El: milliárdokat keresett a továbbjutás küszöbén álló FTC

SZ. E. M.SZ. E. M.
2022.10.14. 15:38
null
Már a továbbjutás kapujában áll az FTC (Fotó: Török Attila)
Négy fordulót követően kilenc ponttal a tabella élén áll a Ferencváros, ám a kupatavasz megélése még mindig nem jelenthető ki. 


A csoportkör végére akár az a különös helyzet is előállhat, hogy a körbeverések miatt mind a négy csapatnak kilenc pontja lesz. Még a három ponttal utolsó Crvena zvezda is beleszólhat a továbbjutásba, ehhez az kell, hogy mindkét mérkőzését megnyerje, a Ferencváros pedig egy pontot se szerezzen a Trabzonspor és a Monaco ellen. Ha ez így történne, akkor a 6. forduló után mind a négy csapatnak kilenc pontja lenne.

Ettől függetlenül az FTC hajszálnyira van a továbbjutástól, ha a hátralévő két mérkőzése egyikén pontot szerez, biztosan továbbjut a sorozat csoportköréből, de akkor is, ha a Crvena zvezda bármelyik meccsén pontokat veszít.

Azt még nem tudni tehát, hogy a csütörtök esti győzelmükkel 630 ezer euró pénzdíjat besöprő zöld-fehérek melyik sorozatban folytatják, az viszont már biztos, hogy jelentős összeggel gazdagodnak európai kupaszereplésüknek köszönhetően.

Ha az FTC az első helyen jut tovább, úgy a nyolcaddöntőben folytatja, s ezzel 2.3 millió eurót kereshet, míg ha másodikként (amiért 1.05 millió euró jár), abban az esetben egy Bajnokok Ligája-csoportharmadik klubbal csaphat össze a legjobb 16 közé jutásért, a harmadik hely Ekl-szereplést ér.

S hogy mennyit keresett eddig az FTC a sorozatban? Az El-csoportkörben szerzett minden pontért 210 ezer euró jár, így a zöld-fehérek a csoportkörbe jutásért kapott 3.63 millió eurón és a tízéves UEFA-együtthatója alapján kapott összegen, tehát 924 ezer eurón felül biztosan elkönyvelhetnek háromszor 630 ezer, azaz 1.89 millió euró központi bevételt – összesen, az egyéb esetleges bónuszokat, jegybevételt nem számolva tehát 6.444 millió eurónál, azaz mintegy 2.7 milliárd forintnál járnak.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
H-CSOPORT

Ferencváros–Crvena zvezda (szerb) 2–1 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 20 675 néző. Vezette: Stefanski (lengyel)
FTC: Dibusz – Botka, Knoester, S. Mmaee, Pászka – Vécsei, Besic (Esiti, 81.) – A. Traoré, Zachariassen, Gojak (Nguen, 66.) – R. Mmaee (Boli, 90+4.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
CRVENA ZVEZDA: Borjan – Gobeljics, Erakovics, Dragovic (Milunovics, 82.), Rodics – Sz. Mitrovics, S. Sanogo (Kangwa, 27.), G. Kanga (Mijatovics, 82.), Ivanics – Katai (Bukari, 61.), Pesics. Vezetőedző: Milos Milojevics
Gólszerző: Zachariassen (23.), S. Mmaee (61.), ill. Sz. Mitrovics (55.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
3 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
21 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48
Ezek is érdekelhetik