Szerb játékvezetők a Ferencváros Európa-liga-mérkőzésén

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.01.28. 10:24
Nenad Minakovics negyedik mérkőzését vezeti az Európa-liga főtábláján (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében a szerb Nenad Minakovics vezeti a Ferencváros–AZ Európa-liga-mérkőzést.

A 35 éves Nenad Minakovics nem számít túl rutinosnak a nemzetközi porondon, hiszen csak 2022 óta nemzetközi kerettag. Az újvidéki játékvezető hazája élvonalában 2017-ben mutatkozott be, már a 100. mérkőzését is levezette Szerbiában.

Minakovics 2023 őszén bemutatkozott a Konferencialigában, míg 2024 őszétől az Európa-ligában is vezet. Az EL-főtáblán három, a Konferencialigában egy meccset fújt a mostani idényben.

Magyar klubcsapattal és válogatottal még nem találkozott, az Alkmaarnak azonban 2023. november 5-én ő vezette a Legia Warszawa elleni Konferencialiga-meccsét, ahol a hollandok úgy nyertek 1–0-ra, hogy a 65. perctől emberhátrányban játszottak.

Minakovics segítői az oldalvonal mellett Nikola Borovics és Bosko Bozsovics lesznek. A negyedik játékvezetői feladatkört Milan Mitics tölti be. A videóbíró Momcsilo Markovics, segítője Novak Szimovics lesz. Munkájukat a svéd Martin Ingvarsson ellenőrzi.

A mérkőzést csütörtökön 21 órakor kezdik Budapesten.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
1 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
12 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
14 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
14 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
15 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
15 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
16 órája