El: belga játékvezetők a Honvéd és a Vidi visszavágóján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 15:04
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az Európa-liga-selejtezők 1. fordulójának visszavágóira is elkészítette a játékvezetői küldést. Mind a Videoton, mind a Bp. Honvéd belga bírót kapott.

Míg a Videoton és a Bp. Honvéd első meccsét (a montenegrói Mladoszt Podgorica és Cselik Niksics ellen) svéd játékvezető vezeti, addig a visszavágókon is azonos nemzetbeli bírók működnek közre.


A Videoton podgoricai meccsét Jérome Efong Nzolo vezeti. A Charleroi-ban élő Nzolo gaboni származású, 1995-ben érkezett Belgiumba, hogy elektromechanikai tanulmányokat folytasson. A jelenleg szociális munkásként ténykedő Efong Nzolo 2005-ben lett élvonalbeli kerettag, 2008 óta pedig a nemzetközi színtéren is közreműködik. 2009-ben az U19-es Eb-n vezetett, tavaly és idén pedig a touloni nemzetközi ifjúsági tornán. Belgiumban négyszer volt az év játékvezetője, 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben és 2013-ban.

A Honvéd Cselik Niksics elleni meccsét Jonathan Lardot vezeti. A 29 éves adminisztrátor rendkívül gyorsan, mindössze négy élvonalbeli meccs után FIFA-kerettag lehetett. Ez lesz pályafutása második nemzetközi kupamérkőzése. Június hetedikén ő vezette azt az U21-es Eb-selejtezőt, amelyen a magyar válogatott 2–1-re legyőzte Albániát

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
9 órája

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
16 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56
Ezek is érdekelhetik