Tizenhárom ezreden múlt a pole pozíció Szuzukában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.08. 07:48
null
Nico Rosberg újabb lépést tett a vb-cím felé, az élről indul Szuzukában – bottal üthetik a nyomát? (Fotó: AFP)
Nico Rosberg nagy csatában megverte Lewis Hamiltont a Japán Nagydíj első rajtkockájáért vívott csatában. A két Mercedes mögött a két Ferrari zárt a száraz pályás időmérőn, Kimi Räikkönen indul a harmadik helyről, míg Sebastoian Vettelt a Malajziai Nagydíj rajtbalesetének okozásáért visszasorolják a 7. rajtkockába. Így Max Verstappen, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez is előrébb kerül egy-egy hellyel. A verseny vasárnap 7 órakor kezdődik.

Nico Rosberg az egész hétvégén gyorsabb volt Lewis Hamiltonnál, az időmérő utolsó szakaszában mégis csak 13 ezreden múlt a pole pozíció sorsa, az angol ugyanis megemelte a lécet, amit a német még így is át tudott ugrani.

Az élről rajtolhat az 53 körös futamon, de éppen egy hete láttuk Malajziában, hogy akár a rajtnál, akár később is bármi megtörténhet.

Az eső szombaton az időmérőn nem esett, de vasárnap délelőttre csapadékot jósolnak, ami miatt a verseny első köreire vizes pályán kerülhet sor – vagy ugyanúgy mellélőhetnek az időjósok, mint a mai előrejelzéssel, és lehet, hogy épp a futam alatt esik. Vagy egyáltalán nem…

A két Mercedes mögött a két Ferrari zárta az időmérőt, és amíg Kimi Räikkönen meg is tarthatja a harmadik helyét, Sebastian Vettelnek a malajziai baleset okozása miatt a negyediknél három hellyel rosszabbról, a hetedik pozícióból kell rajtolnia.

A két Red Bull és Sergio Pérez a német elé kerül. A Force India váratlanul nem a Williams, a Toro Rosso vagy a McLaren ellen vívott a nagy csapatok mögött, hanem a Haasszal, amely erre a hétvégére jelentősen feljavult.

A Williams és a Toro Rosso számára a 2. szakasz jelentette a végállomást, míg a Renault és a McLaren egy-egy autóval jutott tovább az első szakaszból.

Az 53 körös verseny vasárnap 7 órakor kezdődik.

JAPÁN NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:30.647 átlag: 230.622 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:30.660 0.013 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:30.949 0.302
4. Sebastian Vettel* német Ferrari 1:31.028 0.381
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:31.178 0.531
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:31.240 0.593
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:31.961 1.314
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:31.961 1.314
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:32.142 1.495
10. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:32.547 1.900
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:32.315 1.601
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:32.380 1.666
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:32.623 1.909
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:32.685 1.971
15. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:32.689 1.975
16. Jolyon Palmer brit Renault 1:32.807 2.093
17. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:32.851 1.192
18. Kevin Magnussen dán Renault 1:33.023 1.364
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:33.222 1.563
20. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:33.332 1.673
21. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1:33.353 1.694
22. Pascal Wehrlein** német Manor-Mercedes 1:33.561 1.902
*három rajthelyes büntetés baleset okozásáért
**öt rajthelyes büntetés váltócseréért
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vettel 1:31.659 1. Rosberg 1:30.714
2. Räikkönen 1:31.674 2. Hamilton 1:31.129
3. Rosberg 1:31.858 3. Vettel 1:31.227
4. Hamilton 1:32.218 4. Räikkönen 1:31.406
5. Bottas 1:32.383 5. Verstappen 1:31.489
6. Hülkenberg 1:32.448 6. Ricciardo 1:31.719
7. Grosjean 1:32.458 7. Gutiérrez 1:32.155
8. Verstappen 1:32.487 8. Grosjean 1:32.176
9. Ricciardo 1:32.538 9. Hülkenberg 1:32.200
10. Massa 1:32.562 10. Pérez 1:32.237
11. Gutiérrez 1:32.620 11. Bottas 1:32.315
12. Kvjat 1:32.645 12. Massa 1:32.380
13. Pérez 1:32.682 13. Kvjat 1:32.623
14. Sainz 1:32.789 14. Sainz 1:32.685
15. Palmer 1:32.796 15. Alonso 1:32.689
16. Alonso 1:32.819 16. Palmer 1:32.807
17. Button 1:32.851
18. Magnussen 1:33.023
19. Ericsson 1:33.222
20. Nasr 1:33.332
21. Ocon 1:33.353
22. Wehrlein 1:33.561
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik