El: vízumproblémák miatt veszélyben a Rangers mérkőzése

MTI MTIMTI MTI
2018.08.19. 15:10
Veszélybe került a Glasgow Rangers–FK Ufa labdarúgó Európa-liga-selejtező megrendezése, mert elképzelhető, hogy az orosz csapat vízumproblémák miatt nem utazhat el Skóciába.

„Próbáljuk megszerezni a brit vízumot, mindent megteszünk ezért, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ez egy nagyon nehéz, és kihívást jelentő helyzet” – idézi a Sunday Express című lap Samil Gazizov klubigazgatót.„Próbáljuk megszerezni a brit vízumot, mindent megteszünk ezért, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ez egy nagyon nehéz, és kihívást jelentő helyzet” – idézi a Sunday Express című lap Samil Gazizov klubigazgatót.

Hozzátette, hétfőn a Dinamo Moszkva otthonában játszanak bajnoki meccset, és ezt kihasználva, a dokumentumaikat személyesen adják be az orosz fővárosban lévő brit nagykövetségen.

„Azt mondták, a gyorsított eljárás is legalább öt napot vesz igénybe. Ez nyilvánvalóan nem lenne megfelelő számunkra, ezért reméljük, képesek lesznek még jobban felgyorsítani a folyamatot” – mondta a klubvezető.

A párharc első mérkőzését csütörtökön rendeznék Glasgow-ban, a visszavágóra egy héttel később kerül sor. A selejtező negyedik fordulójában a tét már a csoportkörbe jutás.

A közelmúltban már előfordult, hogy orosz sportolók azért nem versenyezhettek Nagy-Britanniában, mert nem kaptak időben vízumot. Így járt Igor Frolov országúti kerékpáros, aki nem vehetett részt a múlt heti, ugyancsak Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságon, korábban pedig a Szpartak Moszkva labdarúgóklub ifjúsági csapata nem utazhatott el Észak-Írországba.

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
22 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.10.15. 22:55

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53