El: Fontos, hogy a máltaiak ne szerezzenek gólt - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.30. 19:42
Kedden magyar idő szerint 17.45 órakor (Tv: Duna Tv) a máltai Sliema Wanderers ellen megkezdi nemzetközi kupaszereplését a Ferencváros labdarúgócsapata. Thomas Doll vezetőedző örül neki, hogy az El-ben bizonyíthat együttese, Dibusz Dénes és Philipp Bönig pedig első nemzetközi fellépésére készült a zöld-fehér mezben.

Reggel hét órakor elindult Máltára az FTC, majd délben meg is érkezett a csapat. A zöld-fehérek a megérkezés után elfoglalták szállásukat, majd pihentek egy keveset, Justin Haber személyében pedig egy ismerőssel is találkoztak.

Az esti edzés előtt a vezetőedző, Thomas Doll, valamint két játékos, Dibusz Dénes és Philipp Bönig sajtótájékoztatón beszélt a Sliema elleni mérkőzésről.

„Nagyon kemény szezonon vagyunk túl, így nem túl szerencsés, hogy ilyen kevés felkészülés után már tétmeccset kell játszanunk – idézi Doll szavait a fradi.hu. – Panaszkodni persze egy percig sem szeretnénk, hiszen nagyon akartuk a harmadik helyet és azt, hogy az Európa-ligában indulhassunk. Az elmúlt napokban Csukics kisebb betegséggel küszködött, Somália is kevesebbet tudott edzeni. Kisebb gondjaink ugyan vannak, de készen állunk a keddi találkozóra. Nagyon fontos, hogy a máltaiak ne tudjanak gólt szerezni ellenünk, míg a mieinktől eredményes játékot várok.”

„A rövidebb felkészülési idő alatt több új játékos is csatlakozott hozzánk, így egy kicsit még szoknunk kell egymást – mondta Dibusz. – Biztosak vagyunk benne, hogy a máltaiak nem adják könnyen magukat, de jobb csapat a miénk. Különleges találkozó lesz számomra, hiszen először védhetek a nemzetközi kupaporondon, remélem, győzelemmel teszem még emlékezetesebbé a holnapot.”

„Az első európai kupameccsemre készülök a Fradival, így alig várom, hogy elkezdődjön a mérkőzés – mondta Bönig. – Az ellenfél kicsit ismeretlen, de természetesen óriási elszántsággal játszunk. Ki akarjuk hozni magunkból a maximumot, győzelemmel szeretnénk hazatérni.”

Legfrissebb hírek

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
11 órája

Thomas Doll: Meglehet, olyan lesz, mint egy kézilabda-mérkőzés

Foci vb 2026
13 órája

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
13 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 21:48

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik