Jürgen Klopp: Örülök, hogy ez nem volt olyan idegtépő, mint általában

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.03.15. 07:53
A Liverpool a visszavágón is könnyedén legyőzte a Sparta Prahát (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az idegenbeli 5–1-es győzelem után hazai pályán 6–1-re verte a cseh Sparta Prahát a Liverpool. A vörösök elképesztően kezdték a visszavágót, s már a 14. percben 4–0-ra vezettek, továbbjutásukból pedig Szoboszlai Dominik egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét.

„A meccs előtti megbeszélésen azt mondtam, hogy nem tudom elképzelni, hogy öt nullra kikapjunk és kiessünk egy telt házas stadionban, ezért felkészültünk egy jó mérkőzésre. Mi dönthettük el, letudjuk-e valahogy, vagy nagyon jó játékot játszunk, és sok oka van, miért érdemes jó játékot nyújtani. Aztán hihetetlenül kezdtek a fiúk, és csodálatos gólokat rúgtunk. A tizennégy perc utáni négy nulla elég furcsa, és onnantól a meccs is furcsa lett. Abban a pillanatban valószínűleg mindenki azt gondolta, hogy jönnek még további gólok” – idézte Jürgen Klopp mérkőzés utáni nyilatkozatát a Liverpool honlapja

„Szórakoztató meccs volt, mind más hangulatot éltünk meg az Anfielden, de nagyon örülök, hogy nem volt olyan idegtépő, mint általában. Mindenki normális pulzussal mehet haza. Ennek időnként így kell lennie, de nem marad így! Vasárnap már más meccs lesz, és három napunk van, hogy felkészüljünk” – tette hozzá a német szakember, akit nem lepett meg Mohamed Szalah rekordja, az egyiptomi támadó lett ugyanis a Liverpool első játékosa, aki egymást követő hét idényben érte el a 20 gólt, ám Klopp elárulta, nem Bobby Clarkot, hanem Szalahot szerette volna lecserélni a végén.

„Beszéltem Brian Priskével. Minőségbeli különbség van a két csapat között, ez a meccs előtt is egyértelmű volt. Ha egy magas színvonalú csapat jó hozzáállást mutat, az trükkös az ellenfélnek. Nem mintha a Sparta kis klub lenne, de Németországban dolgoztam kisebb csapatnál, a Mainznál, és nyertünk meccseket, de ehhez az ellenféltől is szükség volt egy kis segítségre. Most nem segítettünk az ellenfélnek, a fiúk csúcsformát mutattak” – tette hozzá.

A Liverpool egyébként nem mindennapi teljesítménnyel kezdte a visszavágót, hiszen a 7. és a 14. perc között négy gólt szereztek Szoboszlai Dominikék, ilyenre pedig az európai kupaporondon 53 éve, 1971 szeptembere óta nem volt példa, amikor a Kupagyőztesek Európa-kupájában a Chelsea 13 perc alatt lőtt négyet a luxemburgi Jeunesse Hautcharage-nak.

„Hihetetlen győzelem volt és még hihetetlenebb első 15 perc. De erre is gondoltunk, és ez mutatja a csapat önbizalmát. Nagyon örülünk a győzelemnek, és annak, hogy bejutottunk a következő fordulóba. Más csapatok azt gondolhatják, mi vagyunk az a csapat, amelyet meg kell verni, de mi nem gondolkodunk ennyire előre. Továbbra is úgy készülünk, ahogy a dolgok jönnek” – mondta a duplázó Cody Gakpo az uefa.com-nak.

„Nehéz este volt. Túl sok gólt kaptunk, de elképesztő, hogy idáig jutottunk a sorozatban. Nagyon jól teljesítettünk. Most vereséget szenvedtünk, de egy világklasszis játékosokkal teli csapat ellen” – mondta a csehek norvég középpályása, Markus Solbakken.

„Elkövettünk néhány hibát egy világklasszis csapattal szemben. A Liverpool nem egy szinttel jobb nálunk, talán kettővel, hárommal áll felettünk, és a világ legjobb csapatai közé tartozott az elmúlt tíz évben” – kezdte értékelését a Sparta Praha vezetőedzője, Brian Priske. – Nehéz pozitívumokat találni, de fontos emlékeznünk rá, hogy egy topcsapattal játszottunk. A szurkolóik pedig csodálatosak voltak” – tette hozzá a dán vezetőedző.

Az Európai Labdarúgó-szövetség március 15-én, pénteken készíti el a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga negyeddöntőinek sorsolását.

 

Legfrissebb hírek

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
1 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
1 órája

Horrorisztikus sérülést szenvedett a Galatasaray játékosa Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

Bajnokok Ligája
4 órája

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
5 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
8 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
16 órája

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
17 órája
Ezek is érdekelhetik