Tottenham: a törött orrú Kane kihagyja az El-visszavágót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.24. 14:52
A Tottenham Harry Kane és Mousa Dembélé nélkül kénytelen megvívni a Fiorentina elleni Európa-liga párharc második meccsét.

A Spurs gólvágója – aki 16 találattal a második helyen álló a PL-mesterlövészek listáján – a Crystal Palace elleni vasárnapi FA-kupa-búcsú során szenvedett orrtörést, és bár a keddi hírek arról szóltak, hogy védőmaszkban pályára léphet, Mauricio Pochettino most kizárta ennek a lehetőségét. Kane visszatérésére ugyanakkor a hírek szerint túl sokat így sem kell várni.

„Arra számítunk, és azt reméljük, hogy vasárnap már pályára léphet. Ma nem volt jelen az edzésen, mivel egy specialistát keresett fel az orra miatt” – mondta Pochettino.

A Tottenham csütörtökön az idegenbeli 1–1 után próbálja meg kiharcolni a 16 közé jutást az El-ben – az oddsok szerint még így is az angolok az esélyesebbek azért.

„Arra számítunk, és azt reméljük, hogy vasárnap már pályára léphet. Ma nem volt jelen az edzésen, mivel egy specialistát keresett fel az orra miatt” – mondta Pochettino.

A Tottenham csütörtökön az idegenbeli 1–1 után próbálja meg kiharcolni a 16 közé jutást az El-ben – az oddsok szerint még így is az angolok az esélyesebbek azért.

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT,
VISSZAVÁGÓK
17.00: Lokomotiv Moszkva (orosz)–Fenerbahce (török) (Tv: DIGI Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–2
19.00: Athletic Bilbao (spanyol)–Marseille (francia) (Tv: Digi Sport3)
Az első mérkőzésen: 1–0
19.00: FK Krasznodar (orosz)–Sparta Praha (cseh)
Az első mérkőzésen: 0–1
19.00: Lazio (olasz)–Galatasary (török) (Tv: Digi Sport2)
Az első mérkőzésen: 1–1
19.00: Leverkusen (német)–Sporting CP (portugál)
Az első mérkőzésen: 1–0
19.00: Liverpool (angol)–Augsburg (német) (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–0
19.00: Rapid Wien (osztrák)–Valencia (spanyol)
Az első mérkőzésen: 0–6
21.05: Basel (svájci)–Saint-Étienne (francia)
Az első mérkőzésen: 2–3
21.05: Porto (portugál)–Borussia Dortmund (német) (Tv: RTL II,Digi Sport3)
Az első mérkőzésen: 0–2
21.05: Manchester United (angol)–Midtjylland (dán)
Az első mérkőzésen: 1–2
21.05: Molde (norvég)–Sevilla (spanyol)
Az első mérkőzésen: 0–3
21.05: Napoli (olasz)–Villarreal (spanyol) (Tv: Digi Sport2)
Az első mérkőzésen: 0–1
21.05: Olympiakosz (görög)–Anderlecht (belga)
Az első mérkőzésen: 0–1
21.05: Tottenham (angol)–Fiorentina (olasz) (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–1

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

A Konferencialiga-győzelem 22 millió eurót ért a Chelsea-nek

Európa-liga
2025.06.03. 20:35

Serie A: tűz a Fiorentina edzőközpontjában

Olasz labdarúgás
2025.06.01. 15:29

Fiorentina: 2028 nyaráig hosszabbítottak a 45-szörös válogatott kapussal

Olasz labdarúgás
2025.05.31. 22:08

Lesimázta az azerieket női válogatottunk az Európa-liga nyitányán

Röplabda
2025.05.30. 18:04

Zaniolo elismerte, hogy elvesztette a fejét az öltözőben

Olasz labdarúgás
2025.05.28. 12:52

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Ütött vagy nem ütött az öltözőben? Folytatódik Zaniolo és a Roma csatája

Olasz labdarúgás
2025.05.27. 11:22
Ezek is érdekelhetik