El: az MU gólzáporos meccsen gyűrte le Lang Ádámékat

K. Zs.K. Zs.
2022.10.06. 20:46
null
Lang Ádám és a manchesteri Antony csatája a csütörtöki mérkőzésen (Fotó: AFP)
Lang Ádám csapata, az Omonia Nicosia hazai pályán nagy csatában 3–2-re kikapott a Manchester Unitedtől a labdarúgó Európa-liga csoportkörének csütörtöki játéknapján. A Schäfer Andrással felálló Union Berlin viharos meccset vívott Malmőben: a magyar válogatott játékost kiállították az első félidő hajrájában, majd a 62. percben nézőtéri rendbontás miatt a játék egy időre félbeszakadt – végül az emberhátránnyal megküzdő berliniek 1–0-ra győztek.

 

E-CSOPORT

Az Omonia – amely végig a soraiban tudta Lang Ádámot – pont nélkül vágott neki a Manchester United elleni meccsnek, és bár a vendégek támadtak többet (Cristiano Ronaldo előkészítése után Bruno Fernandes lőtt egy kapufát is), az első ciprusi helyzet gólt hozott: a 34. percben Tyrell Malacia könnyelműen cselezgetett, Bruno Souza elvette tőle a labdát, nagy vágta után kiugratta Karim Anszarifardot, és az iráni közelről a léc alá emelt. (A GÓL ITT!)

A gólnál hibázó Malacia és Jadon Sancho a második félidőre már nem jött ki, Luke Shaw és Marcus Rashford váltotta őket. Utóbbi kifejezetten jó cserének bizonyult: Rashford előbb bal alsó sarkos lövéssel egyenlített (A GÓL ITT!), majd tíz perccel később egy finom mozdulattal megjátszotta a szintén a cserepadról érkező Anthony Martialt, aki a jobb alsóba lőtt. (A GÓL ITT!)

Nem sokkal később Cristiano Ronaldo kihagyott egy órási helyzetet, közelről kapufát lőtt (AZ ESET ITT!), de nem sokkal később remekül játszott középre, és Rashford újabb góllal nyomatékosította: jó csere volt. (A GÓL ITT!)

Ezzel még nem dőlt el a meccs, hiszen Nikolaosz Panajotu egy eredményes letámadás után közelről szépített (A GÓL ITT!), ám ez végül csak arra volt elég, hogy izgalmas legyen végjáték – az MU megőrizte előnyét, és 3–2-re nyert.

S ahogyan a ciprusiak továbbra is pont nélküliek, a Real Sociedad még mindig hibátlan: a spanyol csapat két góllal győzött a Sheriff vendégeként, és vezeti a csoportot.

C-CSOPORT

A Betis hibátlan mérleggel érkezett Rómába, és úgy is távozott, ráadásul két szép góllal is megörvendeztette rajongóit. Nem sokkal azután, hogy Paulo Dybala tizenegyesből megszerezte a vezetést a hazaiaknak, Guido Rodríguez életerős távoli lövést küldött a jobb alsóba (A GÓL ITT!).

S amikor már úgy tűnt, döntetlenre végződik a meccs, Luiz Henrique szép ívelt fejessel megszerezte a spanyol csapat győztes gólját is (VIDEÓ ITT!).

F-CSOPORT

Az első két forduló után ez volt az egyetlen csoport, amelyikben minden csapatnak volt már győzelme és veresége is. Most már mindegyiknek van döntetlenje is – ennek alighanem a Midtjylland örül a legjobban, hiszen kétgólos hátrányból egyenlített a Feyenoord ellen.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

A-CSOPORT
FC Zürich (svájci)–PSV Eindhoven (holland) 1–5 (Okita 87., ill. Vertessen 10., 15., Gakpo 22., 55., Simons 35.)
Arsenal (angol)–Bodö/Glimt (norvég) 3–0 (Nketiah 23., Holding 27., F. Vieira 85.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 2 2 – – 5–1 +4 6
2. PSV 2 1 1 – 6–2 +4 4
3. Bodö/Glimt 3 1 1 1 3–5 –2 4
4. Zürich 3 – – 3 3–9 –6 0

B-CSOPORT
Rennes (francia)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1
(Terrier 23., Doué 89., ill. Cihankov 33.)
Fenerbahce (török)–AEK Larnaca (ciprusi) 2–0 (Batshuayi 25., Mamas 80. – öngól)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce 3 2 1 – 6–3 +3 7
2. Rennes 3 2 1 – 6–4 +2 7
3. AEK Larnaca 3 1 – 2 2–4 –2 3
4. Dinamo Kijev 3 – – 3 2–5 –3 0

C-CSOPORT
HJK (finn)–Ludogorec (bolgár) 1–1 (P. Hetemaj 55., ill. Tissera 10.)
Roma (olasz)–Real Betis (spanyol) 1–2
(Dybala 34. – 11-esből, ill. G. Rodríguez 40., Luiz Henrique 88.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Betis 3 3 – – 7–3 +4 9
2. Ludogorec 3 1 1 1 5–5 0 4
3. Roma 3 1 – 2 5–4 +1 3
4. HJK Helsinki 3 – 1 2 1–6 –5 1

D-CSOPORT
Malmö (svéd)–Union Berlin (német) 0–1 (Becker 68.)
Braga (portugál)–Union Saint-Gilloise (belga) 1–2
(Abel Ruiz 49., ill. Nilsson 86., 90+4.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Saint-Gilloise 3 3 – – 6–3 +3 9
2. Braga 3 2 – 1 4–2 +2 6
3. Union Berlin 3 1 – 2 1–2 –1 3
4. Malmö 3 – – 3 2–6 –4 0

E-CSOPORT
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Real Sociedad (spanyol) 0–2 (David Silva 53., Elustondo 62.)
Omonia (ciprusi)–Manchester United (angol) 2–3 (Anszarifard 34., Panajotu 85., ill. Rashford 53., 84., Martial 63.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Sociedad 3 3 – – 5–1 +4 9
2. Manchester United 3 2 – 1 5–3 +2 6
3. Sheriff 3 1 – 2 3–4 –1 3
4. Omonia 3 – – 3 3–8 –5 0

F-CSOPORT
Sturm Graz (osztrák)–Lazio (olasz) 0–0
Midtjylland (dán)–Feyenoord (holland) 2–2
(Isaksen 54., Juninho 85., ill. Szymanski 23., Orkün Kökcü 45. – 11-esből)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Feyenoord311110–6+44
2. Midtjylland31117–4+34
3. Lazio31115–7–24
4. Sturm Graz 3 1 1 1 1–6 –5 4

G-CSOPORT
Olympiakosz (görög)–Qarabag (azeri) 0–3 (Owusu 68., Veszovics 82., Sheydaev 86.)
Freiburg (német)–Nantes (francia) 2–0 (Kyereh 48., Grifo 72.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Freiburg 3 3 –
– 7–1 +6 9
2. Qarabag 3 2 – 1 7–2 +5 6
3. Nantes 3 1 – 2 2–6 –4 3
4. Olympiakosz 3 – – 3 1–8 –7 0

H-CSOPORT
Crvena zvezda (szerb)–Ferencváros 4–1 (G. Kanga 27., 60. – az elsőt 11-esből, Sz. Mitrovics 35., Katai 51., ill. Zachariassen 71.)
Monaco (francia)–Trabzonspor (török) 3–1 (Ben Yedder 14., 45+2. – a másodikat 11-esből, Disasi 55., ill. Bakaszetasz 72.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monaco
3 2 – 1 4–2 +2
6
2. FERENCVÁROS
3 2 – 1 5–6
–1
6
3. Trabzonspor 3 1 – 2 5–7 –2 3
4. Crvena zvezda 3 1 – 2 5–4 +1 3

*A csoportkör végén az egymás elleni mérleg dönt, addig azonban a gólkülönbség mérlegel, ezért vezeti a csoportot a Monaco.

Legfrissebb hírek

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
2 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
3 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
5 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
16 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
18 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
19 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
19 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
20 órája