El: A mai teljesítményünk nagyon gyenge volt - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.01. 20:46
Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott a máltai Sliema Wanderers vendégeként az Európa-liga első selejtezőkörének első mérkőzésén.

A találkozó után a zöld-fehérek vezetőedzője, Thomas Doll csalódottan nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának, a fradi.hu-nak.

„Ez egyáltalán nem az a futball volt, amilyet látni szerettem volna. Abból, amit gyakoroltunk, amit megbeszéltünk, szinte semmit sem láttam viszont a pályán. A csapatunk erőtlen volt, az egy az egy elleni párharcokat védekezésben és támadásban is elveszítettük. Mindenben fejlődnünk kell, de elsősorban mentalitásban, hozzáállásban kell javulnunk” – mondta a német szakember, majd hozzátette: „Nagyon sajnálom, hogy a sok szurkolónk, aki Budapestről ellátogatott ide, ezt a rendkívül rossz mérkőzést látta. Jövő héten frissebben kell játszanunk, az egy teljesen másik összecsapás lesz, amelyen muszáj győznünk. Ettől függetlenül a mai teljesítményünk nagyon gyenge volt.” fradi.hu-nak.

„Ez egyáltalán nem az a futball volt, amilyet látni szerettem volna. Abból, amit gyakoroltunk, amit megbeszéltünk, szinte semmit sem láttam viszont a pályán. A csapatunk erőtlen volt, az egy az egy elleni párharcokat védekezésben és támadásban is elveszítettük. Mindenben fejlődnünk kell, de elsősorban mentalitásban, hozzáállásban kell javulnunk” – mondta a német szakember, majd hozzátette: „Nagyon sajnálom, hogy a sok szurkolónk, aki Budapestről ellátogatott ide, ezt a rendkívül rossz mérkőzést látta. Jövő héten frissebben kell játszanunk, az egy teljesen másik összecsapás lesz, amelyen muszáj győznünk. Ettől függetlenül a mai teljesítményünk nagyon gyenge volt.”

Legfrissebb hírek

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
7 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
22 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 18:55

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 09:57
Ezek is érdekelhetik