Emberelőnybe került, majd hatgólos meccsen nyert a Milan az El-nyolcaddöntőben

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 23:05
Magabiztos Milan-előny a visszavágó előtt (Fotó: Getty Images)
Címkék
A Milan magabiztosan, 4–2 nyert a Slavia Praha ellen hazai pályán, a Marseille simán, 4–0-ra legyőzte a Villarrealt, míg a Benfica hazai pályán játszott 2–2-es döntetlent a Rangerssszel a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

 

MILAN–SLAVIA PRAHA

Az eleve esélyesebb milánóiak hatalmas lehetőséghez jutottak a meccs negyedén túllépve, a Slavia ugyanis emberhátrányba került. Ezt követően sorjáztak a Milan-helyzetek, majd Olivier Giroud fejesével előnyhöz is jutott a rossoneri. Két perccel később aztán jött egy prágai szöglet, a kifejelt labdát pedig David Doudera bombázta a kapuba a tizenhatoson kívülről, ezzel lett 1–1.

Nos, ettől függetlenül a Milan erődemonstrációja megmaradt, a félidő végén pedig be is darálta ellenfelét Stefano Piolli csapata: Tijani Reijnders bombája után Ruben Loftus-Cheek is betalált fejjel (3–1). A prágaiak a második játékrészben is szereztek egy gólt, nem adták fel, de Christian Pulisic találatával a 85. percben visszaállt a kétgólos különbség. Nem jutott még tovább a Milan, de magabiztos előnyt szerzett. 4–2

MARSEILLE–VILLARREAL

A franciák a történelmükhöz, a spanyolok az elmúlt pár évükhöz képest állnak meglehetősen rosszul saját bajnokságukban, de az a párharc kialakulásával biztossá vált, hogy egyikőjük ott lesz az Európa-liga nyolc talpon maradó csapata között. A meccsnek további pikantériát adott, hogy a Villarreal vezetőedzője, Marcelino az idényt még a Marseille mestereként kezdte. Nos, ezen a meccsen nem úgy tűnt, ismeri korábbi munkaadóját, a franciák ugyanis lelépték a Villarrealt.

Aubameyang duplával járult hozzá a kiütéshez (Fotó: Getty Images)

A 23. percben Jordan Veretout juttatta előnyhöz a hazaiakat, majd egy öngól és Pierre-Emerick Aubameyang büntetője kellett ahhoz, hogy a szünetben már hárommal menjen az OM. A veterán gaboni csatár a második félidő elején is betalált, Alberto Moreno kiállítása pedig megpecsételte a Villarreal sorsát. A hazaiak már nem szereztek több gólt, de így is karnyújtásnyira kerültek a negyeddöntőtől. 4–0

BENFICA–RANGERS

Egyik csapat sem vette jól a párharcot megelőző bajnoki akadályt, ugyanis a Benfica az ősi rivális Portótól kapott ki 5–0-ra idegenben, míg a skót élvonalat vezető Rangers a tabella vége felé tanyázó Motherwell ellen szenvedett vereséget. Ezen a meccsen a két éve Európa-liga-döntős skótok kezdtek jobban, már a 7. percben előnyhöz jutottak, de a 47. percben Ángel Di María büntetőből egyenlített.

Azt hihettük, erre a félidőre ennyi, de Dujon Sterling a hosszabbítás ötödik percében betalált, így a Rangers visszavette a vezetést. A folytatásban a Benfica futott az eredmény után, s nyomást is tudott helyezni ellenfelére, míg egy 67. perces öngóllal ki nem egyenlített. Az iksz maradt a végére is, a továbbjutás Glasgow-ban dől el. 2–2

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Olympique Marseille (francia)–Villarreal (spanyol) 4–0 (Veretout 23., Mosquera 28. – öngól, Aubameyang 42., 59. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: A. Moreno (62., Villarreal)
Benfica (portugál)–Rangers (skót) 2–2 (Di María 45+2. – 11-esből, Goldson 67. – öngól, ill. Lawrence 7., D. Sterling 45+5.)
Milan (olasz)–Slavia Praha (cseh) 4–2 (Giroud 34., Reijnders 44., Loftus-Cheek 45+1., Pulisic 85., ill. Doudera 36., Schranz 65.)
Kiállítva: Malick Diouf (26., Slavia)
Freiburg (német)–West Ham United (angol) 1–0 (Gregoritsch 81.)
KORÁBBAN
Sparta Praha (cseh)–Liverpool (angol) 1–5 (Bradley 46. – öngól, ill. Mac Allister 6. – 11-esből, D. Núnez 25., 45+3., L. Díaz 53., Szoboszlai 90+4.)
Roma (olasz)–Brighton & Hove Albion 4–0 (Dybala 13., R. Lukaku 43., G. Mancini 64., Cristante 68.)
Qarabag (azeri)–Bayer Leverkusen (német) 2–2 (Benzia 26., Juninho 45+2., ill. Wirtz 70., Schick 90+2.)

 

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
12 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
16 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
38 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
53 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik