El: Lehet, csak kétezren voltak, de sokkal többnek tűnt – Arteta

K. T. I.K. T. I.
2020.12.04. 07:04
null
Nézők az Emirates lelátóin (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az Arsenal 4–1-re nyert az Európa-ligában a Rapid Wien ellen csütörtök este. A találkozó különlegességét az adta, hogy hónapok óta először, szurkolók előtt futballozhattak a londoniak saját stadionjukban, az Emiratesben. Minderre a brit kormány és a helyi egészségügyi szervezetek döntése után nyílt lehetőségük.

„Megható és örömteli, hogy visszakaphattuk őket – fogalmazott a menedzser, Mikel Arteta a sikert követően. – Lehet csak kétezren lehettek jelen, de sokkal többnek érződött. Óriási szerepük volt abban, hogy ennyire felszabadultan, jól tudtunk teljesíteni. Nagyon sokat jelent a támogatásuk, a bíztatás, amit élőben kaptunk.”

„Óriási a különbség az üres stadionok hangulata, és a közönség előtti futballban. A srácok is azt mondták az öltözőben, egészen más érzés volt így játszani. Kicsit meg is hatódtak az élménytől, hogy újra a helyszínen buzdították őket. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött és támogatta a csapatot” – tette hozzá a meccs utáni sajtótájékoztatón a spanyol.

„Azért vagyunk itt, hogy szórakoztassunk és örömet okozzunk. Az elmúlt hónapokban kicsit eltávolodtunk egymástól és attól az örömtől és szenvedélytől, amit a futball adni képes. Különleges, amikor örömet tudunk adni a nézőinknek, ők pedig a stadionban ezt plusz energiává alakítják és visszajuttatják a csapatnak” – mondta Arteta.

B-CSOPORT
Molde (norvég)–Dundalk (ír) 3–1 (Wolff Eikrem 30., Omoijuanfo 41., Ellingsen 67., ill. J. Flores 90+4.)
Arsenal (angol)–Rapid Wien (osztrák) 4–1 (Lacazette 10., Pablo Marí 18., Nketiah 44., Smith Rowe 66., ill. Kitagava 47.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 5 5 – – 16–3 +13 15
2. Molde 5 3 – 2 7–9 –2 9
3. Rapid Wien 5 2 – 3 9–11 –2 6
4. Dundalk5––56–15–90
Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
10 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
10 órája

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
20 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
22 órája

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
Tegnap, 8:04

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35