El: A Leverkusen a kétezres évek eleje óta keresi önmagát – Lisztes

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2021.09.16. 10:12
null
Lisztes Krisztián: A Fradinak is vannak gyors játékosai, akik előtt ha szabad terület nyílik, végig tudják vinni a kontratámadást (Fotó: Árvai Károly)
Lisztes Krisztián, a korábbi ferencvárosi középpályás jól ismeri a zöld-fehérek csütörtöki Európa-liga-ellenfelét, a Bayer Leverkusent, és azt is tudja, milyen taktikával kell pályára lépni ellene.

– Ha azt mondom, Leverkusen, mi jut először az eszébe?
– Gyanítom, a tizenkilenc éve lőtt gólomra gondol – válaszolta Lisztes Krisztián, a Ferencváros visszavonult klasszisa, aki a Bremen középpályásaként 2002. április 20-án harminc méterről bombázott a Bayer kapujának bal felső sarkába, jelenleg pedig a Dortmund utánpótlás-neveléssel foglalkozó magyarországi partneregyesülete, az UDSE fejlesztési igazgatójaként dolgozik. – Arra a napra mindig szívesen emlékszem vissza, már csak azért is, mert jó csapat alakult Brémában akkor. A Leverkusen három fordulóval a vége előtt öt ponttal vezette a tabellát, és a tőlünk elszenvedett vereség után is révbe érhetett volna. Az a csapat nagyon látványos támadófutballal tarolta le ellenfeleit, nem véletlenül jutott a Bajnokok Ligájába döntőjébe. Az ellene aratott győzelmünk bravúros volt.

– Mennyit változott a Leverkusen játéka az eltelt években?
– A csapat a kétezres évek eleje óta keresi önmagát, azt a teljesítményt és eredményességet, ami akkor jellemezte. Szeretnék, ha ismét a Bayern München első számú kihívója lennének, és mindent elkövetnek, hogy megtalálják az ehhez alkalmas játékosokat és szakmai stábot. Peter Bosz vezetőedző remek választásnak tűnt a kispadra, a tavasszal mégis távoznia kellett, igaz, a Young Boystól szerződtetett Gerardo Seoanéról szintén sok jót hallottam. A hétvégi bajnoki mérkőzésen, a Dortmund ellen végletekig kiélezett harcot vívott a Leverkusen, a támadófutballja már-már a régit idézte. A legnagyobb problémája még mindig az, hogy kiegyensúlyozatlan. Mindenesetre nagy hangsúlyt fektet a „gegenpressingre”, labdavesztés után azonnal erőteljesen visszatámad, méghozzá hatékonyan. A védekezést feltolva szerez labdát a csapat, és indítja az ellentámadást. A védelemben magas játékosai vannak, a középpályán a párharcok megnyerésében erős futballisták.

– Milyen taktikával készülhet a Ferencváros ellen a Leverkusen?
– Arra számítok, hogy megpróbálja minél hamarabb eldönteni a mérkőzést. Peter Stöger tökéletesen képben lehet a Bundesligával és a Bayer játékával, a csapat pedig sikerrel vett már olyan mérkőzéseket, amelyen az ellenfél ráerőltette az akaratát. A játékosok felkészülhetnek rá, lesznek olyan időszakai a mérkőzésnek, amikor mélyebben kell védekezniük, és onnan felépíteniük a játékot vagy tartani a labdát. A jó eredmény kulcsa az lehet, sikerül-e kivédekezni ezeket az időszakokat. A Fradinak is vannak gyors játékosai, akik előtt ha szabad terület nyílik, végig tudják vinni a kontratámadást.

– Nagy meglepetés lenne az idegenbeli pontszerzés?
– Sohasem tippelek a Fradi ellen, mindig pozitívan állok a mérkőzésekhez, még ha nehéznek is ígérkeznek. Reménykedem benne, hogy hasonló eredmény születik, mint a mi tizenkilenc évvel ezelőtti Bremennel vívott mérkőzésünkön, persze a döntetlen miatt sem lennék szomorú.

– A vereség rányomhatná a bélyegét a csoportkörös szereplésre?
– Nem feltétlenül. Alakulhat úgy a mérkőzés, mint a Young Boys elleni, hogy csalódás még a szoros eredmény is, de bízom abban, a csapat olyan kilencven percet produkál, amely után azt mondhatjuk, kihozta magából a maximumot és méltóképpen képviselte a Fradit és Magyarországot.

– A csoportellenfeleket ismerve mennyi esélyt adna a Fradi továbbjutására?
– Érdekes a négyes. A Celticet tavaly sikerült idegenben legyőzni, ellene látom a legnagyobb esélyt a pontszerzésre, de a Betis is elkapható. A játékosoknak és a szurkolóknak is óriási élmény, hogy ilyen csapatok érkeznek a Groupamába, jó lenne, ha a korábbiakhoz hasonlóan az utolsó fordulóig megmaradna az esély a továbbjutásra.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

G-CSOPORT
18.45:
Real Betis (spanyol)–Celtic (skót) (Tv: RTL+) – élőben az NSO-n!
18.45: Bayer Leverkusen (német)–FERENCVÁROSI TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
39 perce

A Rennes és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét

Európa-liga
51 perce

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
4 órája

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
8 órája

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
9 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
Tegnap, 17:17

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
Tegnap, 10:43