30, 10, 11.30, 13 és 14.30 percnél. Ezt követően kiesik az is, akinek a szakasz leintése után a legrosszabb az időeredménye. Heten esnek ki, 15-en folytatják.

ELŐZMÉNYEK

16.54 Kevin Magnussen az eredményétől függetlenül a bokszutcából rajtol, mert a második szabadedzésen figyelmen kívül hagyta az FIA mérlegelési felszólítását. Szegény dán Ausztráliában az első körben defektet kapott, így két hete is a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnia.

Jolyon Palmer figyeli a naplementét és a néhány nézőt
Jolyon Palmer figyeli a naplementét és a néhány nézőt

16.50 A villanyfényes bahreini időmérőn annyiban nem lesz nagy probléma a rémes zárás, hogy nincsenek nézők a helyszínen, akiket bosszantana az egész.

16.46 A Ferrariról pénteken kiderült, hogy a turbó és a hőenergia-átalakító vezérlési hibája miatt az autók nem tudnak teljes erővel végigmenni az egyeneseken versenytávon. Az időmérőn ez nem hátráltatja a Ferrarit, de a versenyen kevesebb esélye lesz rá, hogy felvegye a lépést a Mercedesszel.

16.45 Köszöntjük olvasóinkat a Bahreini Nagydíj időmérőjét végigkövető cikkünkben!

A 2016-ra kitalált kvalifikációs rendszer Melbourne-ben befuccsolt, a harmadik szakasz maga volt a rémálom: Lewis Hamilton percekkel az idő letelte előtt ünnepelte pole pozícióját, a harmadik helyezett Sebastian Vettel pedig ekkor már farmernadrágban sétálgatott a bokszutcában. A csapatok döntöttek róla, hogy visszakérik a tavalyi időmérőt, de az FIA ebbe nem ment bele. Módosított új időmérőt ajánlott, mire néhány csapat jelezte, velük ne szórakozzanak, ezért nem fogadták el a variációt. Maradt a két héttel ezelőtti módszer, minden bizonnyal hasonló végjátékot ígérve.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik