Dibusz Dénes: Azért imádkoztam, hogy lábon tudjak maradni

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.01.24. 07:48
Dibusz Dénest (középen) az első félidőben le kellett cserélni (Fotó: Kovács Péter)
Dibusz Dénes egy kirúgásnál azt érezte, hogy kiugrott a csípője, ezért kellett őt lecserélni a csütörtöki Eintracht Frankfurt–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésen.

Dibusz Dénest a 33. percben le kellett cserélni az Eintracht Frankfurt–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésen, a kapus mankón érkezve nyilatkozott az M4 Sportnak.

„Az első félidő 30. perce környékén volt egy kirúgás, amelynél azt éreztem, hogy kiugrott a csípőm, és utána egy komoly elforrósodás vette kezdetét. Utána volt még egy hazapassz, aminél imádkoztam, hogy lábon tudjak maradni, és el tudjam rúgni a labdát a lehetőségekhez képest. Ezt követően már csak az volt a kérdés, hogy a játékvezető mikor hallja meg, hogy szólok neki.”

A kapus hozzátette, hogy azonnal jelzett a tartalék kapusnak.

„SP-vel (Varga Ádám) már kommunikáltam a pályáról, hogy készüljön, mert egyszerűen nem tudtam ráterhelni a bal lábamra onnantól kezdve. Igyekeztünk most hűteni, csináltunk teszteket, úgyhogy valószínűleg egy izommal történhetett sérülés, de majd a pénteki vizsgálatok folyamán fog pontosan kiderülni, hogy milyen mértékű a sérülés. Nagyon sajnáltam, hogy le kellett jönnöm. Azt gondolom, addig rendben volt a mérkőzés. Természetesen volt a hazaiaknak egy-egy lehetőségük, de istenigazából nagy ziccert nem tudtak kialakítani, és SP ahogy beállt, egyből be tudott mutatni védéseket. Nem rajta múlt, hogy most pont nélkül kell távoznunk innen.”

Dibusz elmondta, hogy még az interjú alatt is fájt a sérülése.

„Elég érzékeny, most is fáj. Nem volt ilyen sérülésem, nincs ebben tapasztalatom, nem tudom, mennyi ennek a felépülési ideje. Úgy gondolom, mindig jól tudtam regenerálódni a sérülésekből, nem kellett sűrűn mérkőzéseket kihagynom az elmúlt években. A lényeg az, hogy a jövő héten nyernünk kell.”

Rájár a rúd a magyar válogatott kapusokra: Dibusz mellett Gulácsi Péter is megsérült a héten, az RB Leipzig légiósának vállproblémák miatt kellett kihagynia a Sporting CP elleni Bajnokok Ligája-meccset. 

Európa-liga
2025.01.23. 23:44

„Tanulnunk kell ebből a meccsből” – Robbie Keane a Frankfurt elleni vereség után

A Ferencváros ír vezetőedzője szerint voltak pozitív hozadékai is a találkozónak.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Eintracht Frankfurt (német)–Ferencvárosi TC 2–0 (0–0)
Majna-Frankfurt, Deutsche Bank Park. 55 500 néző. Vezette: Enea Jorgji (albán)
EINTRACHT: Trapp – R. Kristensen (Bahoya, 74.), Koch, Tuta (Collins, 80.), Theate – Knauff, Szkiri, H. Larsson, Uzun (Nkounkou, 85.) – Götze (Saibi, 74.), Ekitiké (Matanovic, 80.). Vezetőedző: Dino Toppmöller
FTC: Dibusz (Varga Á., 33.) – Makreckis, I. Cissé, Gartenmann, Raul Gustavo – Maiga, Abu Fani (Tóth A., 75.), Ben Romdan (Zachariassen, 75.) – A. Traoré (Saldanha, 63.), Varga B., Kady (Civic, a szünetben). Vezetőedző: Robbie Keane
Gólszerző: Uzun (49.), Ekitiké (59.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Lazio76117–4+1319
2. Eintracht Frankfurt751114–8+616
3. Athletic Bilbao751112–6+616
4. Manchester United74314–9+515
5. Lyon742115–7+814
6. Tottenham Hotspur742114–9+514
7. Anderlecht742111–8+314
8. FCSB742110–7+314
9. Galatasaray73418–14+413
10. Bodö/Glimt741213–10+313
11. Viktoria Plzen733112–9+312
12. Olympiakosz Pireusz73316–3+312
13. Rangers732214–9+511
14. AZ 732210–9+111
15. Union Saint-Gilloise73227–6+111
16. Ajax731314–7+710
17. PAOK731312–8+410
18. Real Sociedad731311–9+210
19. Midtjylland73137–7010
20. Elfsborg73139–11–210
21. Roma72328–6+29
22. FERENCVÁROS73411–12–19
23. Fenerbahce72327–9–29
24. Besiktas73410–14–49
25. FC Porto722312–11+18
26. Twente71427–9–27
27. Braga72148–12–47
28. Hoffenheim71337–11–46
29. Maccabi Tel-Aviv7258–16–86
30. Riga FS71246–12–65
31. Slavia Praha71155–9–44
32. Malmö71158–15–74
33. Ludogorec7343–10–73
34. Qarabag7166–17–113
35. Nice7256–15–92
36. Dinamo Kijev7164–18–141


 

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás az El-sorsolásról: A portugál foci erős, a Braga pedig a legnagyobb ottani csapatok közé tartozik

Európa-liga
4 órája

Szurkolói járatokat indít a Wizz Air a Ferencváros Braga elleni El-meccsére

Európa-liga
6 órája

Megvan, mikor fogadja a Fradi a Bragát az El-ben

Európa-liga
9 órája

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
10 órája

„Megpróbálunk újabb bravúrt elérni” – Orosz Pál az El-sorsolásról

Európa-liga
11 órája

El-sorsolás: a Braga a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőben

Európa-liga
13 órája

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
14 órája

Marco Rossi: Követem Franko Kovacevic honosítását

Magyar válogatott
16 órája
Ezek is érdekelhetik