El: Sosem tudjuk meg, reális-e a különbség - Kondás

2012.08.31. 08:40
Az FC Bruges 7–1-es összesítéssel búcsúztatta a DVSC-Tevát az Európa-liga selejtezőjében, miután a belga csapat a múlt heti 3–0-s siker után tegnap, hazai pályán 4–1-re győzött. A Loki az első találkozóhoz hasonlóan ismét emberhátrányba került az első félidőben – abban mindkét csapat vezetőedzője egyetértett a meccs után, hogy egyenlő létszám mellett aligha lett volna ekkora különbség a két gárda között.

„Örülök, hogy ilyen magabiztosan sikerült túljutnunk a Debrecenen, kétségtelenül kedvezett számunkra, hogy az ellenfél ismét megfogyatkozott. Egyenlő létszámnál aligha ekkora a különbség. Saját közönségünk előtt is szerettünk volna győzni, sikerült” – nyilatkozta az El-selejtező után Georges Leekens, a belga csapat vezetőedzője. Georges Leekens, a belga csapat vezetőedzője.

A magyar bajnokot irányító Kondás Elemér sajnálja, hogy már sosem derül ki, mekkora különbség lett volna a két csapat között egyenlő létszám mellett.

„Az első félidő rendben volt, jó meccset játszottunk, aztán megint megcsináltuk a butaságunkat, és a második félidő eleji két gyors gól el is döntötte az összecsapást. Sajnos sosem tudjuk már meg, reális-e a különbség, egyenlő létszám mellett azért nem ilyen eredmény születik” – nyilatkozta a DVSC-Teva vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
16 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
22 órája

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
23 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

A franciaországi tüntetések miatt módosították egy El-meccs időpontját

Európa-liga
2026.10.28. 13:24

Néhány nappal a budapesti vereség után kirúgja edzőjét a Torreense

Európa-liga
2026.10.27. 12:40

Goncalo Feio: A Ferencváros útja a Bodö/Glimtére és a Slaviáéra emlékeztet

Európa-liga
2026.10.23. 16:45

Alulteljesítő patinás klubok, jól rajtoló nem topligás csapatok, avagy El-érdekességek és trendek a Fradin túl

Európa-liga
2026.10.23. 12:56