El: „A futball istene most adott nekünk egy ilyen sikert”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.15. 08:57
null
Története egyik legnagyobb mérkőzését játszotta és nyerte meg a Slavia (Fotó: AFP)
Elképesztő, fordulatokban gazdag estén vannak túl a Slavia Praha szurkolói, csapatuk ugyanis bejutott a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjébe. De nem akármilyen csatában: a Sevilla ellen hosszabbításban, hátrányról a 119. percben fordítva sikerült kivívni a továbbjutást.
„Tévedtünk”
„Azt hittük, ha szerzünk idegenben három gólt, az elég lesz. Tévedtünk. Egy percet kellett volna kihúznunk, és most évekig erre kell emlékeznünk” – nyilatkozta Pablo Machín, a Sevilla edzője a mérkőzést követően

Már jócskán elmúlt éjfél, amikor megérkezett a sajtóközpontba Jindrich Trpisovsky, a Slavia Praha edzője, aki úgy fogalmazott, pályafutása legcsodálatosabb estéjét köszönheti csapatának.

„Ez egy fantasztikusan szép este volt mindannyiunknak és az egész cseh futballnak. Azt mondtam Jaroslav Tvrdík elnöknek, hogy úgy emlékezzen vissza erre az estére, hogy lehet, ilyet soha többet nem él már át” – mondta Trpisovsky. – A világ egyik legjobb csapatát búcsúztattuk az utolsó másodpercekben szerzett góllal, éppen a mi ultráink, a Tribuna Sever előtt. Azt hiszem, ez nem fordul elő minden hónapban. De mindannyian élveztük, és nagyon köszönjük az embereknek, akik megteremtették a stadionban tapasztalt légkört.”

A két csapat a sevillai 2–2 után Prágában is ugyanilyen eredményt ért el a rendes játékidőben, de a hazaiaknak minden elúszni látszott, amikor az argentin válogatott középpályás, Franco Vázquez a vendégeket juttatta előnyhöz.

Maradt 22 perce a hazaiaknak, hogy két gólt szerezzenek, és négy perc múlva a holland cserecsatár, Mick van Buren egyenlített is. A 3–3 azonban még mindig a spanyoloknak kedvezett. A 119. percben az elefántcsontparti Ibrahim Traoré villant (bár először a források egy újabb cserejátékost, a nigériai Peter Olayinkát írták gólszerzőnek), és ugyan úgy tűnt, hogy a lövését a gólvonalon álló Simon Kjaer menteni tudja, de végül a lábáról a hálóba csorgott a labda.

„Mindannyian láttuk, hogy a játékosok nagy erőt mutattak a pályán, és nem csak beszéltek arról, hogy tovább akarnak jutni. Fejet hajtok előttük, hogy ilyen győzelmet arattak” – tette hozzá Trpisovsky, aki elmondta, még 2–3-nál is hitt a továbbjutásban.

„Azon tűnődtem, hogy egy ilyen meccset nem veszíthetünk el. A futballban bármi megtörténhet, és arra gondoltam, a játékosaim nem adják fel, és szeretnének köszönetet mondani a szurkolóknak a támogatásért. Sokat futottunk a labda nélkül, megdupláztuk az erőnket, én pedig azt kértem a srácoktól, hogy szerezzük meg a harmadik gólt, egyszerűen nem veszíthetünk. Az utolsó 15-16 percben láttuk, milyen fáradt az ellenfél, mi pedig mentünk előre, nyomtunk, és a végén szereztünk egy ilyen banális gólt.”

A 43 éves szakember elmondta, hogy amikor látta, a játékvezető középre mutat, elkezdett rohanni a játékosai felé. „A játékvezető figyelmeztetett, hogy ne hagyjam el a technikai zónám, nekem pedig bevillant, hogy nem kell egy eltiltás, hogy az Arsenal vagy a Chelsea ellen a lelátóról nézzem a meccset, így visszamentem a kispadhoz.”

És hogy mire lehet képes a csapata még?

„Tomáš Syrovátka, az igazgatótanács alelnöke megveregette a vállam, és azt mondta, már csak öt mérkőzésre vagyunk a Bajnokok Ligájától. Szeretnénk továbbmenetelni, de ehhez már szerencse is kell. Szerintem tízből talán kétszer győzhetnénk le a Sevillát, de a futball istene most adott nekünk egy ilyen sikert. A Slavia hihetetlenül sokat fejlődött az elmúlt két évben, de tovább kell dolgoznunk, hogy a jövő generációja fel tudjon nőni a feladathoz. Még mindig sok mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy Európa legjobbjai közé kerüljünk.”

A Slavia kupatörténetének eddigi legnagyobb sikerét 23 éve aratta, amikor az UEFA-kupában az osztrák Sturm Graz, a német Freiburg és a svájci Lugano után a nyolcaddöntőben a francia Lens, majd a negyeddöntőben az olasz AS Roma ellen is hosszabbításban jutott tovább, és csak a legjobb négy között állította meg a Bixente Lizarazuval, Zinedine Zidane-nal és Christophe Dugarryval felálló Bordeaux.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Slavia Praha (cseh)–Sevilla (spanyol) 4–3 (Ngadeu-Ngadjui 14., Soucek 46. – 11-esből, Van Buren 102., I. Traoré 119., ill. Ben Yedder 44. – 11-esből, Munir 54., F. Vázquez 98.) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Slavia Praha 6–5-tel.

Legfrissebb hírek

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51