El: Berg elmondta, hogyan mehet tovább 0–1-ről a Vidi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.28. 22:57
Mint ismert, egy góllal kikapott a Videoton FC Felcsúton a dán FC Midtjyllandtól a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, így a visszavágón győzelemre van szüksége a továbbjutáshoz. Így látta Henning Berg, a fehérváriak vezetőedzője a mérkőzést.

Mi hiányzott? – kapta a kérdést a norvég szakember a lefújást követően.Mi hiányzott? – kapta a kérdést a norvég szakember a lefújást követően.

„Jó mérkőzést játszott ma a csapatom, ehhez nem férhet kétség. A Midtjylland nemzetközileg tapasztalt együttes, jól védekeztünk, nem volt sok lehetősége a dán alakulatnak, de abból a kevésből is betalált. Nekünk is megvoltak a helyzeteink, be kellett volna találnunk. Természetesen játszhattunk volna jobban is, de mindent egybevetve jó teljesítményt nyújtottunk” – nyilatkozta Henning Berg az M4 Sportnak.

„Nyernünk kell egy-nullára, majd tizenegyesekkel tovább kell jutnunk – reagált mosolyogva Berg arra a kérdésre, hogy mi kell a Videoton továbbjutásához. – Persze a kettő-nulla is meglehet, a futballban ez benne van. A mai meccs kiegyenlített találkozó volt, döntetlennel, de akár a mi győzelmünkkel is véget érhetett volna. Egyenlő erők küzdelme volt, de a következő meccsen jobbak leszünk. A Midtjylland játékosai három éve játszanak együtt, mi két hónapja futballozunk ebben a szerkezetben” – zárta szavait a Videoton vezetőedzője.

Lang Ádám, a székesfehérváriak válogatott hátvédje szerint a dánok kihasználták, hogy magas centerük, Kadlec erős a fejpárbajokban – ez vezetett a győztes góljukhoz is.

„Az első húsz percet leszámítva jól játszottunk. Az elején enerváltabbak voltunk, bátortalanabbak. Ahogyan telt az idő, felvettük azt a ritmust, ami a labdabirtokláshoz kell. Egygólos a hátrány, de mi úgy utazunk el a visszavágóra, hogy van esély, szeretnénk megfordítani a párharcot és továbbjutni” – mondta Lang az M4 Sport riporterének a találkozó után.

Legfrissebb hírek

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
23 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33
Ezek is érdekelhetik