Ekl: győzelmi kényszerbe került a Tottenham, győzött a Vitesse

Vágólapra másolva!
2021.12.09. 23:19
null
Nehéz helyzetbe hozta a Vitesse a Tottenhamet (Fotó: Getty Images, archív)
Győzelmi kényszerbe került a Rennes ellen a Tottenham a továbbjutást illetően az Európa-konferencialigában, miután a Vitesse hazai környezetben 3–1-re legyőzte a Murát a sorozat csoportkörének utolsó játéknapján.

 

E-CSOPORT

Igazi rangadó várt a Slavia Prahára az Union Berlin ellen, hiszen a német együttes egy győzelem esetén megszerezhette volna a második helyet, megelőzve cseh riválisát. Ezzel szemben a prágaiak kerültek előnybe az 50. percben, amire sikerült ugyan válaszolnia a hazai gárdának, de mivel újabb gól nem született, 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

A csoport másik meccsén a Feyenoord 2–1-re legyőzte a Maccabi Haifát, így a holland együttes 14, az izraeli 4 ponttal zárta a csoportkört.

Már csak 24 csapat maradt

Az Európa-konferencialiga folytatásában a nyolc csoportmásodik, valamint az Európa-liga csoportkörében harmadik helyen végzett nyolc együttes küzd meg azért, hogy a legjobb 16 csapat közé jusson. Az Ekl csoportgyőztesei automatikusan a nyolcaddöntőben folytatják a sorozatot.

A nyolcaddöntőbe jutásért való párharcokat december 13-án, hétfőn sorsolják ki, az első mérkőzéseket február 17-én, a visszavágókat egy héttel később, február 24-én játsszák le. A nyolcaddöntőket egy nappal később, február 25-én sorsolják, az összecsapásokat pedig március 10-én és 17-én rendezik.

F-CSOPORT

Továbbjutást érő 2–0-s győzelmet aratott a PAOK a Lincoln ellen. A görög együttesnek a győzelem mellett kellett egy kis segítség is, aKöbenhavn asszisztált a továbbjutásához. A dánok már az első játékrészben előnybe kerültek a Slovan Bratislava ellen, majd a második félidő elején kettőre növekedett a két együttes közti különbség. A szlovák csapat aztán nem tudott gólt szerezni, így 2–0-s eredménnyel zárult a találkozó.

G-CSOPORT

A Tottenham–Rennes összecsapást elhalasztották azután, hogy a házigazda együttes játékosai és stábtagjai közül többen is pozitív koronavírustesztet produkáltak. Így a Vitesse apró lépéselőnybe került, hiszen 3–1-es győzelmével, amit a Mura ellen aratott, már a második helyen áll a G jelű négyesben 10 ponttal. Ez azt jelenti, hogy a hétpontos londoni együttesnek kötelező a győzelem, ha tovább szeretne jutni az Európa-konferencialigában.

H-CSOPORT

Nem volt kérdéses, hogy a Baselvagy a Qarabag lesz a H-csoport azon továbbjutója, amelyik a nyolcaddöntőben kezdheti meg a szereplését. A svájci együttes már a 33. percben előnybe került, majd a fordulás után még további két gólnak köszönhetően 3–0-ra győzött azeri ellenfelével szemben.

A csoport másik, már tét nélküli mérkőzésén a Lang Ádámmal a kezdőben felálló Omonia 0–0-s döntetlent játszott a kazah Kajrat Almatival. A magyar középhátvéd végigjátszotta a találkozót.

A továbbjutók
Nyolcaddöntőben folytatja (csoportelsőként jutott tovább)
A legjobb 16 közé jutásért küzd meg (csoportmásodikként jutott tovább)
Az Európa-ligából csatlakozik
LASK Linz
Maccabi Tel-Aviv
Sparta Praha
Gent
Partizan Beograd
PSV Eindhoven
Roma
Bodö/Glimt
Leicester
AZ Alkmaar
Randers
Fenerbahce
FeyenoordSlavia Praha
Olympique Marseille
FC Köbenhavn
PAOK
Midtjylland
Rennes
Vitesse/Tottenham (a Tottenham még nem játszotta le mind a hat mérkőzését)
Celtic
BaselQarabag
Rapid Wien

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ

E-CSOPORT

Union Berlin (német)–Slavia Praha (cseh) 1–1
(Kruse 64., ill. I. Schranz 50.)
Feyenoord (holland)–Maccabi Haifa (izraeli) 2–1
(Dessers 38., R. Nelson 65., ill. Din David 90+1.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Feyenoord 6 4 2 11–6 +5 14
2. Slavia Praha 6 2 2 2 8–7 +1 8
3. Union Berlin 6 2 1 3 8–9 –1 7
4. Maccabi Haifa 6 1 1 4 2–7 –5 4


F-CSOPORT

FC Köbenhavn (dán)–Slovan Bratislava (szlovák) 2–0
(Wind 30., Höjlund 53.)
PAOK (görög)–Lincoln Red Imps (gibraltári) 2–0
(Zivkovics 17., S. Schwab 55.)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. FC Köbenhavn 6 5 1 15–5 +10 15
2. PAOK 6 3 2 1 8–4 +4 11
3. Slovan Bratislava 6 2 2 2 8–7 +1 8
4. Lincoln Red Imps 6 6 2–17 –15 0


G-CSOPORT

Vitesse (holland)–Mura (szlovén) 3–1
(Buitink 4., Openda 35., Huisman 40., ill. Marosa 82.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rennes 5 3 2 10–7 +3 11
2. Vitesse 6 3 1 2 12–9 +3 10
3. Tottenham 5 2 1 2 11–8 +3 7
4. Mura 6 1 5 5–14 –9 3


H-CSOPORT

FC Basel (svájci)–Qarabag (azeri) 3–0
(Arthur Cabral 33., 74., Kasami 62.)
Omonia (ciprusi)–Kajrat Almati (kazah) 0–0

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. FC Basel 6 4 2 14–6 +8 14
2. Qarabag 6 3 2 1 10–8 +2 11
3. Omonia 6 4 2 5–10 –5 4
4. Kajrat 6 2 4 6–11 –5 2

 

KORÁBBAN
A-CSOPORT
Alaskert (örmény)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1–1
(Boljevics 78., ill. Almog 90.)
LASK Linz (osztrák)–Helsinki JK (finn) 3–0 (Balic 41., Nakamura 63., Gruber 81.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. LASK Linz 6 5 1
12–1 +11 16
2. Maccabi Tel-Aviv 6 3 2 1 14–4 +10 11
3. HJK Helsinki 6 2
4 5–15 –10 6
4. Alaskert 6
1 5 4–15 –11 1

B-CSOPORT
Gent (belga)–Flora (észt) 1–0
(Bruno 51.)
Partizan Beograd (szerb)–Anorthoszisz (ciprusi) 1–1 (Milovanovics 20., ill. Krisztodulopulosz 33. – 11-esből)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Gent 6 4 1 1 6–2 +4 13
2. Partizan Beograd 6 2 2 2 6–4 +2 8
3. Anorthoszisz Famagusta 6 1 3 2 6–9 –3 6
4. Flora Tallinn 6 1 2 3 5–8 –3 5

C-CSOPORT
CSZKA Szófia (bolgár)–Roma (olasz) 2–3
(Catakovic 75., Wildschut 90+3., ill. Abraham 15., 53., Mayoral 34.)
Zorja Luhanszk (ukrán)–Bodö/Glimt (norvég) 1–1 (Nazarina 18., ill. Vernydub 68. – öngól)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Roma 6 4 1 1 18–11 +7 13
2. Bodö/Glimt 6 3 3
14–5 +9 12
3. Zorja Luhanszk 6 2 1 3 5–11 –6 7
4. CSZKA Szófia 6
1 5 3–13 –10 1

D-CSOPORT
AZ Alkmaar (holland)–Randers (dán) 1–0
(Oosting 87.)
CFR Cluj (romániai)–Jablonec (cseh) 2–0 (Debeljuh 45., 83.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. AZ Alkmaar 6 4 2
8–3 +5 14
2. Randers 6 1 4 1 9–9 0 7
3. Jablonec 6 1 3 2 6–8 –2 6
4. CFR Cluj 6 1 1 4 4–7 –3 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik